DOOM

A Doom-sorozattal kapcsolatban körülbelül olyan szintű egyetemes, szinte megdönthetetlen fenntartásom van, mint anno a Half-Life-fal (azt pedig sikerült  szépen lassan lebontani), sőt még talán erősebb is. A címszavak a brutalitás, a lények és a túl sok gore - nem állítom, hogy a Wolfenstein barátságosabb, én mégis inkább annak rajongótáborát erősítem. 

Overwatch

Bár sosem rajongtam a multikért - főleg nem azokért, melyek sok-sok-sok játékost tömörítenek (az Age of Empires a legjobb barátommal, az más), egy ismerősöm addig-addig dicsérte és rágta a fülemet, hogy bár rettentő szkeptikusan, de beadtam a derekamat, egy ingyenes hétvége erejéig  - immár két éve, hogy azon a bizonyos próbaidőszakon egy csapásra eldőlt az Overwatchhoz való viszonyom.

DIY - Laser Tool (replika)

A Tiny & Big - Grandpa's Leftoversben a főhős összes - vagány - kütyüje nagyon egyszerű, házi eszkábálású (pl.: rakéta konzervdobozból). Ez arra inspirált, hogy megpróbáljam, szintén hétköznapi anyagokból, reprodukálni Tiny fő fegyverét, a lézervágót. A temérdek referenciaanyag összegyűjtése után maga, az alkotás, körülbelül egy hétbe telt.

Seasons After Fall

Adott egy különleges varázserővel (és kedves mentormedvével) bíró, édes rókafi, aki képes befolyásolni az évszakok váltakozását, mindezt gyönyörű, festői, kézzel rajzolt környezetben - ennyi elég volt ahhoz, hogy bejelentése óta lessem-várjam és természetesen, azonnal le is csapjak a Seasons After Fallra.

Pixelhősök - DOS, 2. rész

Az előző bejegyzéseimben a Beregi Tamás Pixelhősök című könyvéhez járó CD-melléklet több, mint 100 darabot számláló gyűjteményének négy platformjából három legjobb játékaiba már belekóstoltunk (Commodore, Sinclair és DOS), most pedig visszakanyarodunk a legutóbbiakhoz, következzen a méltán népszerű dososok második része!

Pixelhősök - Amiga, 1. rész

Ezzel a bejegyzéssel immár a negyedik és egyben utolsó retro-platform, az Amiga-sorozat is elrajtolt a blogon (mert ő se szeretne kimaradni), melynek gyöngyszemeit Beregi Tamás mutatja be nekünk Pixelhősök című, zseniális könyvében, melyhez igen terjedelmes játékgyűjteményt is mellékelt. Az én gépem sajnos az amigásokat vitte a legnehezebben - sokuknál ezért kénytelen voltam utánanézni az online verziónak -, ám ezek voltak azok a játékok, melyeket szinte mind, sorban végigjátszottam a cédéről.

Pixelhősök - DOS, 1. rész

Két jól ismert platform, a sinclairesek és a commodore-osok remekeiben már egészen alámerültünk, de a változatosság gyönyörködtet, így ideje hozzájuk csapni a Pixelhősök című könyvhöz járó játékmelléklet-áradat harmadik "fészekalját", a DOS-osok büszke csoportját. Ez az a szép korszak, amelyben én is gyerekeskedtem, illetve melyek közül talán a legtöbb ismert játék kikerült.

Unravel

Mivel leginkább a retróért rajongok, nagyon rég fordult elő velem utoljára, hogy izgatottan várjam egy új játék megjelenését (oké, a Rayman Adventurest leszámítva). Amióta hónapokkal ezelőtt megláttam az első gyönyörű kedvcsinálóban, a pici Yarnyt, azóta tudom, hogy mindenképpen be kell szereznem, méghozzá úgy alakult, hogy ezt kaptam ajándékba a mesterdiplomám megszerzéséért.

Fallout 4

Hosszú évekig nagyon úgy tűnt, akármerről is nézem a Fallout-sorozatot, nem, nem és nem, egyszerűen nem az én műfajom, pedig nagyon-nagyon szerettem volna, hogy az legyen - de nem is akartam belekezdeni valami ennyire végtelenül hosszúba, hiszen mostanában nem igazán kötnek le az ilyenek, inkább a gyorsan végigpörgethetők, lásd Serious Sam. Többszöri "hozzászagolás" volt szükséges ahhoz, hogy végül teljesen magával ragadjon ez az univerzum.

Pixelhősök - Commodore 64, 2. rész

Annyi, de annyi kedvemre valót találtam a commodore-osok között, a videojáték-történelmet "Ádámtól és Évától" taglaló Pixelhősökhöz csomagolt, ajándék CD-n, hogy még mindig nem kanyarodunk vissza a sinclairesekhez, se nem váltunk új műfajra, hanem továbbra is velük folytatjuk!

Pixelhősök - Commodore 64, 1. rész

Az előző részben már felpattantunk a nosztalgiavonatra és el is jutottunk valameddig a spectrumos játékok harsány, színpompás, recsegős birodalmában, a Beregi Tamás Pixelhősök című könyvéhez járó CD-mellékleten, most azonban teszünk egy kis kitérőt és átváltunk a C64-esekre, csak hogy el ne unjuk őket - ismét kiszemezgettem közülük a kedvenceimet (illetve azokat, amik méltóztattak elindulni).

Apotheon

Az ókori Görögország a második kedvenc történelmi korszakom, így természetesen rögtön felkeltette a figyelmemet, ez a tematikus, csodálatos, egyedi grafikájú indie.

Assassin's Creed - Syndicate (Special Edition)

A Syndicate abban a szent pillanatban megnyert magának, ahogy kijött (nagyon kedves a szívemnek a viktoriánus kor).  A szülinapom közeledtével, egy akció-szerűség bukkant fel a Ubi oldalán, ami mint kiderült, kizárólag a PS4-verzióra vonatkozik... merő csalódottságomban (vérbeli XXI. századi "gyermekként"), csak jóval később fordult meg a fejemben, hogy utánanézzek a fizikai változatnak - és lám, egy hazai boltban szintén le volt árazva, ráadásul a special edition, így végre ő is hozzáadódott a gyűjteményemhez.

Ori and the Blind Forest (Definitive Edition)

Minél csillogóbb-villogóbb álomvilágban játszódik egy ügyességi platformer, minél édesebb figurákkal van telezsúfolva és olykor-olykor megható pillanatok is tarkítják - akár a Seasons After Fallt vagy a Child of Lightot, annál nagyobb az esélye, hogy megtalálható a gyűjteményemben.

Rayman Adventures (Android)

Hatalmas Rayman-rajongóként nagyon vártam december 3-át, hogy kézhez kapjam a legújabb játékot. Ez a hónap igazi dömping volt, hiszen hosszas tanakodás után, a Rayman Legendsre is beruháztam - csupán 2 évvel a megjelenés után. Félő volt, hogy a mobiljáték túlságosan is hasonlít a legifjabb Raymanre, de annak ellenére, hogy ez életem első okostelefonos játéka, abszolút pozitív élmény.

Wolfenstein - The New Order

Legalább 10+ évnyi kihagyás, plusz a Wolfenstein legutolsó végigjátszása óta anno, a megjelenéskor fontolgattam, hogy megvásárolom ezt az epizódot, de végül elvetettem - sose voltam a sorozat legnagyobb rajongója, mégis inkább vagyok wolfensteines, mint doomos. Ez abban az időszakban történt, amikor "visszatértem" a gaming világába és rácsodálkoztam, micsoda pixeltengerből indultak az egykori, nagy klasszikusok (Zelda, Fallout, Rayman) és milyen csoda lett belőlük, cirka 20 év elteltével.

Child of Light

Jó ideje kacérkodtam a Child of Lighttal, mert bár első látásra beleszerettem a grafikájába, súlyosan ellene szólt a körökre osztott harc, amit még sose csináltam Végül, elsöprő fölénnyel győzött az ellenállhatatlan, lebilincselő mesekönyv-élmény, ami mellett eltörpül egy ilyen, kitanulható apróság.

Valiant Hearts

Ez a játék mesekönyv-szerű, kicsit a Yoshi's Island-re vagy a Feudal Alloyra emlékeztető - bár sötétebb tónusú - grafikájával már rég felkeltette a figyelmemet. Csupa jót hallottam róla, főleg azt emelték ki, hogy vigyázat, könnyfakasztó!

Assassin's Creed - Unity

A Unity jó ideje csücsül a fiókomban, ugyanis amikor a Ubisoft korábbi születésnapja alkalmával minden hónapban ingyenesen elérhetővé tette egy-egy játékát, ezt is behúztam. Bár a francia forradalom az egyik kedvenc történelmi korszakom (sőt imádom Párizst), a multizás tüntető jelenléte, illetve későbbi kiégésem a sorozattal kapcsolatban - melyről itt írok - sokáig visszatartó erő volt, de  eljött az ő ideje.

Deadcore

A Deadcore-t a Steam ajánlotta, az előzményeim alapján és milyen jól tette - gondolták, aki a  Portal 2-t szereti, rossz ember nem lehet. Természetesen, kicsit utánanéztem, mielőtt megvettem, de a BioShock Infinite-hez hasonlóan, teljesen lenyűgözött a tempója és a látványvilága és még az sem tántorított el, hogy a róla szóló kritikák zöme azzal volt tele, hogy eszméletlenül nehéz és frusztráló (mint később a Cuphead).

Monument Valley (PC)

Ezzel a játékkal már jó ideje szemeztem, de ha jól emlékszem, elsőre kizárólag mobil-exkluzív volt, én pedig nem igazán rajongok az ilyesfajta címekért (egyébként sem vagyok erős 3D logikai fejtörőkben). Most, egy évtizeddel később már sikerült PC-re behúznom az Epicről.

The Floor is Jelly

Éppen egy Markiplier-féle gameplayt néztem és azonnal megfogtak a csodálatos színek, illetve az édes főhős.

The Legend of Zelda - A Link Between Worlds

 

Hosszú ideig úgy tűnt, ez a játék "sosem" lehet az enyém (exkluzív, a múlt homályában elenyésző platform, akár tesója, a Skyward Sword esete), így fogtam egy Game Grumps-végigjátszást, hogy legalább részesüljek az élményből. Ez volt az egyetlen, utolsó Zelda, amit mindenképpen ki szerettem volna próbálni - a Next Encounterhöz hasonlóan, a Serious Sam-sagából. Most jól rászántam az időt és beizzítottam az emulátort - ezúttal sokkal, de sokkal egyszerűbben ment, mint a Shadow of the Colossus esetében. Tökéletes időtkiöltés, amíg várjuk az Echoes of Wisdom megjelenését.

Tomb Raider

Bevallom, sohasem rajongtam a Tomb Raider-sorozatért, de mint mindenki, aki a kilencvenes években született, természetesen én is ismerek egy epizódot személyesen, nevezetesen a Tomb Raider IV-et (1999), amiről annyi emlékem maradt, hogy nagyon sötét, nagyon creepy (nesze neked, Half-Life!) és már az első pályák egyikén elakadtam, mert oktalanul beszaladam egy terembe, egy láthatatlan kapun keresztül és onnan az istenért se tudtam kijönni. Na, innentől nem is próbálkoztam tovább a szériával, de most, hogy rövid időre ingyenesen elérhető a reboot és úgyis bezártságra vagyunk ítélve, úgy gondoltam, nekifutok.

Guacamelee! (Gold Edition)

Teljesen véletlenül találtam rá a Guacamelee 2 (2018) friss, ropogós, Paris Games Week-es bejelentésére és olyannyira megtetszett (volt spanyol szakosként úgy érzem, kötelező), hogy első lépésként, azon nyomban pótoltam a hiányosságomat és rákerestem az első epizódra, mert ismét valami kedvesebbre és vidámabbra vágytam, a BioShockok és a Serious Samek után.