Ezzel még egészen kicsiként játszottunk, egy gyerekkori barátnőmmel, ugyanazzal, akivel a Tom & Jerryt, (1991) illetve a The Simset (2000) is. Akármilyen régen is volt, tisztán emlékszem minden pici részletére, főleg arra, hogy a kis pöttyös csak szaggatott nyusziugrásokkal tudott haladni és valami térkép is dereng, amit az egyik pálya megoldásához kellett (volna) megjegyeznünk, de inkább lerajzoltuk egy külön fecnire, úgy, mint anno a Lomaxhoz a kódokat.
Kereső
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Disney. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Disney. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. szeptember 25., csütörtök
2014. augusztus 12., kedd
Tarzan
Miután egy ismerősöm bevezetett a The Neverhoodba, valamint a The Witcherbe, hirtelen rákérdezett, ismerem-e a tarzanos játékot. Sajnálkozva ráztam a fejem, aztán mit ad Isten, pár nap múlva, véletlenül szembejött velem a játék az interneten. Naná, hogy ismerem, méghozzá azzal a gyerekkori barátnőmmel nyúztuk együtt, akivel a 102 kiskutyát és a The Simset (2000) is.
2014. január 16., csütörtök
Timon & Pumbaa's Jungle Games
Az egyik legősibb játékom, amit igen nehéz volt megtalálni, a dzsungeles játékok dzsungelében, végül teljesen véletlenül botlottunk egymásba, akárcsak A Dzsungel Könyvével, amikor már azt hittem, sose fogom megtalálni. Ez is az Alley Cates és happydogos barátnőmtől származik.
2013. október 9., szerda
A Dzsungel Könyve
A dzsungeljátékok rengetegében sem ezt, a '94-es gyöngyszemet, sem a Timon & Pumbaát nem volt egyszerű megtalálni. Nagyon szerettem kiskoromban, annak dacára, hogy sose jutottam benne sokáig, max a 3-as pálya legelejéig, onnantól kezdve viszont teljesen új játék tárult elém, akárcsak az MDK 2 vagy a Shadow of the Empire esetében.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)



