Az eredeti Rayman gyerekkorom esszenciája, kötődésemet szerintem nem kell különösebben magyaráznom - lásd blogom neve/mindenkori felhasználónevem. Hihetetlen, hogy szinte egyidősek vagyunk! Csak az ősszel esedékes 30. évforduló alkalmával vártam bármiféle bejelentést - remasterrel ugyanúgy boldog lettem volna, mint új iterációval, akár Serious Sam esetében (kevésbé vagyok kritikus, mint az átlag rajongótábor) -, a gyönyörű art bookot már elő is rendeltem, de álmodni se mertem volna, hogy ilyen korán elkényeztetnek minket (és még csak év eleje van!). Igaz, hogy nemrég vittem ki a '95-ös epizódot, de ez nem zárja ki, hogy újra nekifussak!
Az extrák
Bár szó sincs grafikai felhúzásról, ahogy reméltük, mégsem panaszkodhatunk arra a rengeteg extrára, amivel a készítők telepakolták a szülinapi kiadást. Minden aspektusra részletesen ki fogok térni, de először lássuk őket listába szedve: szinte az összes elérhető verzió (kivéve Saturn) egy helyen, egyetlen platformon lett elérhető, bónuszként a napfényt sosem látott, nintendós verzióval. Noha az eredeti alkotás sem tartható kifejezetten rövidnek (magas az újrajátszhatósági faktoraj, az új képességek megszerzésével), a jól ismert szintek mellé elhalmoznak minket 3x40 (!) plusz időtöltéssel, amik ezelőtt vagy csak bizonyos megjelenésekhez vagy csak bizonyos országokban voltak hozzáférhetőek (kicsit elbújtak, de majd megnézzük, hogyan lehet előcsalogatni őket). Rayman anno híres volt lehetetlenségéről - jómagam is csak felnőttként mérkőztem meg először "szemtől szemben" Mr. Darkkal - és ezzel az alkotók is tisztában voltak, ezért számos opcionális csaláslehetőséggel oldották fel a feszültséget. A már említett art bookot elővetítendő, a Dark Forces módjára fejlesztői kommentár, felhasználói kézikönyvek, betekintő interjúk (melyekből megtudhatjuk, miért üt el annyira prototípus, miben újítottak hatalmasat vagy miért annyira színpompás az originál) és koncepciós rajzok garmadából szemezgethetünk (ha eddig nem tettük volna, a Rayman 30. születésnapjára létrehozott Instagram-oldalon). De azt a felbecsülhetetlen értékű dokumentumot is végiglapozhatjuk, mellyel anno Michel Ancelék sikeresen meggyőzték a vezetőséget új játékötletükről. Meglepő volt látni, hogy ezek a korai fejezetek mennyi hasonlóságnak ágyaztak meg, a két évtizeddel későbbi Originsnek (tüskés indák közti manőverezés, felpuffadás ütközés esetén) és Legendsnek - vö. Rainy Forest (mellesleg a kedvenc pályám) és Toad Story, a Game Boyból vagy a lőni képes Moszkító, az Atariból.
Talán mégsem bánjuk, hogy Rayman nem kapott ráncfelvarrást, ugyanis minden kiadásban van lehetőség a nosztalgikus dizájn előhívására (így az igazi, bár én nem éltem vele), az apró, nyomott képernyők görbített vagy sík, enyhén sötétített csíkozottságának beállításával - ebben kissé a Legends zenés pályáira emlékeztet -, de a modernebb (szempihentetőbb) igényekre gondolva, bekerült a keret nélküli, illetve az extra széles verzió is. Aki belépve az ikonikus főcímdalt várná, hiába teszi, vadidegen hangzás csendül fel, ami nagyon nyomokban tartalmazza csak az eredeti, kedves hangokat - bár szerintem a kedvenc trackem, a Lurking in the Darkness, valamint a Picture Perfect remixei kifejezetten jól sikerültek. Sokak szerint így teljességgel játszhatatlan - én nem lennék ennyire drámai, de az én benyomásom is az, hogy az áthangszerelt, több szólamban (elcsúszva) szóló melódiák végig disszonánsan, kakofónul hangzanak és teljesen elveszítették megszokott bájukat. Sajnos nem sikerült olyan ütősre, mint a Link's Awakening kísérője.
.jpg) |
| A szivárványszínekben pompázó főcím |
Eredetileg úgy terveztem, hogy (egyelőre) ignorálom a Playstation és az Atari kínálatát, ugyanis első blikkre nem térnek el relevánsan a DOS-tól - csak apróbb audiovizuális elemekben (meg néha az irányításban, lásd crawling). Mégis úgy alakult, hogy a rewind tesztelésére az Atarit választottam (amíg fel nem fedeztem, hogy Game Boyon is lehet), hogy mégis ismerős terepen történjen:
Game Boy Color: Őszintén erre voltam a legkíváncsibb, olyan szinten elüt a többitől. A részletgazdag, harmonikus DOS-os verzióhoz képest (már-már pszichedelikusan) színpompás (lásd, vulkán), ellentmondásos módon mégis minimalista, ezáltal vadiúj élmény. Nem sikerült beazonosítanom az eredeti pályákat (a világok neve teljesen más és felcserélt sorrendben követik egymást), csak bizonyos szakaszokat, mintha összemixelték volna őket. A sorozattól szokatlan bőkezűséggel osztogatja az életet (végig 10-20 közöttivel mentem), a Lomaxhoz hasonló passwordökkel folytatható, ha bukó van, ám a bossfightokat és a világtérképet teljességgel nélkülözi. Betillára pedig nincs is szükségünk, hogy szert tegyünk minden készségünkre. A kulcslyukak számos funkciójától kicsit összezavarodtam: rejtettek kalickákat, (egészen hosszú) Magician-kihívásokat (amikért fizetni se kell), néha viszont a szint végét jelentették - sose lehetett tudni előre.
Prototype: Kb. 3 percnyi betekintő a "0. szintű" hangulatba és mechanikába, bármiféle élet nélkül. Nincs konkrét végcél vagy befejezés, akkor ér véget, amikor úgy döntesz (vagy nem tudsz tovább menni). Egyesek számára nyilvánvaló volt a létezése, én viszont most hallottam róla először és nagy öröm volt látni, hogy nézett ki a kedvenc játékom legkezdetlegesebb állapotában. Meg kell hagyjuk, teljesen más irányba indultak el: sokkal creepybb, a laboratórium, mint olyan, merően elüt a raymani univerzumtól, inkább Earthworm Jimet vagy a Jazz Jackrabbit 2-t idézi. A főhős itt piros ruhát visel, kendő nélkül, sokkal tömzsibb és az animációi is eltérnek (ütés, ugrás, tétlen).
Rayman's New Levels: Ha nincs dannydirnt, Reddit-felhasználó, életemben rá nem jövök, hova bújt! Nem szükséges előtte kivinni az egészet, rögtön elérhető: csak görgesd lefele a listát a DOS-nál a menüben és máris a tiéd! A puzzle-s dizájn picit elüt a többitől, ugyanis ez a Rayman Designer pályaszerkesztős alapfelülete. Eleve fel van oldva az összes világ, bármelyikkel kezdheted, viszont az "al-világokat" csak lineárisan lehet megoldani. Újdonság a lufik jelenléte, melyek az elillanó felhő alternatívái, valamint a zöld és piros gyémántok, melyek valószínűleg vizuális érdekességként szolgálnak. A teljesítés feltétele, hogy összegyűjtsd a kijelölt mennyiséget, de a megmérettetések több irányból is megközelíthetőek (bár bizonyos szakaszok útközben oldódnak fel), lényeg, hogy a végén legyen meg mind. Ellenségeket itt nagyítóval sem találsz, pusztán ügyességi manőverezéseket kínál (időre), amik az originál bonyolultságát idézik - kissé túlzásnak is érzem, főleg a hírhedt trombiták továbbgondolását...
Rayman By His Fans: Kinézetében és szerkezetében szintén a Rayman Designerre épül, azzal a különbséggel, hogy bármilyen sorrendben megcsinálhatod egy világ fejtörőit, a szinteket ellenségek tarkítják és a készítők teljes neve is olvasható (néha egy-egy apró leírással), ami nagy dicsőség lehet! A nehézségi szint barátibb, ám az alkotások sokszor ugyanarra a layoutra születtek, így egy idő után kicsit repetitívvé válhat. Az interaktív "játszótér" ma is él, illetve a rajongók összegyűjtötték egy weboldalon saját kreációikat.
.jpg)
Rayman 60 Levels: Úgyszintén a pályatervezős rendszer futtatja, akármelyik kedvelt világodból rajtolhatsz, ezen belül bármelyik alkotással kezdheted. Talán a Rayman's New Levels túlzott nehézségére refkektálva, a pályák nehézségi szint szerint vannak sorrendbe állítva, kezdve a nagyon-nagyon könnyűvel, a közepesen át, egészen a nehézig (a legutolsó könnyűek, illetve a közepesek ütik meg az originál, '95-ös epizódot). Egyébként, aki valamilyen csoda folytán sosem találkozott ezzel a játékkal, annak érdemes itt kezdenie, ugyanis a fokozatos nehezedés nagyon hasonló layouton történik, mindig csak pici csavarral.
A könnyítések
Örök hálánk üldözze a fejlesztőket, ugyanis végre kontrollercsapkodás nélkül kiiktathatjuk Space Mamát vagy a tücsköt, menekülhetünk az emelkedő árvíz elől Blue Mountainben, összenyomathatjuk magunkat a cintányérral (komolyan, ezt a részt hogy kell sérülésmentesen megcsinálni???) vagy bucskázhatunk Joe labdáin, csak hogy a számomra legkritikusabbakat említsem. Nem is tudom, melyiktől érezzük leginkább lekötelezve magunkat: a(z automatikus) mentési rendszertől, ami pontosan ott fog letenni, ahol abbahagytad, még csak nem is kell checkpointra menned (akkora volumenű enyhítés, mint az Abe's Exoddusban) - erre sokan panaszkodtak, de nekem hibátlanul működik. Hogy gyakorlatilag "nyugdíjazzuk" Betillát és eleve összes szupererőnk birtokában indulunk (ahogyan én mindig is képzeltem az eredetit), egy csapásra kimaxolva a lengedezős nullák rejtette vagy a röptávon kívül eső ketreceket, még a legelején? Vagy személyes kedvencemért, a visszatekerésért (amit a Tears of the Kingdomból vagy az Overwatch Tracerjétől "loptunk"), ami elsősorban bossfightok, véletlen leesések és HP-tartalékolás céljából alkalmazható kiválóan? Nem is keveset, összesen 15 mp-et (!) lehet visszapörgetni (elhalálozás után is), ami bőven elég a korrekcióhoz! Óvatosan, ha rossz helyen állítod meg, még nagyobb bajba keverheted magad - néha a párjára, az előre tekerésre is szükség lenne. Figyelem, nem mindegyik játszik minden platformon! A quick save és a rewind egyértelmű alaptartozékok majdnem minden szituációban (még a nyúlfarknyi Prototype-nál is), kivéve az eredetiben és ennek expansion packjeiben, ám az örök élet, az örök játszás, a makkegészség, az összes varázserő vagy a maximálisan felderített világ kizárólag a DOS és a Playstation privilégiumai!
