Kereső

2013. november 22., péntek

Brick games



A falbontós játékokkal úgy állok, mint a flipperekkel, illetve az ügyességi játékokkal: számtalannal játszottam kiskoromban, de már csak a töredékére tudok visszaemlékezni. Kettő, a WinBrick és a Ballistic végig kitartottak mellettem és egy szerencsés véletlennek köszönhetően, nemrégiben egy harmadikat, bizonyos Paranoid nevezetűt is sikerült a felszínre hoznom, de egy még mindig hiányzik a "fantasztikus négyesemből". Csak annyi maradt meg róla, hogy elég barátságtalan, sötét színeket, többnyire okkersárgát használ - ha valaki tud segíteni, mi lehet ez, nagyon hálás lennék.

2013. november 11., hétfő

Descent


A neve már többször felbukkant, életem során, mivel számos, nagyon kedves játékomat (ForsakenFreespace) nyíltan ez inspirálta, ezért végül úgy döntöttem, megnézem magamnak. Sokáig visszatartó erő volt, hogy pontosan emiatt hittem azt, hogy teljesen ugyanolyan lesz, mint például az Acclaim játéka, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! Ja és interplayes, mint az MDK 2, tehát már nem lehet rossz.

2013. október 31., csütörtök

Earthworm Jim


Legeslegelőször természetesen az első résszel próbálkoztam, ám az valahogy nem nyerte el a tetszésemet - valószínűleg azért, mert első körben nem jutottam tovább a kettes pályánál. A második már annál inkább, ezért mivel nem volt elég az Earthworm Jim-humorból, úgy döntöttem, akár Zelda esetében, visszatérek és adok egy második esélyt az első résznek. És lám, tovább is jutottam és ugyanúgy, mint az MDK 2-ben vagy A Dzsungel Könyvében, teljesen új világ tárult elém...

2013. október 20., vasárnap

Rodge


A legemlékezetesebb 8-bites játék gyermekéveimből. Akármilyen nevetségesen csúnya is, a Mr. T-re hajazó főhős és szürreális/tök értelmetlen az egész, úgy ahogy van (kicsit úgy, mint Serious Sam), mégis nagyon-nagyon szeretem. Annyira rossz, hogy az már jó. Lehetséges, hogy ez volt az első "komoly" videojátékom.


2013. október 9., szerda

A Dzsungel Könyve


A dzsungeljátékok rengetegében sem ezt, a '94-es gyöngyszemet, sem a Timon & Pumbaát nem volt egyszerű megtalálni. Nagyon szerettem kiskoromban, annak dacára, hogy sose jutottam benne sokáig, max a 3-as pálya legelejéig, onnantól kezdve viszont teljesen új játék tárult elém, akárcsak az MDK 2 vagy a Shadow of the Empire esetében.

2013. szeptember 28., szombat

SkyRoads


Élénken él bennem egy bizonyos színes kockás, űrhajós ügyességi játék, melyet anno egy általános iskolai osztálytársam mutatott - a Happydog és a Timon & Pumbaa mellett. Akkoriban nagyon sokat nyúztunk, de a neve sajnos a feledés és az idő homályába merült (de csak a neve, magára, a játékra mindig is emlékeztem és mindig is keresgéltem utána, eddig sikertelenül). Szerencsére, a napokban a legjobb barátommal gyerekkorunk játékairól beszélgettünk (mert még mindig nem aknáztuk ki az összeset) és ő nagyon ügyesen (és nagyon hamar) megtalálta a mi drága, klasszikus SkyRoadsunkat.

2013. szeptember 17., kedd

Antrun


Nagyon hasonló gyerekkorom másik kedvenc játékához, a Pipe-hoz, ahol sok kis csőelemet kellett a megfelelő irányba beforgatni, hogy összefüggő vízvezeték-rendszert alkossanak és végigcsordogáljon a víz. Na, itt ugyanez történik, csak egy hangyafarm kontextusába áthelyezve.

2013. augusztus 27., kedd

Wolfenstein 3D


Számomra ez a 2. legvéresebb, legnyomasztóbb játék a világon, közvetlenül a Mortal Kombat után, mégis azt kell, hogy mondjam, nagyon kedves nekem (mondjuk, a játék végeztével mindig keresnem kell valami vidámabb elfoglaltságot, akár Serious Sam esetében). Ugyanúgy általános iskolai informatikaórai gyöngyszem, mint a Dyna Blaster vagy a Terep 2 (1996) - hogy engedhették a tanárok???

2013. augusztus 16., péntek

Xmas Lemmings


Kiskoromban volt egy nagyon furcsa, sötét hangulatú, Aldóhoz hasonlóan néma játék a gépemen, ez volt a Lemmings. Akkor egyszerűen nem tudtam felfogni, mi értelme annak, hogy kis manók potyognak egy dobozból, majd fel-alá járkálnak egy havas pályán mikulássapkában, miközben célkeresztbe vehetjük őket...