A dzsungeljátékok rengetegében sem ezt, a '94-es gyöngyszemet, sem a Timon & Pumbaát nem volt egyszerű megtalálni. Nagyon szerettem kiskoromban, annak dacára, hogy sose jutottam benne sokáig, max a 3-as pálya legelejéig, onnantól kezdve viszont teljesen új játék tárult elém, akárcsak az MDK 2 esetében.
Az irányítás
A hatalmas, régi gépen nem volt megfelelő hangkártyánk, úgyhogy mindig baljós némaságban játszottam, akárcsak az Obelixet és a Lemmingset. Mára viszont kiderült, hogy zenéje és hangeffektje is van neki, méghozzá stílusos dobszólókkal, méhrajokkal, majommakogással és egyéb, autentikus zörejekkel. A dzsungelhangulatot tovább fokozza a hintázó cím és az intrók bambuszkeretei, melyekben egy-egy szereplő meséli el, éppen merre járunk és mi történik velünk. Két pálya között, stílusosan, mindig a következő, külön címmel és illusztrációval ellátott fejezethez lapozunk könyvecskénkben. A billentyűkiosztás felettébb érdekes, ugyanis az Escape, a megszokottól eltérően, nem kiléptet, hanem teljes képernyőre vált, az Enter nem aktivál valamilyen tárgyat, hanem szünetelteti a játékot és igen amorf kézpozícióra kényszerülünk, ha egyszerre akarunk ugrani (Shift) és lőni (Space) - és itt a Shift, ugye nem a futás. Fegyvert a Ctrl-lal (az általános "lövőgombbal", végre valami általános) válthatunk, ami legalább közel van a többihez. 3-4 pálya után már görcsben állt a kezem. Mindezt leszámítva, csak dicsérni tudom a játékot, igazán gyönyörű rajzfilmesre sikerült, akár a Rayman - a Tom & Jerryt (1994) és a Reszkessetek, betörőket követve, igen autentikusan adja vissza a filmet. Itt is választhatunk nehézségi szintet, melyek alapján más-más mennyiségű gyémántot kell összegyűjtenünk, illetve easyben a fán hintázó majmokat rögtön lepuffantathatod, míg normál módban meglövöd, leesik és utána még ugrálni kell rajta egy kicsit, hogy végleg eltűnjön.
Ellenségek és fegyverek
Amit csak el tudsz képzelni a dzsungelben - mondjuk, én a Tarzanhoz hasonlóan, nem minden állatot ismerek fel. Nem a rajzolók hibája, egyszerűen túl egzotikusak. A majmokat, a baglyot, a kígyót, a papagájt, a méhrajt és a denevért még be tudom azonosítani, meg van valami hangyászsün-szerűség is, aztán előfordul egy kaméleon jellegű, halványbarna lény, ami nem valami gusztusos és sokkal szebben van megrajzolva, mint a többiek (pedig elég csúnya szegény), a skorpióval egyetemben, ami alattomosan meg tud bújni a lombok között, mert kicsi és ugyanolyan a színe. Ők többféleképpen elpusztíthatóak: ki lehet lőni őket (méghozzá állva, kapaszkodás közben vagy guggolva is) vagy lehet rajtuk szaltózva ugrani egyet és puff, máris végük. A bossok között, a történethez hűen, megtalálhatjuk a totemes-pajzsos majmokat, Kaát, Louie királyt és Sheer Khant, úgy körülbelül kétpályánként. Kilövésüket meghatározhatatlan hang kíséri. Kaát egyébként csak sokadszorra tudtam megölni, mert akkor még nem tudtam, hogy lehet váltogatni a fegyverek közt és van sokkal hatékonyabb is a szimpla banánnál, úgy mint a mágikus, vudu famaszk (sérthetetlenség), a duplalövetű banán, a szemtelen köpőcsöves kókusz vagy a bumeráng.
A nyeremények
Minden gyümi, amit csak el tudsz képzelni, mind nagyon-nagyon gusztusosan megrajzolva: cseresznye, körte, mangó, valami fürtös, alma és ananász. Nagyon érdekes, hogy a fegyverek nincsenek külön jelölve, átlagos nyeremény formájában jutunk hozzájuk, aztán az ember később véletlenül rájön, amikor az ujja rátéved a Ctrl-ra, hogy jé, az extra adag banánfürt a duplalövetű, a 3 pici kókusz meg pont illik a köpőcsőbe. Kókuszból, egyébként kétfajta van, egy nagy és a már említett 3 pici. Emellett csillogó rubinokat is gyűjtögethetünk, melyeknek wow felkiáltással örülünk. Bizonyos mennyiség után kétféleképpen zárhatjuk le a játékot, akár a Happydogban: felkínálják Bagirát vagy a bosst, azaz befejezhetjük a pályát, a maradék összegyűjtése után pedig bónuszszobához juthatunk (mint a Lomaxban), ahol rengeteg kis bosszantó rugóba és sok-sok nyereménybe botlunk, melyek felszedésére igen nyúlfarknyi idő áll rendelkezésünkre. Maugli mindig cuki aerobiklépéseket lejt, ha találkozik a fekete párduccal, aki fittyet hányva érkezésünkre, látványosan durmol tovább (itt minden szereplő álomkóros). Iránytűt is lebólinthatunk a magasból, bár nekem nem mindig tűnt feltétlenül hasznosnak. Nagy ritkán, egy-egy időbónuszt is hozzánk vágnak, stílusosan homokóra formájában, az HP pedig mi más is lehetne, mint a Rodge-ban, a Crock 2-ben és sok máshol: SZÍVECSKE! Az életet a fejünk ábrázolja, ahogy megy le az energia, úgy fogy ki belőle a töltés, kicsit úgy, mint a 102 kiskutyában, a tappancsnyomokból. A pályák helyszíne természetesen a dzsungel ezer arca: nappal, este, esőben, fenn a fán, lenn a talajon, így a folyón, úgy a folyón (elég ijesztő, hogy bele kell ugranunk a folyóba, Balu macihoz, de itt kivételesen nem vesztünk életet, hanem tényleg így ér véget a pálya), Balu pociján, az elefántok hátán, stb. Ami nagyon egyedi ebben a játékban, az emeletessége: lehet (és kell is) nyereményeket gyűjteni a talajon, illetve a fáknak legalább 6-7 szintjén, akár az Obelixben. A közlekedést indák segítik, amiken feljebb lehet húzódzkodni.
Női szemmel
Ismét a checkpoint a cukiság egyik forrása, akárcsak a Raymanben vagy a Jazz Jackrabbit 2-ben. Itt egy bájos bébielefánt, aki a fizika törvényeit meghazudtolva áll a faágon, kis zászlóját lengetve, majd amikor megérkezel, dicsőségesen leszúrja és ormányával örömtáncba kezd. Az is tündéri, ahogy Maugli nadrágja esés közben ejtőernyővé nyílik fölötte. A kígyó-rugó önmagában nem túl kreatív, mégis nagyon komikus, ahogy szendereg, amíg rá nem ugrunk, amikor is felriad és összerándul. Mennyit nevettünk az életvesztéshez járó animáción, ahogy a fiúcska részegesen dülöngél, majd rádől, a két majom cipelte hordágyra! Az én kedvenc pályám az, amelyiken összeomlik a palota, annak ellenére, hogy őrjítő a folyamatos csatazaj, a kövek zuhanásának hangja, főleg hogy a pálya igen hosszú... lehet, hogy csak lejjebb kéne venni a hangerőt. Időközben rájöttem, hogy a két nagy fás pálya anno azért okozott nehézséget, mert 1) az odúliftekben tényleg keresni kell a logikát, melyik visz fel-le és a középsőhöz, vajh hogy lehet eljutni, 2) nekem tökre nem volt egyértelmű, hogy a faházak portálokat rejtenek, most viszont egy YouTube-videó és egy véletlen gombnyomás (felfelé nyíl) után végre megvilágosodtam.
Készítés éve: 1994
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése