A Kikwi-madárka sikeres kivitelezésén felbuzdulva, összegyűjtöttem rengeteg ötletet és el is határoztam, hogy sorban megvarrom az összes kedvenc karakteremet. A második figura kiskorom óta kedvenc hősöm, Rayman előtt tiszteleg. A munka körülbelül 8 órába telt. Ezúttal is vastag betűvel jelöltem azokat az opciókat, amiket én választottam a varráshoz.
A hozzávalók
- lila, piros, sárga, rózsaszín és fehér anyag
- ugyanilyen színű cérnák
- olló
- ceruza
- szivacs vagy vatta töltőanyagnak
- fekete filctoll vagy alkoholos filc
- drót vagy, ha nincs, gemkapocs
A címlapképet használtam referenciaként: a legeslegelső, eredeti Rayman, 1995-ből. Természetesen, ha álmomból fölébresztenek is, pontosan le tudom írni, de a kesztyűhöz és a hajtincsek pontos állásához kellett egy kis segítség.
A törzs
Vajszínű, plüss anyagból kivágtam két, 14 cm hosszú, 10,5 cm széles, ovális alakú mintát. Ezekre vittem fel, fejenként 3 réteg lila tüllt. Ezután körberajzoltam az egyiket, majd nagyjából a közepén elhelyeztem egy 4 cm átmérőjű kört, de nekünk nem erre, hanem az ezt körülölelő, 1,5 cm széles sávra lesz szükségünk. Kivágtam a mintát, az olló hegyével átfúrtam a közepét és kilyukasztottam. Az így kapott formát pelenkaöltéssel varrtam fel a hasára. Végezetül, egymásnak fordítottam elejét és hátulját, összevarrtam, majd kitömtem.
A cipő
Sárga, virágos anyagból kivágtam két, kb. 6-7 centi hosszú, 3-4 centi széles, ovális formát, illetve egy harmadikat fehérből, talpnak. Az egyik sárgát körberajzoltam a fehér vásznon, így vettem le a megfelelő szélességű cipőorrt, a megfelelő arányú cipőfűzőt, valamint az ellipszis alakú díszt, az oldalán (természetesen négyszeresen, hiszen mindkét cipő mindkét oldalán szerepel a minta). Ezután a talp két oldalára, körülbelül fél cm-re a szélétől, hozzáöltöttem a sárga részeket. Ha ez megvan, "alagúttá" zárom a cipő oldalait és összevarrom őket a tetejüknél fogva. Hogy a cipőorr kerek egészet alkosson, összecsippentem a talp csúcsát a sárga anyag legelejével, hogy háromszöget vagy fejjel lefelé fordított Y-t alkossanak és összevarrom hármójukat. A sarok elkészítése ugyanilyen módszerrel történik. A legvégén kitömöm, így adok neki formát és tartást.
Mivel Raymannek mind a kéz-, mind a lábfeje lebeg, varrástechnikailag lehetetlen megoldani - én két hosszú, "bőrszínű" csíkot neveztem ki végtagnak, melyeket nem tömtem ki, hanem mindegyikre két réteget varrtam, egyik végét a hasánál, másikat a cipőjében rögzítettem.
A kendő
A kocka alakú kendőt (2 réteg), a csücskeinél fogva félbehajtottam, hogy háromszöget kapjak, kb. egy cm-t letekertem a leghosszabb oldalából - ennél fogva fogom megkötni, majd a figura nyakára kötöttem úgy, hogy a csomó oldalt helyezkedjen el. Nem mellesleg remekül elfedi az öltéseket.
A szem
Fehér és rózsaszín anyagból kivágtam 2x2 db, 5-6 cm hosszú, 3-4 cm széles, tojás alakú formát (szemhéj és a szem fehérje), majd a színüket összefordítva, összevarrtam őket. Ezután kifordítottam, kitömtem és rárajzoltam a holdacska alakú szemgolyót, majd bevarrtam a szájukat - a szemek száját, hogy szép képzavarral éljek. Az orr közepén rögzítettem őket az archoz és egymáshoz.
A haj
Eleinte elég nagy kihívást jelentett a hajszerkezet megalkotása, de aztán eszembe jutott a technika, amit sikeresen alkalmaztam a Kikwinél és itt is helyt áll, ugyanis Raymannek a szélrózsa minden irányába mutatnak a hajtincsei, többek között, az ég felé is. Először kivágtam 8 darab, kb. 7-8 cm hosszú, 2 cm széles, sárga szalagot - ez 4 tincs, tincsenként 2 szalag. Következő lépésben "tűpárnának" használtam a karakter fejét, azaz az irányba igazított drótokat (a tincsek vázát) beleszurkáltam a szembe és azon keresztül az orrba, ahová, amilyen pozícióban szántam az adott tincset. Utána fogtam két szalagot, körülöleltem velük a drótot és összevarrtam a szélénél fogva - illetve belül, a drótot is hozzáöltöttem, néhány laza öltéssel az anyaghoz, hogy ne mozduljon el. A tincseket egymáshoz is hozzávarrtam, ez volt az én "hajlakkom".
A kesztyű
Fehér anyagból vágtam ki 4 db, kb. 8 cm széles, 6 cm hosszú, "Mikiegér-kesztyűt", fejenként négy ujjal - a hüvelykujj kicsit nagyobb a többinél. Kifordítva illesztettem össze és óvatosan, nagyon közel a szegélyhez varrtam össze. Ezután, a "csuklót" szabadon hagyva, visszafordítottam, majd kitömtem és néhány plusz öltéssel igyekeztem minél gömbölydedebb formájúra mintázni. A hüvelykujjat hozzá kellett varrnom a tenyérhez, mivel elállt a többitől és túlságosan hosszúkássá tette a kezet. A kész kesztyűket a cipőhöz hasonló módon rögzítettem a testhez, az öltések mentén, illetve a tetejét eldugtam a kendő alá.
És a végeredmény :)