Kereső

2013. július 14., vasárnap

Reszkessetek, betörők!


A film címe alatt több játék is fut, így, bár nekem nem kellett konkrét, kihelyezett csapdáktól tartanom, mégis igen körülményesen találtam csak meg. A filmet senkinek sem kell bemutatni - én egészen tavaly karácsonyig imádtam, amikor is négy egymást követő nap egyfolytában az első részt adták, bármelyik napszakban is kapcsoltam be a tévét.


A játék

Még mindig a DosBox-társítós korszakot nyúzzuk, mint Aldóék, Dyna Blaster, stb.. A játék a film tökéletes leképzése: OCD-nket tökéletesen félrerúgva, ezúttal mi helyezhetjük el a különböző típusú csapdákat, a ház minden (arra kijelölt) pontján, takarítónők inverz "gyöngyeként", minderre pedig egyetlen "óra" áll rendelkezésünkre, ami persze gyorsabban lepörög, mint az reális lenne - ezután a betörők rendeltetésszerűen betörnek, nekünk pedig sorra bele kell csalnunk őket a kelepcékbe úgy, hogy ne kapjanak el és vigyázni arra, hogy egyet se rúgjunk fel, saját "lábúlag", mert akkor elpárolog és kárba vész. Sokszor csak ülnünk kell (mondjuk, a faházban, ahol a legbiztonságosabb), lapítanunk és figyelnünk a tervrajzot, hol járnak éppen ellenfeleink (ha bátrabbak vagyunk és ismerjük a házat, mint a tenyerünket, akkor csendben mögöttük járunk) - ez arra is figyelmeztet, amikor túlságosan a közelünkbe kerülnének. Mialatt tevékenykedünk, a gonoszokat játszó színészek pixeles tekintete óv minket, bár szerintem a Marv-figura nem hasonlít túlságosan önmagára; az aláfestő zene viszont nagyon fülbemászó. Az egész játék olyan, mint egy gyermekrajz (még Raymannél is jobban) vagy mint egy Dyna Blasteres babaház, még a betűtípus is azt imitálja. Apropó, babaház: mindig csak a legfunkcionálisabb bútorok vannak jelen minden helyiségben: a hálókból így is hiányzik az íróasztal, a fürdőkből pedig a kád.





A ház

Érdemes fejben tartani az alaprajzot, hiszen élesben már csak annyit láthatunk, hogy melyik betörő éppen hol jár, nekünk kell agyban összekapcsolnunk, hogy mi hol tartózkodunk és a két szoba milyen viszonylatban van egymással. Alapvetően két emeleten futkározhatunk + pince + padlás + az a tipikus faház, amit az amerikai apukák építenek a kisfiuknak, a kert hátuljában; emellett két ajtó nyílik az utcára, melynek egy része még a mi telkünkhöz tartozik. A mosókonyhába többféleképpen is eljuthatunk, például kívülről vagy belülről, a lefelé vezető lépcsőn, a konyhából vagy éppen az egyik fürdőszobából. A földszint alapjában véve olyan funkcionális gyülekezőhelyeket jelent, mint a konyha, az ebédlő vagy az előszoba, míg az első emeletre lehet visszavonulni, ha valaki egy kis magányra vágyik. Az aláhúzások a lépcsők helyét jelölik:


faház
*
padlás
*
3. hall - Kevin szobája - 2. hall - 1. fürdő - Buzz szobája - 1. hall - szülői háló - 2. fürdő
 *
nappali - előszoba - konyha - ebédlő
*
 két előudvar - mosókonyha


A csapdák
                              
Játékrobot, pók, dinamit, forró vasaló, üveggolyók, egy zsák liszt, forró edény, görkorcsolya, távirányítós kisautó, vastag könyv, bowlinggolyó, slag, valami kenőcs, valami forró, grillezős kellék, vegyszer, vízibomba, egy vödör enyv, banánhéj, poroltó, kanna, ragasztópisztoly, baseball ütő, apró játékok és gördeszka, szóval mindenféle hétköznapi tárgy, ami minden háztartásban megtalálható. Összesen, ha jól számolom, 24 + a kis pisztolyunk, amivel például a vízibombát a rablók nyakába önthetjük vagy beléjük ereszthetünk óvatosan néhány golyót. Oké, nem mindent ismerek fel. A tárgyak nagy részét jellemzően, vagy a földön hagyjuk szanaszét vagy feldobjuk az ajtófélfára, hogyha valaki lendületesen benyit, rögtön rázuhan.




Irányítás

Igen érdekes a billentyűkiosztás, akár a Dzsungel Könyvében, ráadásul át sem lehet állítani. Vagy fél órán át nyomkodtam végig a teljes billentyűzetet, mire rájöttem arra az öt gombra, amire szükségem van. Az alapvető irányítással nem volt gond, a szokásos nyilak. Viszont tárgyfelvétel (nem neptunos) F1, válogatás F2 (összesen 3 lehet nálad), lerakás F3 - most komolyan, kinek jutna egyáltalán eszébe keresni ezeket a billentyűket? Ha rossz helyen rakod le, villódzni kezd, mivel mindennek megvan a maga helye. Pici pisztolyunkat az enterrel süthetjük el. De mire én az ugrást megtaláltam... nem minden tárgy elérhető a mi magasságunkban, van, ami lazán fel van hajítva, például egy polcra. Végignyomkodtam mind a 102, vagy én nem tudom, hány billentyű is van a billentyűzeten, a képernyőm is elfordult, még utána is néztem, de a 0 sehogy sem akart tetszeni neki. Végül rájöttem, hogy nem ízlik neki a sima numerikus billentyűzet, hanem a NumLock bekapcsolásával, csak a másodlagos 0-val működik az ugrás... Hurrá!


Készítés éve: 1991