A Ski Free a Tom & Jerryhez (1994) és a Tomb Raiderhez hasonlóan, sosem volt a szívem csücske, ehhez képest mégis igen sokat nyúztam gyerekkoromban, unalmas óráimban.
A szituáció a következő: adott egy helyes manósapkás, overálos fazon, aki békésen szeretné eltölteni a vakációját, tök egyedül, a hegyekben, egy igen ritkás, kóbor kutyák lakta fenyőerdőben - jó ötlet, mi? Ráadásul nem éppen úgy tűnik, hogy az illető jeleskedne ebben a sportágban, hát még a legendák azt beszélik, hogy Bigfoot vagy valami ilyesmi, robotszerűség itt ólálkodik a környéken és a kedvenc kajája a síelő. Éppen ezért, a leleményes turisták többsége inkább a sífelvonókban lustizik és így közlekedik, minthogy kitegye magát ilyen veszélynek, mivel a szörnyike nem túl magas. Na, ez az egyik ok, amiért nem szeretnék megtanulni síelni. A játék során békésen siklunk a fehér lankákon, kerülgetjük az útba eső, már említett természeti elemeket, úgy mint fa-kő-bucka-kutya (puli? terrier?). Utóbbival igen gonosz módon lehet olyat játszani, hogy teljes sebességgel nekimegyünk, amit ő vidám nyelvöltéssel és a felettébb bájos woof -felirat megjelenésével díjaz, majd tovább tipeg apró lábain - bevallom, én direkt csináltam, hogy ezt a kedves jelenetet előhívjam - egyébként annyira megtetszett, hogy egy pólóra is rányomattam. Végig az a lelki terror nehezedik ránk, hogy bármikor előronthat Bigfoot, vagyis egy termetes robot és ez tényleg, a játék bármelyik pillanatában megtörténhet - lehet ez öt perc vagy tizenöt. Vertikálisan és horizontálisan is haladhatunk a végtelenített térben, de utóbbi nem túl jó megoldás, sőt egyenesen nehezíti a haladást. Arra is vigyáznunk kell, hogy ne bukjunk fel az említett akadályokban, hiszen a talpra állás lassúsága ismét igen csak növeli elhalálozásunk esélyét. Más kérdés, hogy mennyi értelme van kiírni az ouch-feliratot esés után - valószínűleg éppen annyi, mint amikor Obelix hasonló, internacionális kifejezéseket fordít társának a filmben, mivel azt hiszi, hogy Asterix nem érti ezeket. Lényeg a lényeg, nincs menekvés Bigfoot elől, predesztinálva vagyunk a zsákmány-létre, mindössze annyit tehetünk, hogy egy nyúlfarknyival megnyújtjuk hátralevő életünket és éppen ezért ez a világ legidegesítőbb játéka. Amilyen kövér és nehéz, olyan gyorsan képes beérni minket.
Készítés éve: 1991