A legemlékezetesebb 8-bites játék gyermekéveimből. Akármilyen nevetségesen csúnya is, a Mr. T-re hajazó főhős és szürreális/tök értelmetlen az egész, úgy ahogy van (kicsit úgy, mint Serious Sam), mégis nagyon-nagyon szeretem. Annyira rossz, hogy az már jó. Lehetséges, hogy ez volt az első "komoly" videojátékom.
Lehetetlen leírni magát, a játékot, ezt látni kell (hiába áll egyetlen, baromi hosszú pályából)! Meglehetősen lassú töltőképernyő csigázza az idegeinket (hagyni kell szépen, hogy feldolgozza magát, utána viszont, bármilyen menü hiányában, in medias res dob az események (meg a harsányan csilingelő nyeremények) kellős közepébe, ahol máris várnak a virgonc, türelmetlen ellenek - az Észkerékhez hasonlóan, érdemes még a játék legelején egy kicsit lejjebb tekerni a csúszkát, még mielőtt belesüketülnénk, a két lépésenként felszedhető kincsek hadának hangjába (valami fekete bogyó és a Raymanéhez hasonló, kék gyöngy). Időnk sincs körülnézni ebben a mozaikos, szögletes szegletekből álló, szerencsére lineáris doboz-világban, máris záporoznak ránk a kék sárkányok (ők a leggyakoribbak), gonosz "pacmanek", bibircsókos pókok (szerencsére őket visszatartja a fonaluk), színes buzogányok (mezei nebáncsvirágok), buzogány-szemek, polipkarú ufók, gyermeteg harapófogók, őrült tekintetű piranhák, cuki medúzák (utóbbi kettő, értelemszerűen, a víz alatt), szóval igazi, őrült, inkoherens fantáziavilág, akár a Dynában (csak itt sokkal kevésbé helyesek). Azért nem kell megijedni, lövedékeik általában sokkal fájdalmasabbak/halálosabbak, mint a szinte érzéketlen, fizikai kontaktus velük. A Rodge-ban tényleg tehetség kell az életvesztéshez és ez is leginkább a gép vagy az irányítás hibája, mint a miénk, hiszen egyrészt, nagyon lassan reagálja le a váltásokat és direkt beleszalad az ellenségekbe (érdemes már nagyon korán lefékezni a jetpack-csizmát, hogy időben meg is állj), másrészt meglehetősen szaggatottan mozog a földön, mint Aldo. Apropó, mozgás, egy ilyen világban ne is várjunk egyszerű gyalogszert, a már említett, beépített csodacsizma repít célunk felé - amennyiben ugrást imitálnánk, csak behajlítjuk a térdünket és úgy szállunk tova, hogy lábunk se éri a földet. Sajnos, ebben a játékban is beteljesül a rémálmom, a gyakori, fulladásveszélyes, víz alatti közlekedés esetén - lásd, Mysteries of the Sith: egy nagy levegővel, természetesen csak korlátozott ideig maradhatunk a felszín alatt, így nagyon kell sietni, amíg nem vált teljesen kékre felpuffadt fejünk és meg nem kaparintjuk az oxigénpalackot, mert innentől könnyű szívvel búvárkodhatunk a víz alatti labirintusban. Egészségügyileg a Crock 2-ből is ismert, stilizált szívecskékkel hozhatjuk rendbe magunkat, amivel szerencsére elég gyakran dob meg a játék. Természetesen nem kalandozunk ilyen "háborús zónában" üres kézzel: utunk során egyre erősebb fegyvereket gyűjthetünk be (a lövedék mérete ezzel egyenesen arányosan nő), akár a Wolfeinsteinben, így egyre könnyebb lesz szembenézni a kihívásokkal. Zsebünkben még egy bomba is lapul, melyet bizonyos időközönként, sugárban ráereszthetünk az ellenségekre, de aztán kicsit várnunk kell, hogy újratöltődjön. Egyébként, amennyiben valaki elhalálozik, piros borsókként és egész, csonttal átszúrt csirkeként hullik cafatokra. Játék közben szigorúan tilos Entert nyomni mert rögtön megszakad ez a felejthetetlen élmény. Ahogy már említettem, számtalan apró bugot rejt a játék, amely a karakterek kinézete mellett, a humor másik forrása, például a főhős feje képes elveszni az üreges falban vagy a vízesésben, amin mi rengeteget nevettünk. A végén, a nagyellenségnek tűnő valamiket sem kötelező legyőzni, a lényeg, hogy eljuss a nagy sziklához, rátold a lávakockára (és vigyázz, hogy ne nyomjon össze) és hopp, már véget is ér a szürreális kaland.
Lehetetlen leírni magát, a játékot, ezt látni kell (hiába áll egyetlen, baromi hosszú pályából)! Meglehetősen lassú töltőképernyő csigázza az idegeinket (hagyni kell szépen, hogy feldolgozza magát, utána viszont, bármilyen menü hiányában, in medias res dob az események (meg a harsányan csilingelő nyeremények) kellős közepébe, ahol máris várnak a virgonc, türelmetlen ellenek - az Észkerékhez hasonlóan, érdemes még a játék legelején egy kicsit lejjebb tekerni a csúszkát, még mielőtt belesüketülnénk, a két lépésenként felszedhető kincsek hadának hangjába (valami fekete bogyó és a Raymanéhez hasonló, kék gyöngy). Időnk sincs körülnézni ebben a mozaikos, szögletes szegletekből álló, szerencsére lineáris doboz-világban, máris záporoznak ránk a kék sárkányok (ők a leggyakoribbak), gonosz "pacmanek", bibircsókos pókok (szerencsére őket visszatartja a fonaluk), színes buzogányok (mezei nebáncsvirágok), buzogány-szemek, polipkarú ufók, gyermeteg harapófogók, őrült tekintetű piranhák, cuki medúzák (utóbbi kettő, értelemszerűen, a víz alatt), szóval igazi, őrült, inkoherens fantáziavilág, akár a Dynában (csak itt sokkal kevésbé helyesek). Azért nem kell megijedni, lövedékeik általában sokkal fájdalmasabbak/halálosabbak, mint a szinte érzéketlen, fizikai kontaktus velük. A Rodge-ban tényleg tehetség kell az életvesztéshez és ez is leginkább a gép vagy az irányítás hibája, mint a miénk, hiszen egyrészt, nagyon lassan reagálja le a váltásokat és direkt beleszalad az ellenségekbe (érdemes már nagyon korán lefékezni a jetpack-csizmát, hogy időben meg is állj), másrészt meglehetősen szaggatottan mozog a földön, mint Aldo. Apropó, mozgás, egy ilyen világban ne is várjunk egyszerű gyalogszert, a már említett, beépített csodacsizma repít célunk felé - amennyiben ugrást imitálnánk, csak behajlítjuk a térdünket és úgy szállunk tova, hogy lábunk se éri a földet. Sajnos, ebben a játékban is beteljesül a rémálmom, a gyakori, fulladásveszélyes, víz alatti közlekedés esetén - lásd, Mysteries of the Sith: egy nagy levegővel, természetesen csak korlátozott ideig maradhatunk a felszín alatt, így nagyon kell sietni, amíg nem vált teljesen kékre felpuffadt fejünk és meg nem kaparintjuk az oxigénpalackot, mert innentől könnyű szívvel búvárkodhatunk a víz alatti labirintusban. Egészségügyileg a Crock 2-ből is ismert, stilizált szívecskékkel hozhatjuk rendbe magunkat, amivel szerencsére elég gyakran dob meg a játék. Természetesen nem kalandozunk ilyen "háborús zónában" üres kézzel: utunk során egyre erősebb fegyvereket gyűjthetünk be (a lövedék mérete ezzel egyenesen arányosan nő), akár a Wolfeinsteinben, így egyre könnyebb lesz szembenézni a kihívásokkal. Zsebünkben még egy bomba is lapul, melyet bizonyos időközönként, sugárban ráereszthetünk az ellenségekre, de aztán kicsit várnunk kell, hogy újratöltődjön. Egyébként, amennyiben valaki elhalálozik, piros borsókként és egész, csonttal átszúrt csirkeként hullik cafatokra. Játék közben szigorúan tilos Entert nyomni mert rögtön megszakad ez a felejthetetlen élmény. Ahogy már említettem, számtalan apró bugot rejt a játék, amely a karakterek kinézete mellett, a humor másik forrása, például a főhős feje képes elveszni az üreges falban vagy a vízesésben, amin mi rengeteget nevettünk. A végén, a nagyellenségnek tűnő valamiket sem kötelező legyőzni, a lényeg, hogy eljuss a nagy sziklához, rátold a lávakockára (és vigyázz, hogy ne nyomjon össze) és hopp, már véget is ér a szürreális kaland.
Készítés éve: 1994
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése