Falbontós játékok (játékgyűjtemény)

A falbontós játékokkal úgy állok, mint a flipperekkel, illetve az ügyességi játékokkal: számtalannal játszottam kiskoromban, de már csak a töredékére tudok visszaemlékezni. Kettő, a WinBrick és a Ballistic végig kitartottak mellettem és egy szerencsés véletlennek köszönhetően, nemrégiben egy harmadikat, bizonyos Paranoid nevezetűt is sikerült a felszínre hoznom, de egy még mindig hiányzik a "fantasztikus négyesemből". Csak annyi maradt meg róla, hogy elég barátságtalan, sötét színeket, többnyire okkersárgát használ - ha valaki tud segíteni, mi lehet ez, nagyon hálás lennék.

Winbrick (1994-1999)

Kiskorom egyik első játéka. Hála az égnek, nagyon egyszerű, ezért mindig is jó voltam benne. Ahogy belépünk, rögtön fenyegető hibaüzenet-szerűségek villannak fel, hogy a játék nem kompatibilis az egérrel. Azzal amúgy is nehéz lenne. A menüben rögtön virtuális játékosok high score-ja fogad, mintegy elrettentésképp, amelyek közé útközben bekerülhet a mi nevünk is. A játék innentől csak billentyűkön keresztül hajlandó kommunikálni velünk. Mivel ez csak demó, összesen 5 pályából áll, így nagyon hamar kijátszható. Játék közben élénk szirénázás jelzi, ha felkerültünk a TOP 8-ba - hogy miért pont 8, jó kérdés. Ahogy elveszítjük az utolsó golyót is, de elég pontunk van, hogy felkerüljünk a dicsőségtáblára, a gép megkér minket, hogy üssünk be valami okos quote-ot, mint az amerikai évkönyvekben szokás, körülbelül 5 karakter értékben, majd ugyanattól a pályától folytathatjuk, immár 0 ponttal. Minden falnak más az értéke, a színe szerint, de nem mindegyik kiüthető (az egyikük például kakukkol, a másik idegesen rángatózik és féltékenyen véd bizonyos területeket). Néhányan bónuszelemeket rejtenek, amik bizonyos időre jelentősen felgyorsítják/megkönnyítik a játékot. A nyeremények három csoportra oszthatóak: a kékek a golyókat érintik (3 golyó, 8 golyó, nagy golyó, kis golyó), a zöldek az ütőt (nagy ütő, kis ütő, ragacsos ütő, lövőképesség, megbénít, megfordítja az irányítást) és van egy harmadik, random csoport, ami plusz egy életet ad vagy bónusz B-t, aminek cuki a zenéje. Játszhatunk egymagunkban, felváltva, egyszerre egymás vagy a számítógép ellen - vicces, amikor a gép elnyeri az automatizáló bónuszt. Az egyes pálya rettentően könnyű, a kettes unalmas, ha egyszer beküldted a golyót a sűrűbe, a hármas, az én kedvencem, a repülő "buborékokkal", a négyes elég nehéz, mert folyton begyorsít a labda és elég alacsonyan kezdődnek a szintek, az ötös pedig idegesítő, mert minden falat minimum kétszer kell megütni. Nemrég találtam egy nagyon érdekes dolgot ebben a játékban, a pályaszerkesztőt (akár a Portal 2-ben). A végeredményt persze nem lehet elmenteni, hisz ez még mindig csak demó, de nagyon jó látni, hogyan készülhetett. Egy dolgot nem szeretek benne, a hangeffekteket, amik igen fülsértőek (dobszólók, összeütögetett csövek, sziréna). Még egy új kifejezést is tanultam ebből a játékból: butterfinger, azaz lyukaskezű. A rekordom eddig 348450, a 4-es pályán.

Ballistic (1994-1995)

Kettejük közt a legnagyobb különbség az a síri csend, ami a Ballisticban kíséri a játékot. A színpompás menüsor rácsos háttere matematikafüzetre emlékeztet. Ezek a szürke kockák végig velünk maradnak, minden pályán ők szolgáltatják a hátteret, itt csak maga, a szétbontandó forma változik. Eltérés a Winbrickhez képest az is, hogy mi magunk választhatjuk ki, hogy az 50 (!) szint közül melyikkel szeretnénk kezdeni. Itt nem csak úgy random vannak elpöttyintve a falelemek, hanem felismerhető mintákat alkotnak, úgy mint halálfej, kishajó, óra, fák vagy floppy (mégis csak a kilencvenes évek). Persze, van néhány absztrakt pálya is, amik nem olyan könnyűek, például 80%-uk csillogó, kiüthetetlen (gyönyörű) aranykockából áll és a golyónak be kell pattognia, pontosan középre, hogy eltalálja, a mindössze 3 kiüthető elemet és kész is! Egyéb nehezítő tényezők is vannak, ugyanúgy, mint a Winbrickben, olyan falelemek, amiket többször meg kell piszkálni, hogy eltűnjenek. Ezúttal a szürke szín sápad fokozatosan, ahogy gyengül, míg a másik játékban csilingel és villan egyet. Abban is különböznek, hogy amabban választhatsz, hogy egérrel vagy billentyűzettel kényelmesebb, míg itt az egyetlen opció az egér és nem lehet mást kihívni, egyszemélyes játék. A nyeremények nagyjából ugyanazok.

 

Paranoid (1993)

Ez volt az a bizonyos falbontós játék, ami sajnos nagyon sokáig a feledés homályába merült, viszont annyi derengett halványan, hogy nagyon színes, nagyon harsány és még a böhöm nagy, asztali gépen nyúztam. Mit ad Isten, a napokban, az egyik naplómat lapozgatva, egyenesen belebotlottam ennek a játéknak a rég elfelejtett nevébe - hála Istennek, hogy anno gondosan fölkörmöltem - és máris rohantam a gép elé, megkeresni az én drága Paranoidomat. Mint kiderült, mégis ő a legkorábbi és egyben legkedvesebb falbontós játékom, melynek minden apró részletére tisztán emlékeztem: őrjítő hangosságára (csipogására), a mindössze 5 színt kombináló elemekre (hát igen, a kilencvenes évek eleje), a nyitóképen pattogó, apró, fehér golyókra és az igen minimalista nyereményekre, melyek annak ellenére, hogy nagyon alapvető szimbólumokat használnak jelzésértékűen (vonal-iksz-pipa-pöttyök-körök), egyáltalán nem egyértelmű, mit is rejtenek - engem például, a rángatózó koponya totálisan megzavart és nem mertem felszedni, nehogy megöljön, ám kiderült, hogy nagyon is hasznos, hiszen képes rézsút "átharapni" a falakat, ezáltal felgyorsítva az elemek leszedését. A bónuszokat illetően nincs sok új a nap alatt, talán csak a leesés ellen védő pajzs, a képernyő alján, az, hogy életvesztés eseté,n az épp aláhulló nyeremény továbbra is folytatja útját és felszedhető, illetve több nyeremény párhuzamosan is képes működni. A végigjátszáshoz birkatürelem kell, hiszen a Ballisticcal ellentétben itt nem választható a pálya - pedig van jó pár - és ha már elvesztetted mindhárom életedet, kezdheted az egészet elölről.