Nagyon hasonló gyerekkorom másik kedvenc játékához, a Pipe-hoz, ahol sok kis csőelemet kellett a megfelelő irányba beforgatni, hogy összefüggő vízvezeték-rendszert alkossanak és végigcsordogáljon a víz. Na, itt ugyanez történik, csak egy hangyafarm kontextusába áthelyezve.
Ha jól emlékszem, ugyanannak az általános iskolai barátnőmnek köszönhetem, akinek az Alley Catet és a Timon & Pumbaát is. A romantikus tintakék háttér előtt élethű dombocska leledzik, kis pixel-homokszemcsékből - más kérdés, hogy a természetben nem találunk ilyen tökéletes, mértani utacskákat, kizárólag egy üvegfal mögé, szépen feltornyozott hangyakolóniában. A menüsor az egész játékidő alatt rendelkezésünkre áll - őt a bal oldalon találjuk, a jobb oldali pedig, a látszattal ellentétben, nem hőmérő, hanem a kilométeróra, ez mutatja az eddig megtett utat. Ahogy a higanyszál megüti a maximumot, új terepkockákat kapunk. A játék különlegessége, hogyha úgy gondoljuk, hogy elegendő mennyiségű egyenes utat bocsátottunk a hangyácska rendelkezésére, be is gyorsíthatjuk őt, ilyenkor gyorsabban peregnek a pontok és többet gyűjthetünk össze belőlük. Mert ugye, a pálya teljesítéséhez elegendő mennyiségű pontot kell, hangyaszorgalommal összekuporgatnunk - ezt a képernyő alján fogjuk látni. Kevés pálya van, ellenben ha elég ügyes vagy, a végtelenségig nyújtható, ugyanis mindegyik szint több részből áll. Addig játszol, amíg bírod szusszal az építkezést, meg amíg az elemek is úgy akarják. Másik extra, hogy megfelelő angoltudással minden pálya elején megtudhatunk valami érdekességet a hangyákról. A játék kezdetekor mindig a lila mezőből startolunk. A későbbi, nehezebb pályákon két vagy több start-elem is van és sose lehet tudni, honnan fog elrajtolni a hangya, így mindkét utat elő kell készíteni, egy darabon. Sárga kocka fedi azt a terepet, ahol már áthaladt az állatka, kivéve a szélrózsa minden irányába mutató elem esetében - ezen akárhányszor átcaplathatunk, keresztbe-kasul, minden továbbin viszont csak egyetlen egyszer. Mégis megéri elveszteni a játékot, hiszen itt jön képbe a legédesebb momentum: ha kis főhősünk akadályba ütközik, mert a csúnya irányító nem forgatta be az utat, hanyatt dobja magát és hét ütemre kapálózik apró lábacskáival, majd megjelenik a piros game over-felirat, mindegyik betűje egy-egy sárga kockán. Szakdolgozatírás közben rengeteget játszottam vele a rövidsége miatt, az ügyességi játékokhoz hasonlóan. A jelenlegi rekordom 3632 pont az 5-ös pályán.
Ha jól emlékszem, ugyanannak az általános iskolai barátnőmnek köszönhetem, akinek az Alley Catet és a Timon & Pumbaát is. A romantikus tintakék háttér előtt élethű dombocska leledzik, kis pixel-homokszemcsékből - más kérdés, hogy a természetben nem találunk ilyen tökéletes, mértani utacskákat, kizárólag egy üvegfal mögé, szépen feltornyozott hangyakolóniában. A menüsor az egész játékidő alatt rendelkezésünkre áll - őt a bal oldalon találjuk, a jobb oldali pedig, a látszattal ellentétben, nem hőmérő, hanem a kilométeróra, ez mutatja az eddig megtett utat. Ahogy a higanyszál megüti a maximumot, új terepkockákat kapunk. A játék különlegessége, hogyha úgy gondoljuk, hogy elegendő mennyiségű egyenes utat bocsátottunk a hangyácska rendelkezésére, be is gyorsíthatjuk őt, ilyenkor gyorsabban peregnek a pontok és többet gyűjthetünk össze belőlük. Mert ugye, a pálya teljesítéséhez elegendő mennyiségű pontot kell, hangyaszorgalommal összekuporgatnunk - ezt a képernyő alján fogjuk látni. Kevés pálya van, ellenben ha elég ügyes vagy, a végtelenségig nyújtható, ugyanis mindegyik szint több részből áll. Addig játszol, amíg bírod szusszal az építkezést, meg amíg az elemek is úgy akarják. Másik extra, hogy megfelelő angoltudással minden pálya elején megtudhatunk valami érdekességet a hangyákról. A játék kezdetekor mindig a lila mezőből startolunk. A későbbi, nehezebb pályákon két vagy több start-elem is van és sose lehet tudni, honnan fog elrajtolni a hangya, így mindkét utat elő kell készíteni, egy darabon. Sárga kocka fedi azt a terepet, ahol már áthaladt az állatka, kivéve a szélrózsa minden irányába mutató elem esetében - ezen akárhányszor átcaplathatunk, keresztbe-kasul, minden továbbin viszont csak egyetlen egyszer. Mégis megéri elveszteni a játékot, hiszen itt jön képbe a legédesebb momentum: ha kis főhősünk akadályba ütközik, mert a csúnya irányító nem forgatta be az utat, hanyatt dobja magát és hét ütemre kapálózik apró lábacskáival, majd megjelenik a piros game over-felirat, mindegyik betűje egy-egy sárga kockán. Szakdolgozatírás közben rengeteget játszottam vele a rövidsége miatt, az ügyességi játékokhoz hasonlóan. A jelenlegi rekordom 3632 pont az 5-ös pályán.
Készítés éve: 1993
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése