Kereső

2013. augusztus 16., péntek

Xmas Lemmings


Kiskoromban volt egy nagyon furcsa, sötét hangulatú, Aldóhoz hasonlóan néma játék a gépemen, ez volt a Lemmings. Akkor egyszerűen nem tudtam felfogni, mi értelme annak, hogy kis manók potyognak egy dobozból, majd fel-alá járkálnak egy havas pályán mikulássapkában, miközben célkeresztbe vehetjük őket...


Mivel úgyis csak demó, arra gondoltam, több szót nem is érdemel, de azért teszek vele még egy, utolsó próbát. Kattintgattam az egérrel, de ezek egyre csak szaporodtak és a végén már féltem, hogy nem fognak elférni és kipukkadnak vagy ilyesmi, közben meg őrülten pörgött az óra. Úgy látszik, rajtam kívül mindenki elsőre megértette a játékot, nekem viszont bele kellett olvasnom, egyszer Beregi Tamás Pixelhősök című könyvébe, másrészt végig kellett lesnem néhány YouTube-os playthrough-ot, hogy végül leessen... Úgy látszik, korom előrehaladtával szépen, lassan megértem és végre ki tudom játszani az összes játékomat, nem csak a feléig vagy harmadáig jutok el, úgy mint A Dzsungel Könyve vagy az MDK 2 esetében is. A triviális játékmenet épphogy nem szúrta ki a szemem! Eddig fel sem tűntek a képernyő bal alsó sarkában rejtőzködő, nehezen kivehető, pixeles ábrácskák, melyek feloldásához körülbelül 3 percnyi dekódolásra volt szükség. Különböző lehetőségek állnak rendelkezésünkre, úgy mint oldalra vagy lefelé ásás csákánnyal/puszta kézzel, lehet nagyon magasról nagyon puhán érkezni, ejtőernyővel, kamikaze-módra felrobbantani magad vagy megálljt parancsolni a többieknek, mint egy közlekedési rendőr. Ezekkel a módszerekkel kedvünkre vagy még inkább úgy alakíthatjuk át a terepet, hogy minél több manócska (de legalábbis, egy minimális tömeg) túlélje a kalandot és eljusson A-ból B-be, a megadott időn belül. A jobb sarokban látható a pálya sematikus alaprajza, így oldalra scrollozva előre felmérhetjük a terepet és megtervezhetjük a szükséges intézkedéseket, lépésről lépésre, még mielőtt az apró talpacskák közelebb érnének. Előrehaladásunkat a rendszer Dynáékhoz és Asterixékhez hasonlóan password-mentésekkel jutalmazza - haladunk a korral! Megoldódott életem egyik nagy rejtélye, így már mindjárt élvezetesebb a játék! Kutakodás közben egy kis "eredettörténetbe" is belebotlottam, így kiderült, hogy a pici Lemmingek nagyon közeli rokonságban állnak Lomaxszal, sőt ő egy közülük, aki felnőve (ha-ha) igen sokra vitte (eddig fel se tűnt a hasonlóság köztük), másrészt pedig ebből fakadóan nyilvánvalóan egy fészekaljból származnak, nem csak ők, hanem velük együtt a Wipeout is.


 

 


Készítés éve: 1991-1994