Kereső

2014. március 23., vasárnap

MDK


Annak ellenére, hogy évezredek óta ez a világon a legeslegkedvesebb játékom, magam se tudom pontosan, mit is szeretek benne annyira. Talán azt mondanám, hogy rendkívül egyedi a látványvilága és egyszerűen lenyűgöző, teljesen magával ragadó a hangulata, a világa. Szerintem a legjobb barátomon és rajtam kívül senki, legalábbis, nagyon kevesen ismerik.

2014. március 12., szerda

Oddworld - Abe's Oddysee


Éppen az MDK bejegyzését szerkesztettem és képeket keresgéltem, amikor - talán a hasonló hangulat / stílus / műfaj apropóján - hirtelen és megmagyarázhatatlanul, Abe bukkant fel a képernyőn és rögtön megfogott az a különös, borongós hangulat (ugyanez történt a Fallout 1-nél [1997] is).

2014. március 9., vasárnap

Quake (SNES)


Egy gamer barban töltött, jókedvű, őszi délutánon, gyanútlanul SNES-en megkezdve, majd teljesen beszippantva, otthon, PC-n felvéve a fonalat (sebaj, úgyis csak a kettes pályáig jutottam), életemben először találkoztam ezzel a klasszikussal, mely valahogy sosem ért utol (illetve, én a műfajjal sem voltam tisztában, valamiért mindig RPG-nek vagy talán point-n-clicknek hittem, amolyan Diablo-jellegűnek [1997]).

2014. március 1., szombat

The Adventures of Lomax


Mivel mindig is imádtam Raymant, egyértelmű volt, hogy ami ennyire hasonlít rá, azt csak szeretni lehet. Ez a játék, melyet a legjobb barátnőm mutatott nekem (akár a Jazz Jackrabbit 2-t). Meglepő volt a felismerés, hogy a Psygnosis nem csak a Lemmings-sorozatért, hanem a Wipeoutért is felel.

2014. február 23., vasárnap

Star Wars - Shadows of the Empire


A Shadows of the Empire (röviden SOTE, mint az egyetem) bejegyzésének már számtalanszor nekiültem, de aztán mindig elvetettem, mivel gyerekkorom borzongós, nem túl szépemlékű falatkájáról van szó, melyről - a Tomb Raider IV-hez (1999) hasonlóan (ott is egy-két későbbi próbálkozás kellett, hogy összebarátkozzunk valamilyen szinten) egyetlen visszatérő rémálmot őrzök - a "pókokat" a mocsaras vízben...

2014. február 18., kedd

Astérix és Obelix


Kedvenc képregényhőseim minden mennyiségben jöhetnek: láttam az összes, róluk készült rajzfilmet, animációs filmet, filmet és ez a játék is nagyon jól sikerült - csak a tényleges képregény hiányzott a gyűjteményemből, de időközben azt is sikerült beszereznem (angolul). Ha jól emlékszem, egy gyerekkori barátnőm mutatta, ugyanaz, akivel mindig Simseztünk (2000).

2014. február 7., péntek

Red Alert


Most játszottam vele életemben először, teljesen egyedül - egész nyáron, megállás nélkül -, annak ellenére, hogy már legalább százszor asszisztáltam hozzá, a legjobb barátomnak és jó 15 éve ismerem a játékot (így kb. fejből vágom az egészet).

2014. január 27., hétfő

The Neverhood


Egy ismerősömmel ajánlottunk egymásnak játékokat (neki köszönhetően találtam rá újra Tarzanra és ismertem meg a The Witcherrel) és végül sikerült rábukkantunk egy olyanra, amivel én még életemben nem játszottam, pedig állítólag, klasszikus - ez a The Neverhood. Utólag rájöttem, hogy Beregi Tamás Pixelhősök c. könyvében már olvastam róla és eszembe is jutott, hogy már ott feltűnt a hasonlósága Earthworm Jimmel.

2014. január 16., csütörtök

Timon & Pumbaa's Jungle Games


Az egyik legősibb játékom, amit igen nehéz volt megtalálni, a dzsungeles játékok dzsungelében, végül teljesen véletlenül botlottunk egymásba, akárcsak A Dzsungel Könyvével, amikor már azt hittem, sose fogom megtalálni. Ez is az Alley Cates és happydogos barátnőmtől származik.

2014. január 5., vasárnap

Earthworm Jim 2



Tommy Tallaricóra már az MDK óta felnézek, így amikor összetalálkoztam a nevével más játékokban, rögtön tudtam, hogy azokat is meg kell néznem. A 2014-es Video Games Live-koncert utáni meet & greeten ő maga árulta el, hogy mind közül Earthworm Jim a kedvenc projektje. Először az egyel kezdtem, de az valahogy nem nyerte el elsőre a tetszésemet, ennek ellenére úgy gondoltam, hogy átnyargalok a kettőre. Itt már nem maradt el a hatás, a zene és a humor magával ragadott.