Assassin's Creed - Unity

A Unity jó ideje csücsül a fiókomban, ugyanis amikor a Ubisoft korábbi születésnapja alkalmával minden hónapban ingyenesen elérhetővé tette egy-egy játékát, ezt is behúztam. Bár a francia forradalom az egyik kedvenc történelmi korszakom (sőt imádom Párizst), a multizás tüntető jelenléte, illetve későbbi kiégésem a sorozattal kapcsolatban - melyről itt írok - sokáig visszatartó erő volt.

Deadcore

A Steam ajánlotta, a játékkönyvtáram alapján - aki a Portal 2-t szereti, rossz ember nem lehet, gondolták - és milyen jól tették! Persze kicsit utánanéztem és elsőre lenyűgözött a tempója és a látványvilága. Egy pillanatra se foglalkoztam azokkal a kritikákkal, hogy eszméletlenül nehéz és frusztráló (mint a Cuphead).

The Floor is Jelly

Éppen egy Markiplier-féle gameplayt néztem és azonnal megfogtak a csodálatos színek, illetve az édes főhős.

The Legend of Zelda - A Link Between Worlds

 

Hosszú ideig úgy tűnt, ez a játék "sosem" lehet az enyém (exkluzív, a múlt homályában elenyésző platform, akár tesója, a Skyward Sword esete), így fogtam egy Game Grumps-végigjátszást, hogy legalább részesüljek az élményből. Ez volt az egyetlen, utolsó Zelda, amit mindenképpen ki szerettem volna próbálni - a Next Encounterhöz hasonlóan, a Serious Sam-sagából. Most jól rászántam az időt és beizzítottam az emulátort - ezúttal sokkal, de sokkal egyszerűbben ment, mint a Shadow of the Colossus esetében. Tökéletes időkitöltés, amíg várjuk az Echoes of Wisdom megjelenését.

Tomb Raider

Bevallom, sohasem rajongtam a Tomb Raider-sorozatért, de mint mindenki, aki a kilencvenes években született, természetesen én is ismerek egy epizódot személyesen, nevezetesen a Tomb Raider IV-et (1999), amiről annyi emlékem maradt, hogy nagyon sötét, nagyon creepy (nesze neked, Half-Life!) és már az első pályák egyikén elakadtam, mert oktalanul beszaladtam egy terembe, egy láthatatlan kapun keresztül és onnan az istenért se tudtam kijönni. Na, innentől nem is próbálkoztam tovább a szériával, de most, hogy rövid időre ingyenesen elérhető a reboot és úgyis bezártságra vagyunk ítélve, úgy gondoltam, nekifutok.

Guacamelee! (Gold Edition)

Teljesen véletlenül találtam rá a Guacamelee 2 (2018) friss, ropogós, Paris Games Week-es bejelentésére és olyannyira megtetszett (volt spanyol szakosként úgy érzem, kötelező), hogy első lépésként, azon nyomban pótoltam a hiányosságomat és rákerestem az első epizódra, mert ismét valami kedvesebbre és vidámabbra vágytam, a BioShockok és a Serious Samek után.

BioShock Infinite (Season Pass)

A BioShock Infinite világa, hangulata és története teljesen magával ragadott. Miután megvettem, gyors egymásutánjában kétszer is kivittem, de még mindig édeskevés volt. A kívánságlistámon ott csücsült egy ideje a két kiegészítő, a Burial at Sea, Episode 1 és 2 és most egy Season Pass-leárazással sikerült az egészet egyben megkaparintanom (nagy meglepetésemre, egy harmadik tételt, a Clash in the Cloudsot is tartalmazta a csomag), pedig nagyon-nagyon ritka, hogy fizetős extra tartalmak megvételére vetemedjek, lásd Cuphead.

Rayman Legends

Az elmúlt évben rohamtempóban pótoltam a lemaradásomat, a legújabb Rayman-részeket illetően, hiszen beruháztam a Rayman Originsre, a Rayman 3-ra, a Rayman Legendsre, illetve a Rayman Adventuresre - utóbbi kettőre, mindössze egyetlen hónap leforgása alatt. Visszatartó erő volt, hogy a Legends és az Origins mennyire hasonlítanak, de annyira magával ragadott a demó, hogy egy percet se gondolkoztam.

BioShock Infinite

Amilyen nagy kérdőjel volt számomra a BioShock, olyan egyértelmű volt a folytatás, mely esetemben a BioShock Infinite. Teljesen lenyűgözött a tempója, a látványvilága és természetesen, a felhővárosos téma, amivel rögtön meg lehet fogni (lásd, Star Wars vagy éppen, Deadcore).

Fly'N

A Steam megneszelte, hogy egyszer, régen játszottam a Botaniculával és feltételezve, hogy amaz bejött nekem, felkínált egy, a megszólalásig hasonlító, varázslatosan cuki, rajzolnivaló kalandjátékot, ami telitalálat volt: rögtön megragadott a finom, lágy színeivel, édes hőseivel és a stílusával.