Kereső

2020. július 7., kedd

Borderlands (GOTY Enhanced Edition)


Alapjában véve, nekem kívülről és messziről, elsőre túl őrültnek, túl soknak tűnt a Borderlands és egyedi grafikai stílusa sem ragadott meg különösebben. Most viszont, hogy nemrég ingyenes próbaidőszak kereteiben elérhetővé vált, kíváncsiságból nekifutottam.


A játék

Ha akarjuk, ha nem, meghallgathatjuk a híres-hírhedt, régóta keringő, kecsegtető legendát, bizonyos Pandóra nevű (beszédes) helyről, annak is, ki tudja, hogy valóban létező, titkos, izolált szegletéről, ami állítólag dúskál a kincsekben és földöntúli hatalmat ígér. Az aranylázhoz hasonlóan, világszerte mindenkit elkap a Pandóra-láz, a mindenre elszánt kalandorok (tudósok/vállalatok, hol "együtt", hol egymás ellen) egymást tapossák, hogy elsőként tehessék rá a mancsukat - és maradjanak életben, hogy gyakorolhassák azt a hatalmat. Minket sem hagy hidegen a hír: 4+1 fős bandánk is elindul szerencsét próbálni. Előnyünk vagy hátrányunk származhat abból, hogy a +1 fő a mítosz szakavatott (fegyverszakértő) ismerője ...? Mindenesetre, a buszsofőr-főnök, a megfelelő helyre érve felteszi a nagy kérdést, mi pedig "sorsot húzunk": melyikünk (milyen módon) szeretné bebizonyítani az igazát (a tagokról kicsit később)? Persze, azonnal lehull a lepel a dédelgetett délibábról és saját szemünkkel láthatjuk, hogy a szép új világ ígérete valójában bűzös, feldúlt, kopár szemétdomb (félig rászakadt holdjával - apró "malőr"), ahol a sorsukra hagyott, elvadult, egykor emberi és tősgyökeres, frissen éledő, csak a területét védő, vérszomjas állati figura között már farkastörvények uralkodnak - a kincshez (illetve, a rejteket nyitó kulcsrészecskékhez), ha van is, nem lesz könnyű hozzáférni és egyáltalán, békésen keresgélni. Bár Pandóra nem feltétlenül a turizmusra rendezkedett be, mégis remekül ki van "táblázva": számtalan, checkpointként szolgáló villanypózna (az utolsó érintett zölden világlik), információs (itt vehetjük fel és adhatjuk le a küldetéseket - személyes megkeresések, orvgyilkosságok és/vagy párbajok, kollekciók, (de)aktiválások, rongálások, stb. -, hogy meglegyenek az anyagiak és a tapasztalat) és teleportállomás / "öltöző" (ahol két utazás közt szembenézhetünk rendkívül szimpatikus önmagunkkal és minimálisan testre szabhatjuk a toalettünket), kapugomb (kapuőr/idegenvezető Claptrapekkel, akár járrműves áthaladással, mint 40+ óra után kiderült) és autókölcsönző (erről lejjebb, részletesebben) várja az érdeklődőket. Az idő kegyetlenül száll felettünk: dinamikus napszakváltások kísérik lépteinket.






Hasonlóságok más játékokkal

Borderlandsről első ránézésre, rögtön Fallout-paródia, "vidám" apokalipszis ugrott be: az itt élők, ide vetődők nem veszik magukat halálosan komolyan - de ezeket az állapotokat épp ésszel és szarkazmus nélkül nem is lehetne elviselni. Egyúttal Serious Samre üt, lásd, ellenségek (konkrétan, a "keselyűk" és a fejekben motoszkáló, titokzatos, kék nőalak) vagy éppen, a színkódos nyeremények (ezt később fejtem ki). Kicsit nehezen tudom elválasztani, honnantól Serious Sam és honnantól Half-Life (főleg alien-téren, néha tájaiban és abban, ahogy a katonák rádión kommunikálnak), szerintem érthető. A különböző típusú, őrült ellenlábasokat egy az egyben a BioShock-féle splicerekhez tudnám mérni; Dr. Ned-et (Zedet) pedig, a hasonlóan kattant elméjű J. S. Steinmanhoz vagy Dr. Suchonghoz.



Borderlands vs. Fallout 4


Half-Life vs. Borderlands


Borderlands vs. Serious Sam


A szereplők és az irányítás

Négy fős elit alakulatunkból bárki bevállalhatja a nagy kalandot. Te általában milyen játékstílushoz vagy szokva? Kedvenc fegyvereid a rifle-k és a pisztolyok és nagyrészt a support szerepét vállalod? Számodra Soldier a megfelelő hős, aki villámgyorsan előcsapja instant turretjét, ha túlerővel nézne szembe. Szeretsz pimaszul kitérve odabökni és váratlanul (f)eltűnni a másik háta mögött? Lilith az embered, akinek egyik lába, láthatatlanul és sérthetetlenül itt, a másik ott, akár Sombrának, az Overwatchban. Hiányolod az Assassin's Creed Originst (2017), mellesleg sniperként jeleskedsz? Kísérd el Mordecait és házi sasát, aki a magasból ritkítja azokat, akik ferdén néznek a gazdájára. Egyáltalán nem izgat a nagy arzenál, inkább a fizikai erődre apellálsz és elvakultan odacsapsz, ha beszólnak? Brick a legjobb választás! A tagok kiváló állóképességére vall, hogy kifulladás utánig képesek futni (közben nyugodtan lehet fegyvert cserélni vagy újratölteni). Akármennyire is várjuk, hogy birtokba vehessük őket, mindenkinek csak az ötödik szinttől nyílik meg csodás, csak rá jellemző képessége (a fejlesztésről-fejlődésről pár bekezdéssel alább); a tizediktől pedig mindenki kézhez kapja a "jogosítványát" (akinek kifejezetten bejön a kocsikázás, keresse bátran Moxxit!), azaz ingyen és bérmentve, korlátlanul igényelhet, idővel háromféle, meglehetősen strapabíró, könnyű szerkezetű, turbóval (!) felszerelt terepjárót, a számtalan járgánybérlő állomásról, amennyiben 2-300 méternél messzebbre szólítja a küldetés (vagy csak lusta). Választhatunk rá színt, soha ki nem fogyó, másodlagos védelmet (rakétavető vagy gépfegyver, amik mellesleg, az ellenséges turretek két ismérve) és rögvest eldönthetjük, melyik ülésre szeretnénk behuppanni (bizonyos esetekben még több opció van): a vezetőire, avagy a lőtorony mellé (utóbbiban viszont nem mozdulhatunk el)? Ha éppen nem találnánk a fuvart, mert gyalogszerre váltottunk (felborultunk/beakadtunk), de legalább arra emlékszünk, hol van a legközelebbi "benzinkút", ott szépen előkerítik nekünk. Akkor sincs ok az aggodalomra, ha ránk esteledne: automatikusan felkapcsol a reflektor, viszont sajnos nem mindenhol férünk be, pl. szűkös kapukon vagy bóják között. Amennyiben valaki ellenséges bukkan fel váratlanul, csak tapossunk a gázpedálra, hogy még csírájában elfojtsuk a konfliktust (és az illetőt) - erre külön achievement is van. Ha halálos sérülést kapnál eldöntheted, hogy ott egye meg a fene az egészet és (inflációs) önköltségen visszateleportálsz a legutóbbi mentéshez (keressük szorgosan azokat a villanypóznákat!) vagy utolsó erőddel megpróbálsz megölni valakit (még fegyvert is lehet váltani), így  gyakorlatilag visszaszáll beléd az életereje és kapsz még egy esélyt. 


Roland, Lilth, Mordecai és Brick

Roland, Lilith, Mordecai és Brick


Az inventory

Minden hőshöz más technológiai fa dukál (személyiségük függvényében), de mindannyiukat egységesen három kategóriában tuningolhatjuk (ez alapján változik pontos megnevezésük is): vonatkozhatnak a harcmodorra, a speciális képességre, az egészségügyi állapotra, a többiekhez való viszonyukra, stb. Teljes repertoárunkat bármikor, de tényleg bármikor, egy véres csata kellős közepén is felüthetjük, hogy csekkoljuk az aktuális küldetést (átnyargaljunk egy másikra), fegyvert váltsunk, gyógyszert vegyünk be, vagy éppen, azonnal beváltsuk a frissiben megszerzett skill pontot - nézzük sorban! Az óvóhelyeken, illetve baráti kontaktoktól vehetjük fel a missziókat, melyeket elfogadhatunk és/vagy ignorálhatunk. Bonyolultságukat színkód, illetve ajánlott szint jelzi, akár a Syndicate-ben: szürke, ha egy óvodás is meg tudná csinálni; zöld, ha sima liba; sárga, ha egyelőre alulmaradnál és piros, ha jelenleg abszolút felejtős (a történet előrehaladtával, ugye folyamatosan változik) - ilyenkor érdemes elmenni mellékkülikre és fejlődni-fejleszteni, ugyanis szinte bármiért jár XP, azért is, ha levegőt veszel. A BioShock Infinite-hez hasonlóan, először minimális mennyiségű (1-2) fegyver, egy pajzs, egy explozíva és egy, csak a mi kasztunkra jellemző, személyes mod lehet felszerelve (a többiekét is megtalálhatjuk, ám számunkra használhatatlanok). Ezen felül, természetesen jóval többfélét raktározhatunk (például, extra medkiteket vagy a speckó képességünkön dobó artifactet) a(z, amúgy szintén véges, de hálás-beteg robotok által bővíthető) farzsebünkben, ugyanis minden szituáció, ellenség és játékostípus mást követel. Amire már nincs szükségünk (csalódtunk benne/meghaladja a kapacitásunkat - mindig mérlegelni kell az aktuális készletet), bármikor nyugodt szívvel eldobhatjuk, a sivatag kellős közepén; de ha van(nak) dédelgetett kedvencünk/-eink, azokat hétpecsétesen lelakatolhatjuk, hogy még véletlenül se szemeteljük el, a nagy rendezgetésben. A konfliktus velejében sem kell fél szemmel, aggódva lesned egészségügyi állapotodat, ugyanis a képernyő széle olyan színben villog, amidet éppen bántják (kék - pajzs, piros HP). 






A nyeremények

Ahogy már megpendítettük, mind a fegyverek, mind az itemek tematikus színnel vannak ellátva, hogy rögtön lássuk, mivel állunk szemben és mennyire értékes. Amennyiben előbbiekből fehér vagy zöld csillogásúval hoz össze a sors, még nem dobban akkorát a szívünk, amikor viszont kéklilanarancs, netalántán olyan szerencsések vagyunk, hogy arany vagy Eridian (ezeket általában valamilyen különösen nehéz és fontos boss dobja el / komplexebb küldetés fejében elnyerhetőek / hétlakatos ládikában őrzöttek), már annál inkább - néha csak igazán leheletnyi különbség van köztük és nekünk kell döntenünk valamelyik tulajdonság - zoom, tárhely, tüzelési sebesség, újratöltési idő, damage, célzási pontosság, kiegészítő damage, stb. - javára (a rendszer mindig mutatja, mennyivel jobb vagy rosszabb, mint a jelenlegi). Néhányuk birtokba vétele "korhatárhoz" kötött. Legtöbbjükhöz "kellemes" extra dukál (a pajzsokhoz és a gránátokhoz szintén), úgy mint gyúlékonyság, áramütés vagy maró sav (nekem ez vált be igazán), folyamatosan adagolva a damage-et, annak függvényében, hogy a másik csupasz bőrére, páncéljára vagy mechanikus testére szeretnénk effektíven hatni. A felszedhető tárgyak hasonló, ám eltérő jelentésű árnyalatokkal operálnak: fehér jelöli a töltényeket, sárga a zöldhasúakat, zöld a küldetéstrófeákat és piros a gyógyíreket (mindenből van folyamatos, bőséges utánpótlás). Ha nem tudtunk kedvünkre valókat összekuporgatni ingyen, a rengeteg gyártó "hagyatékából", felkereshetjük a két, Marcus (a főni) tulajdonában álló fegyverbolt-reprezentáns egyikét, melyekben további stukkerekkel, gránátokkal, töltényekkel és tárakkal kereskedhetünk; (vissza)vásárolhatunk vagy eladhatunk, esetleg vadi újakat épít nekünk, ha szállítmányozzuk az alkotóelemeket; de az upgrade-elést is itt bonyolítjuk (nagyobb tár, több hajítófegyver). 24 játékbeli óra leteltével cserélődik a kínálat és megszemlézhetjük a nap ajánlatát, ami általában nagyon értékes, nagyon high-tech és nagyon drága. Néhanapján immun-boostra is szükségünk lesz, ilyenkor forduljunk bizalommal Dr. Nedhez (vagy Dr. Zedhez), az autodidakta csodadoki(k)hoz és kérjünk különböző kiszerelésű HP-kat és manuálisan (!) kezelhető pajzsokat. A különböző méretű és zárszerkezetű koffereken kívül, érdemes feltúrni a csillámló szemetet, az öltözőszekrényeket, a szerelődobozkákat, a postaládákat, a kukákat, papírdobozokat, mosógépeket, valamint a WC-romokat (!), hogy további értékes dolgokat kaparintsunk meg (onnan tudod, hogy már jártál ott és kifosztottad, hogy a rajta levő lámpa pirosan világít; ellenben zöld, ha még érintetlen vagy maradt benne valami). Bizonyos dobozok feltörése bizonyos "érettséget" (kasztot/speciális kulcsot) kíván. Nem kifejezetten nyeremény, de itt említeném meg, mint passzív "használati" tárgyakat, a szerényen meghúzódó, nem véletlenül színes hordókat, melyeket segítségül hívhatunk: a zöldekre lőve maró trutymót, a pirosakra elsöprő robbanást, a kékekre pedig, kisebb áramütést provokálhatunk.




 


Az ellenségek

A bevezetőben már felmerült, a legjellegzetesebbek mennyire hasonlítanak Rapture lakóihoz: megbomlott elméjű, szintén maszkos, egykor (réges-régen) feltehetőleg normális emberi egyedek, akik különböző méretűek, testalkatúak, (a midgeteket és a pupokat alig látod, amikor ott bomolnak a lábad alatt), vagányságúak és mindenféle veszélyes tárgyakat hordoznak magukkal vagy "magukon" (elvethető körfűrész, shotgun, lángoló test). Az élelmesebbek csoportokba tömörülnek, jogosítványuk, ne adj Isten, saját turretjük (!) is van - esetleg még mutánsabbak, ha már eleve nem lennének eléggé azok ... Szintén a nagyjából emberi tábort erősítik, az "átlagos" katonák (akik úgy el tudnak veszni a környezetükben, mint az a bizonyos szürke szamár), csúcstechnológiás társaik, a BioShock Infinite Handymanét idéző, eltérő fizikumú (alapból izompacsirta) Bruiserek vagy a mozgékony nindzsalányok. Nem is tudom, ki érdemes jobb sorsra: ők vagy azok, akikből zombi lett és öngyilkos osztagként futkároznak, csigalassan vonszolják magukat vagy éppen sugárban köpködnek? Rajtuk kívül előfordulnak, nem kevésbé agresszív, eltérő korosztályú és rangú (lárva, kölyök, felnőtt, rangidős, király(nő), alfa és istenkirálycsászár, teljesen elállatiasodott, még hova mutálódott alfa), "szimpla" elváltozásban szenvedő (nyelvével csapkodó, köpködő, radioaktív, tüzes, pörgő-forgó vagy elektrizáló), ugrabugra, karmolászó rovar-, kutya-, ízeltlábú, szárnyas, (mechanikus) pók- és rákszerű szörnycsaládok-kolóniák, illetve manipulált, cuki robotok, akik nagyon keménynek akarnak tűnni, de látszik rajtuk, hogy fogalmuk sincs róla, mit csinálnak. Sokszor csak hagynunk kell, tisztes távolból, hogy a természet rendje szerint, szépen lerendezzék egymás közt, hiszen mindenki mindenkinek farkasa. Legtöbbjüknek, hozzánk hasonlóan van (potenciálisan elkobozható) pajzsa, róluk előbb ezt kell lebontani, csak utána kezdhetjük el őket, magukat aprítani.


 



Női szemmel

Szegről-végről már ismertem a játékot, ahogy illik is ismerni, hiszen számtalan remek cosplay született belőle, azok tolmácsolásában is, akiket követek. Azért mond valamit a hozzá való, bimbózó viszonyomról, hogy az ingyenes próbaidőszak lejártával meg is vettem, mert bár azt hiszem, már nem volt sok hátra (körülbelül a feléig-háromnegyedéig ledarálhattam), még el akartam mélyülni az érdekesebbnél érdekesebb mellékkülik tengerében (most az egyszer vigyük ki maxra!). Az élmény hasonló volt a Tomb Raideres próbálkozásomhoz, ám sokkal kellemesebb - nem szerettem bele, nem fogom folytatni a sorozatot, de ennek még nekimegyek más szereplővel - Lilith-tel vagy Mordecaijal is. A háttérsztorit elsőre nem különösebben csíptem el azon kívül, hogy kincsvadászat és ide-odarohangászás apró missziók egymásutánjával a kontaktom (akiről sokszor azt se tudtam, kicsoda és milyen viszonyban áll velünk vagy másokkal) és a feladat helyszíne között, de tény, hogy nagyon le tudott kötni. Ami a legjobban elkapott a Borderlandsben, az a játékmechanika: a fegyver-hierarchia állandó "karbantartása" (preferált eszközeim a Pestilent Defiler, a Sledge's Shotgun és a Terrible Shotgun), az epikus, igazi kihívást jelentő (boss)fightok (a Sledge Safehouse-nak számtalanszor neki kellett futnom; Reavert alig találtam meg; de aki kétség kívül a legeslegeslegepicebb és leglátványosabb volt mindannyiuk közül, az a jámbor Rakk Hive). Ha akarom, temérdek másodlagos feladatot halmozok fel és csak azokkal foglalkozom; ha ki akarok próbálni egy új fegyvert, elmegyek párbajozni vagy berontok egy táborba; ha akarom, néhány óra erejéig visszakapcsolódom valamelyik főszálba; ha arra van szükség, pénzt gyűjtök, stb. - csak találjak vissza a célállomásra, ugyanis Pandóra nem csak, hogy óriási, számtalan, meglehetősen labirintikus mellék-tájegységre oszlik (Tartarus Station vagy T-Bone Junction különösen elsőre, kezdő játékosként), aztán ember legyen a talpán, aki kizárólag a kapukon keresztül visszatalál egy csomópontig, ha már elbóklászott. Hiába mutatja a gyémánt, hova kéne mennem, akár a Shadow of the Colossusban, nagyon könnyen előfordulhat, hogy ott valójában szikla / kerítés /  gödör van és csak nagy kerülővel férhetek hozzá ... A harcrendszerre visszatérve, amennyire tetszett, talán ezt volt a legnehezebb elsajátítanom, hiszen nem csak a bossokhoz, a "civilekhez" is meg kellett választani a megfelelő taktikát, illetve fegyvertípust főleg, hogy sok konfliktus teljesen random módon bontakozik ki (kiváltképp nehezteltem a Rakkokra, akik teljesen követhetetlenül tűnnek el és fel, illetve a Psychókra, akik egyetlen csapással [!] le tudtak teríteni; és ki látott már olyat, hogy szeretnék békésen fényezést választani a kocsimra, de az ellenfél fáradhatatlanul, sérülést okozóan püföl a háttérben???) Ellenben essen szó a kedvenc karaktereimről, akik általában valamilyen humoros geget képviseltek: General Knoxx-Trap (filozofikus monológjaival)Cluck Trap (nagyon bírtam a trapek dizájnját) vagy éppen, a drama (vagy dancing) queen, együgyű Claptrapek (a Trash Coast-beli "elsősegélycsomagot" volt a legnehezebb megtalálnom). Leginkább az izzó kristályokat rejtő (Shock Crystal Harvest, Ghosts of the Vault - utóbbiban epic volt a szellemsárkány) és The Descent-féle barlangban szerettem bóklászni - tiszteletteljes megemlítést érdemel Dead Haven és Jacobs Cove; Scorched Snake Canyon, Sunken Sea és The Ridgewayellenben maguk voltak a rémálom. Kalandvágyam odáig fajult, hogy rendes játékokon nevelkedve, a hívogató fekete lyukakról rögtön azt hittem, secreteket rejtenek, erre rám rontottak a kutyák... A lezáráshoz vezető út nagyon-nagyon emlékezetes volt, ott szabadult el, úgy istenesen az őskáosz, a végső bossfight viszont kissé csalódás volt számomra - vagy csak túl jók voltak addigra a fegyvereim. Úgy látszik, bárhová menjek, bármit is játsszak, legyen Overwatch (apropó, bárcsak lennék ott olyan jó McCree, mint a Swift Justice-szal) vagy Borderlands, nekem mindig Soldier lesz a "mainem" - igen, jellemzően healer vagyok és szeretem a rifle típusú fegyvereket. 


      

      



Utóhatás

Mindenképpen szerettem volna fanartot készíteni a játékhoz, ám mivel, a Cupheadhez hasonlóan, nagyon egyedi a stílusa és rengeteg kedvenc momentumom volt, ezért rengeteget gondolkoztam, hogyan és mit ábrázoljak. Végül, a legeslegkedvencebb bossfightommal és karakteremmel való találkozás elvitte a prímet. 




Kiadás éve: 2019
(Készítés eredeti éve: 2009)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése