Kereső

2017. december 13., szerda

Assassin's Creed - Origins

Tíz évvel ezelőtt hatalmas Assassin's Creed-rajongó voltam, sorra daráltam a részeket - sosem sorrendben, hanem ahogyan kedvem tartotta -, de 4.5 rész (BrotherhoodRevelationsAssassin's Creed IIISyndicate és Black Flag (2013) után zuhanórepülést vett a lelkesedésem és kezdtek egy kaptafára menni. Bár az erősen vérfrissített Originst még megvettem a megjelenésekor (vonzott az egyiptomi téma) és bele is tettem néhány órácskát, nem volt az igazi. Az utolsó próbálkozás óta eltelt négy évben újra felütötte fejét a nosztalgia, így még egyszer belevágtam.

2017. október 12., csütörtök

The Legend of Zelda - Breath of the Wild (Nintendo Switch)


Még sose fordult elő velem, hogy első látásra annyira, de annyira végtelenül beleszeressek egy játékba, hogy a fő platformomat is lecseréljem - egyetlen játék, illetve a sorozat - kedvéért, hiszen úgy döntöttem, a Switchemet megteszem Zelda-konzolnak (pedig mindig úgy képzeltem, hogyha egyszer konzolt veszek, az PlayStation lesz, már a játékkínálat alapján).

2017. október 1., vasárnap

Pixelhősök - DOS, 3. rész


A sor végén kullogva már csak egy nyúlfaroknyi poszttal zárják a dososok sorait az utolsó fecskék és ezzel át is rágtuk magunkat Beregi Tamás Pixelhősök című könyve CD-mellékletének ezen a platformján, így egyet máris "kivégeztünk" a négyből.


2017. szeptember 20., szerda

DIY - Portal gun (replika)


A Portal az egyik legeslegkedvencebb játékom, Chellel, pedig nagyon könnyen tudok azonosulni (még külsőleg is hasonlítunk). Tiny lézerfegyverének sikeres megépítésén felbuzdulva, úgy döntöttem, megépítem az ikonikus Aperture Science Handheld Portal Device-ot is. A tényleges munka - kisebb-nagyobb megszakításokkal - kb. másfél hétbe telt.

2016. november 14., hétfő

DOOM

A Doom-sorozattal kapcsolatban körülbelül olyan szintű egyetemes, szinte megdönthetetlen fenntartásom van, mint anno a Half-Life-fal (azt pedig sikerült  szépen lassan lebontani), sőt még talán erősebb is. A címszavak a brutalitás, a lények és a túl sok gore - nem állítom, hogy a Wolfenstein barátságosabb, én mégis inkább annak rajongótáborát erősítem. 

2016. október 12., szerda

Overwatch


Bár sosem rajongtam a multikért - főleg nem azokért, melyek sok-sok-sok játékost tömörítenek (az Age of Empires a legjobb barátommal, az más), egy ismerősöm addig-addig dicsérte és rágta a fülemet, hogy bár rettentő szkeptikusan, de beadtam a derekamat, egy ingyenes hétvége erejéig  - immár két éve, hogy azon a bizonyos próbaidőszakon egy csapásra eldőlt az Overwatchhoz való viszonyom.

2016. október 1., szombat

DIY - Laser Tool (replika)


A Tiny & Big - Grandpa's Leftoversben a főhős összes - vagány - kütyüje nagyon egyszerű, házi eszkábálású (pl.: rakéta konzervdobozból). Ez arra inspirált, hogy megpróbáljam, szintén hétköznapi anyagokból, reprodukálni Tiny fő fegyverét, a lézervágót. A temérdek referenciaanyag összegyűjtése után maga, az alkotás, körülbelül egy hétbe telt.

Seasons After Fall


Adott egy különleges varázserővel (és kedves mentormedvével) bíró, édes rókafi, aki képes befolyásolni az évszakok váltakozását, mindezt gyönyörű, festői, kézzel rajzolt környezetben - ennyi elég volt ahhoz, hogy bejelentése óta lessem-várjam és természetesen, azonnal le is csapjak a Seasons After Fallra.

2016. szeptember 20., kedd

Pixelhősök - DOS, 2. rész


Az előző bejegyzéseimben a Beregi Tamás Pixelhősök című könyvéhez járó CD-melléklet több, mint 100 darabot számláló gyűjteményének négy platformjából három legjobb játékaiba már belekóstoltunk (Commodore, Sinclair és DOS), most pedig visszakanyarodunk a legutóbbiakhoz, következzen a méltán népszerű dososok második része!

2016. szeptember 9., péntek

Pixelhősök - Amiga, 1. rész


Ezzel a bejegyzéssel immár a negyedik és egyben utolsó retro-platform, az Amiga-sorozat is elrajtolt a blogon (mert ő se szeretne kimaradni), melynek gyöngyszemeit Beregi Tamás mutatja be nekünk Pixelhősök című, zseniális könyvében, melyhez igen terjedelmes játékgyűjteményt is mellékelt. Az én gépem sajnos az amigásokat vitte a legnehezebben - sokuknál ezért kénytelen voltam utánanézni az online verziónak -, ám ezek voltak azok a játékok, melyeket szinte mind, sorban végigjátszottam a cédéről.