Crock 2

Még egy platformjáték kiskoromból, csak mert annyira szeretem a műfajt. Sajnos, már ezt sem tudtam beindítani, így a Rogue Squadronhoz hasonlóan ,playthroughok és képek alapján próbáltam visszaemlékezni erre a klasszikusra.

Mire emlékeztem gyerekkoromból?

Tisztán emlékszem a kezdő animációra, a legelső világra, a színes és fehér gyémántokra (naná!), a szívecskére és a vulkános pályára (amit amúgy utálok). No, meg arra, hogy utóbbiban egyszer, órahosszas küzdelem után végre, továbbjutottunk a barátaimmal (akkor épp rajtuk volt a sor az irányításban), majd elérkeztünk egy még nehezebb részhez és a két legjobb barátom egyszerre kiabált rám, hogy álljunk meg, szusszanjunk és mérjük fel a terepet előbb. Én, persze, a sikeren felbuzdulva, makacsul folytattam és elszúrtam. A harag elmúlt, a barátságok megmaradtak.

Barátságunk nagy erőpróbája

A játék

A Jazz Jackrabbit 2-höz és a Raymanhez hasonlóan, itt is igazi, bájos babavilág uralkodik. A főcím hogy máshogy is lehetne díszítve, mint krokodilbőr mintával. Négy, nagyon egyedi világban kalandozhatunk (strandos, havas, vulkános, törzsi falus), ezek legvégén, pedig magával a főgonosszal, Dantéval küzdünk meg személyesen, aki nyomokban emlékeztet az MDK 2 Zizzy Baloobájára. A tájak szerkezete nagyon hasonló: mindig van egy hatalmas, nyílt főplacc, nekünk pedig körbe kell szaladnunk, ezekben az interaktív, 3D-s világokban és belesnünk a kalandokat rejtő ajtók mögé, amiket bájos, róka-szerű gobbók (pamacsok) őriznek. Ők mindig elmondják, miben lehetünk a segítségükre - különböző versenyek, amikben mindig ők maradnak alul, elrabolt társak (néha úgy kell gyűjtögetnünk őket, mint Happydognak a happylandereket), eltulajdonított, kedvenc tárgyak, valamint egyéb rendbontások. Mindezt E/3-ban, önmagukról és olyan magas hangfrekvencián, hogy még a készítőknek is feliratozni kellett. A gobbók, tehát kicsik és tehetetlenek, így többségük az ajtók előtt tűri, megadóan, a Dantinik atrocitásait. Néhányuk viszont, el is kísér minket, icipici hátizsákunkban. Ezek, a bátrabb példányok aktívan segédkeznek, például számunkra elérhetetlen helyekre ugranak vagy kidöntenek egy fát, hogy tovább mehessünk. A Dzsungel Könyvéhez hasonlóan, kétféleképp mehetünk neki az ellenfeleknek: rájuk talpalhatunk vagy pofon vághatjuk őket, a farkunkkal, hogy a dobozok sorsára jussanak. Az időközben összegyűjtött gyémántjainkat pénzre válthatjuk és minden pálya előtt hasznos kütyükbe, pl. ugrózselékbe fektethetünk. Hála Istennek, időnként mentésre is van lehetőség, csak rá kell csapnunk egy gongra. Egyedül az irányítással nem vagyok kibékülve, akármennyire is a Forsakenen nevelkedtem. Hogyha túl sokáig forgolódunk, drága kicsi krokodilunk váll-magas nézetből, hirtelen felülnézetbe csap át, ami sokkal, de sokkal nehezebben kezelhető, főleg ha egy magas, vékony platform szélén állsz. A kamera sokszor teljesen önálló életet él. Grafikailag a Rogue Squadronhoz tudnám hasonlítani, mivel igen gyakran tűnnek elő hatalmas tájelemek, a semmiből, ami valljuk be, elég meglepő lehet a főhősnek. A növények elég kidolgozatlanok, papírszerűek és merevek vagy sík rajzok, de például a láva fényezése gyönyörűen meg van oldva és alapjában véve jó színes, vidám és igen hangulatos a környezet.

  

Ellenségek és nyeremények

Az MDK-hoz hasonlóan, itt is egyetlen faj variációiból találhatjuk a legtöbbet. Ők a Dantinik, akik éles tárgyakkal, pl. lándzsával rohangálnak vagy gyújtogatnak (jó kis példa), szupererőt lőnek, rabló-pandúrt játszhatunk velük, minibossként kalózkodnak vagy egy csillében köröznek, de tarzanosan lengedező békák, zombik, polip, hangya, dínó, húsevő növény és darazsak is képviseltetik magukat, az ellentétes oldalon. Ha kiütjük őket, Raymanhez hasonlóan, csak egy pattogó szempár marad belőlük. A bossfightok bájos együgyűsége nagyban emlékeztet a Tom & Jerryre (1991), illetve a 102 kiskutyára. Utóbbi játékkal, nem ez az egyetlen közös elem: a faház, a barlangból ki-barlangba be is kísértetiesen hasonlítanak. Az Obelix módjára a természeti elemek is ellenünk fordultak, potyogó kövek, lengedező rönkök és fahordók, tűzgolyók vagy áramot szóró kristályok formájában. Már említettem, hogy minden pálya előtt érdemes beruházni a nagydarab, fogatlan, ámde széles mosolyú karakter kis boltjában. Vehetünk távcsövet (aminek nem látom sok értelmét), kristálygömböt, rugós zselét (nagyon kell figyelni a színharmóniára), minden-lyukba-belefér robotot (az elérhetetlen helyekhez, ha nincs kéznél a gobbó) vagy HP-t. Apropó, HP! Oké, itt is az "enyhén" klisé szívecske, de abban különbözik más játékoktól (Rodge, Dzsungel Könyve), hogy hatalmas és dobog, igazán szépre sikerült! A készítők igen bőkezűek voltak, összesen hétszer sérülhetünk meg, mielőtt életet vesztenénk. Ha például tűzbe esünk, szerencsére pattoghatunk hármat, mielőtt végleg ottmaradnánk, 50 gyémántonként úgyis kapunk új lehetőséget. A gyönyörűen csillogó drágakövek a legfontosabb nyeremények. Leggyakoribb fajtája, a kérdőjeles dobozba zárt fehér, ötös csoport, amihez szét kell csapni közöttük, mint a Jazz Jackrabbit 2-ben, de néhanapján színesekhez is hozzájuthatunk. Ezeket fontos mind összegyűjteni, ha szeretnénk kimaxolni a pályát és megjutalmazni magunkat egy serleggel. Amikor egy világ összes pályája kész, arany "emlék" puzzle darabot kapunk jutalmul. Érdemes kitérni a dobozokra - Lomax sikongatna örömében, ha látná. Jegesek, veszélyes, pehelykönnyű platformokat építenek - ami rögtön összeomlik az ember (a krokodil) súlya alatt, pedig nem is vagyunk kövérek -, felrobbannak vagy szétesnek alattunk, illetve minibombákat rejtenek.

forrás: paperkraft.blogspot.hu

Készítés éve: 2000