Talán az egyik legismertebb Star Warsos játék, aminek még mindig nem tudom kiejteni a nevét, pedig már sokan, sokszor próbálták elmagyarázni és amiről minden évben kiderül, hogy még mindig nálam van az eredeti, kölcsön CD-n, a legjobb barátomtól. A nagy gyerekkori triász tagja, időrendben pont félúton a Red Alert és Age of Empires II között.
Inspiráció
 |
| Tyler Stout fantasztikus poszterei |
A játék
Milyen szomorú, hogy ma már nem lehet vele játszani! Szegény, öreg játékot nem éppen az új gépekre ütemezték, de mekkora nosztalgia, csak a YouTube-os videókat visszanézni! A Star Wars-játékok általában két irányból közelítik meg az eseményeket: Jedi lovagokkal vagy űrpilótákkal - ez a játék, ugye utóbbiakról szól. Nagy-nagy örömünkre, sorban fel lehet oldani a hangárban sorakozó, klasszikusabbnál klasszikusabb hajókat, így kis idő múlva - amennyiben a küldetés nem kíván egy bizonyos, speciális járművet, pl. a snowspeedert, mi választhatjuk ki, szabadon, hogy éppen egy X- vagy Y-Wingbe ülnél, bombázni (utóbbi az én kedvenc hajóm), egy A-Wingbe vagy V-Wingbe, rakétákkal osztani az áldást, Han Solo után szabadon, a Millenium Falcon is birtokba vehető, de átérezhetjük a rosszfiúk szabados életét is, egy TIE-fightert kormányozva. A SOTE-hoz (1996), illetve a Freespace-hez hasonlóan, itt sem szűkölködünk változatos kameraállásokban: hajónk minden egyes pici szegletét kívül-belül meg tudjuk nézni, közelről-távolról, szemből (még a pilótát is látni), felülről, de még oldalról is. Mysteries of the Sith-módra, nem vagyunk egyedül, komputervezérlésű, kicsit útban levő, ezáltal akaratunkon kívül, könnyű célponttá váló, a radaron zöld pöttyökkel jelzett barátaink "segítenek", de a munka oroszlánrészét, természetesen nekünk kell elvégeznünk. Ők szóban és írásban is folyamatosan kommentálják az eseményeket - dicsérnek, cirkuszolnak, dorgálnak, ha elkóricálsz. Az egyszerűsített, domborzati térkép, viszont annál hasznosabb, mivel nem csak a jó irányt mutatja, hanem azt is, még mennyi piros pöttyel jelölt ellenség szeretne erőtlen kísérletet tenni arra, hogy harcba szálljon velünk. Bizonyos pályákon elmaradhatatlanok bizonyos ellenségek: Mos Eisley-val összeforrtak a droidok, a kedvenc pályámmal és a havassal a tornyok (és a lépegetők), második hullámban, pedig általában mindig jönnek a TIE-fighterek. A 16 küldetés igencsak egy kaptafára megy, mint az Age of Empires II-ben: a barátaink / hajók / konvojok / kék pöttyözéssel jelölt városok védelmére vagy egy erőpajzs hatástalanítására, a lényeg, hogy minden egyes ellenség, legyen élő vagy élettelen, el legyen takarítva a környékről. Ha elég gyorsan, elég kevés nyomot hátrahagyva csináljuk, akkor itt is különböző medálokkal tüntetnek ki. Amikor minden kész, random véget ér a pálya és kitol a képernyőről egy jobbról balra tolakodó, fekete sáv.
Mire emlékeztem gyerekkoromból?
Apró részletekben, sok-sok mindenre, bár teljes egész pályák közül, csak az első kettőre, mert odáig mindig eljutottam - és milyen kellemes volt, hideg téli estéken, a sivatagban portyázni! A továbbiakban inkább olyan dolgokra, amiket valószínűleg másoknál láttam, mint a már említett havas pálya, a lépegetőkkel (máig nem tudom eldönteni, hogy itt vagy a Shadows of the Empire-ben (1996) láttam először a kötözős jelenetet), az ötös pálya, ami a kedvencem, az energiaburokkal körülvett városrészek, a szirénázó, ellenséges tornyok, a rakéták, a vulkános pályán, az a forgó konstrukció, aminek ki kell lőni a tartóoszlopait és azok a sárga, amorf izék, piros tüskével, amiket valami bónuszféleségként tudtunk felszedni. Olyan egyéb részletek is megmaradtak bennem, mint a zene, az összes csatajelenet, ami víz felett játszódik (így az egész utolsó pálya is megvan), a hajók belseje, a Speeder minden egyes kanyarodáskor, viccesen felcsapott kis oldalszárnya, a homályos tájelemek, a hajóválasztás, a kék hologram, ami elmeséli a történeteket, az R2D2-s csipogás, a kitüntetések, a játék szimbólumával, a gusztusos lövéshang, a halálsikoly és az icipici, szürke folt, ami becsapódáskor marad és ami elég érdekes, a hajó méreteit tekintve... Meg persze a menüre, mint mindig, a szürke kesztyűs kézzel egyetemben.
Grafika
Mindig a Croc 2 vagy a 102 kiskutya jutnak eszembe arról, ahogy a semmiből homályosan, majd egyre élesebben bukkannak elő vagy éppen tűnnek el, hatalmas tereptárgyak, legyenek hegyek vagy épületek és az ember még épphogy ki tud térni előlük. A földrajzi környezet nincs túlságosan kidolgozva (bár domborzatilag tényleg nagyon szép), a hangsúly inkább a csatározó egységekre helyeződik, azokra viszont alaposan, akár a Red Alertben. Azért érdemes figyelni a gyönyörűen, szinte forsakenesen színezett és árnyalt egeket, felhőket, bolygókat, energiapajzsokat és a reflektorok fényét. Ha jól megfigyeljük, világosban még a hajók árnyéka is látszik, a hegyoldalakon.
Hang és zene
Egyszerűen imádom a Star Warsos játékok hangeffektjei! Ezek azok, amik 10 év után is, minden egyes játékukból élénken megmaradnak az emlékezetemben. Nekem főleg az okézásokhoz társított hangok tetszenek a legjobban, itt R2D2-val, a MOTS-ben meg valami leírhatatlanul gusztusos effekttel, de az egyen-lövéshangot is nagyon szeretem. Ebből a játékból is, elsősorban a hangeffektek maradtak meg, a komplett soundtracket le tudom írni, az első daltól az utolsóig, ha álmomból ébresztenek is fel és emlékszem, hogy a kedvenc számom az a hangulatos, szenvedélyes csatadal az ötös pályáról tökéletes aláfestés, akárcsak a Stranger Things. Egészen friss felfedezés, hogy a kettes pálya zenéje tisztára olyan, mint amikor Günti papa lopakodik az MDK 6-os pályáján, mindkettőben a zongora mély billentyűi szólnak. Bizonyos borongós zenei elemek pedig nagyon ismerősnek tűnnek a SOTE-ból (1996).
Női szemmel
Megint és még mindig a színek, a fények (és az egek), közülük is a legeslegszebb az én drága ötös pályám hajnali, narancssárgás rózsaszínűje (Raymannek van hasonló), de a különböző árnyalatú, szépséges, általában viharos felhőtengerek, az A-Wing erős, sárga reflektora vagy a málnaszínű csík, amit az X-, Y, illetve V-Wing húznak maguk után, se kutyák esztétikailag. Amióta ezzel játszom, azóta hívom minden Star Warsos játékokban a lebegő, fekete droidokat szondáknak - mert igenis, úgy néznek ki! Mindig sértette kicsit a szépérzékemet, hogy nem lehet teljesen kilőni sem az ellenséges tornyokat, sem a lépegetőket, sem az épületeket, mindig marad belőlük egy megpörkölt csonk. Ez a játék azért is nehéz számomra, mert elég bonyolult a dupla (!) célkeresztet az ellenségekre állítani és nagyon érzékeny az irányítás, akár a SOTE-ban (1996) vagy az MDK 2-ben, mivel 360 fokban képesek vagyunk belátni a teret, mint a Forsakenben és ő nem úgy értelmezi a balra kanyarodást, mint balra kanyarodást, hanem ránk közelít a kamera és elkezdünk megdőlni, meg forogni, ha lenyomva tartjuk.
Készítés éve: 1998
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése