A nevére nem igazán emlékeztem, csak úgy emlegettem, mint azt a vagány, futurisztikus, űrhajóval versenyzős játékot, kiskorunkból. Ismét a legjobb barátomhoz fordultam, eme definícióval, aki persze rögtön tudta, mire gondolok.
Általában véve, nem igazán rajongok a sport- és ezen belül, az autóversenyzős játékokért, inkább csak kreatív kivitelezésben, mint például LEGO- (Legoracers), kis távirányítós autók (Revolt) vagy még esetleg, súlytalanul lebegő űrhajók, mint esetünkben. Amikor, immár a konkrét név birtokában elkezdtem utána keresgélni, nagyon meglepődtem, hogy a Google elsősorban nem magát a játékot, hanem annak soundtrackjét kínálgatta, igen nyomatékosan, amit azonnal megértettem, ahogy elkezdtem játszani: fantasztikus, kicsit az MDK 2-t idéző,, pörgős, elektronikus zene, sőt minden egyes, éppen lejátszott szám címe ki van írv,a verseny közben - ezt más játékok is nyugodt szívvel átvehetnék. Így már jó pár dolog élénken felidéződött bennem, úgy mint a játékot készítő cég csúnya (bocsi), bagolyfejes ikonja (érdekesség, hogy ugyanitt készült minden kicsi Lemming, beleértve Lomaxot is), a nyereményeket rejtő nyilacskák és a tipográfus is kiváló munkát végzett, hiszen a jellegzetes betűk is megmaradtak. Mi anno a PC-verziót nyúztuk, most mégis előbb találtam meg Nintendóra és tudtam beindítani N64-emulátoron, ahogy tettem azt a Shadows of the Empire (1996) esetében. Egyébként, akár a Tomb Raidert vagy a Mortal Kombatot, ezt sem volt egyszerű megtalálni és kiemelni, a népes tagságot számláló sorozatából, de végül csak sikerült. Egy dolog volt hátra a kényelmes játékélményig: a billentyűzet dekódolása, mert persze az A és B gomboknak nem az A és B billentyűk felelnek meg, úgyhogy a végén valami egészen különös kézpozícióban találod magad... amikor viszont rájöttem, hogyan kell irányítani (csak 4 gomb kell hozzá), máris könnyebb volt és nem is utolsó, hanem 5. lettem (nem tudom, hányból, de nem ötből). Nem is rossz így, tíz év kihagyás után! A Wipeout különlegessége, hogy versenyhajóink, a Forsakenhez hasonlóan, antigravitációsak (!), magyarul olyan, mintha folyton a szél dobálná. Innentől már csak arra kell figyelni, hogy a sötétből kivegyük a falakat a kanyaroknál - nem lenne rossz a klasszikus easy left - easy right utasítás, a Need for Speed-sorozatból vagy egy kis villanygyújtá,s a Mysteries of the Sith-ből (vagy, csak simán fel kéne venni a fényerőt). Nem ám csak úgy róni kell a köröket és lehagyni a többieket, hanem időben el kell érni a következő checkpointot, hogy tovább folytathasd a versenyt. Könnyítésként, nehezítésként, de elsősorban fűszerként, ott vannak a gyönyörű, neonszínű, digitális nyilacskák, amiket úgy szedhetsz fel, hogy az alvázzal finoman súrolod az aszfaltot, azon a ponton. Ezek néha az utolsó pillanatig váltakoznak, így csak a legeslegvégén tudhatod meg, mit dobott neked a gép. Segítségükkel különböző módokon lehet finoman fenéken billenteni az ellenfelet - és ebben rejlik rengeteg hasonlóság a 4 évvel későbbi Legoracersszel - lehetséges, hogy ez a játék is ihletként szolgált hozzá -: rakétákat lőhetünk, pajzsot vonhatunk magunk köré, hogy mások ne bánthassanak vagy kihúzhatjuk az aszfaltot az előttünk levő elől - ami elég furcsa felvetés, egy antigravitációs versenyen. Szerintem az automata pilóta a legjobb, ami velem ellentétben, nem csak remekül be tudja venni a kanyarokat (turbósebességben is), de mindig leelőz, legalább egy ellenfelet. Az alapsebesség se kutya, de nem árt folyamatosan böködni a gyorsítás gombot, sőt még turbósebességre is kapcsolhatunk, ha éppen olyan nyilacskával találkoztunk.
Általában véve, nem igazán rajongok a sport- és ezen belül, az autóversenyzős játékokért, inkább csak kreatív kivitelezésben, mint például LEGO- (Legoracers), kis távirányítós autók (Revolt) vagy még esetleg, súlytalanul lebegő űrhajók, mint esetünkben. Amikor, immár a konkrét név birtokában elkezdtem utána keresgélni, nagyon meglepődtem, hogy a Google elsősorban nem magát a játékot, hanem annak soundtrackjét kínálgatta, igen nyomatékosan, amit azonnal megértettem, ahogy elkezdtem játszani: fantasztikus, kicsit az MDK 2-t idéző,, pörgős, elektronikus zene, sőt minden egyes, éppen lejátszott szám címe ki van írv,a verseny közben - ezt más játékok is nyugodt szívvel átvehetnék. Így már jó pár dolog élénken felidéződött bennem, úgy mint a játékot készítő cég csúnya (bocsi), bagolyfejes ikonja (érdekesség, hogy ugyanitt készült minden kicsi Lemming, beleértve Lomaxot is), a nyereményeket rejtő nyilacskák és a tipográfus is kiváló munkát végzett, hiszen a jellegzetes betűk is megmaradtak. Mi anno a PC-verziót nyúztuk, most mégis előbb találtam meg Nintendóra és tudtam beindítani N64-emulátoron, ahogy tettem azt a Shadows of the Empire (1996) esetében. Egyébként, akár a Tomb Raidert vagy a Mortal Kombatot, ezt sem volt egyszerű megtalálni és kiemelni, a népes tagságot számláló sorozatából, de végül csak sikerült. Egy dolog volt hátra a kényelmes játékélményig: a billentyűzet dekódolása, mert persze az A és B gomboknak nem az A és B billentyűk felelnek meg, úgyhogy a végén valami egészen különös kézpozícióban találod magad... amikor viszont rájöttem, hogyan kell irányítani (csak 4 gomb kell hozzá), máris könnyebb volt és nem is utolsó, hanem 5. lettem (nem tudom, hányból, de nem ötből). Nem is rossz így, tíz év kihagyás után! A Wipeout különlegessége, hogy versenyhajóink, a Forsakenhez hasonlóan, antigravitációsak (!), magyarul olyan, mintha folyton a szél dobálná. Innentől már csak arra kell figyelni, hogy a sötétből kivegyük a falakat a kanyaroknál - nem lenne rossz a klasszikus easy left - easy right utasítás, a Need for Speed-sorozatból vagy egy kis villanygyújtá,s a Mysteries of the Sith-ből (vagy, csak simán fel kéne venni a fényerőt). Nem ám csak úgy róni kell a köröket és lehagyni a többieket, hanem időben el kell érni a következő checkpointot, hogy tovább folytathasd a versenyt. Könnyítésként, nehezítésként, de elsősorban fűszerként, ott vannak a gyönyörű, neonszínű, digitális nyilacskák, amiket úgy szedhetsz fel, hogy az alvázzal finoman súrolod az aszfaltot, azon a ponton. Ezek néha az utolsó pillanatig váltakoznak, így csak a legeslegvégén tudhatod meg, mit dobott neked a gép. Segítségükkel különböző módokon lehet finoman fenéken billenteni az ellenfelet - és ebben rejlik rengeteg hasonlóság a 4 évvel későbbi Legoracersszel - lehetséges, hogy ez a játék is ihletként szolgált hozzá -: rakétákat lőhetünk, pajzsot vonhatunk magunk köré, hogy mások ne bánthassanak vagy kihúzhatjuk az aszfaltot az előttünk levő elől - ami elég furcsa felvetés, egy antigravitációs versenyen. Szerintem az automata pilóta a legjobb, ami velem ellentétben, nem csak remekül be tudja venni a kanyarokat (turbósebességben is), de mindig leelőz, legalább egy ellenfelet. Az alapsebesség se kutya, de nem árt folyamatosan böködni a gyorsítás gombot, sőt még turbósebességre is kapcsolhatunk, ha éppen olyan nyilacskával találkoztunk.
Készítés éve: 1995
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése