Botanicula

Már a csöppnyi kép felhívta a figyelmemet a játékra, amikor pedig belekattintottam és megláttam a Rayman Originses grafikát és a tündéri, miniatűr növény- és bogárhősöket, rögtön tudtam, hogy kell nekem ez a cseh játék.

A játék

A történetet mi magunk indítjuk el: megnövesztünk és kivirágoztatunk egy fát, amit egy füstszerű paca rögtön le is épít. Egy magvas magocska (aki később, biztonságos környezetben újraülteti magát) azonban kijátssza, maga köré gyűjti a bandát és útra indulnak a boss és sleppje ellen, akik rettegésben tartják és terrorizálják a fa apró-cseprő lakóit, akár a Machinariumban, valamint kiszipolyozzák a fákat - ezekről maguktól, az ott élőktől értesülünk, többnyire különböző kutya- vagy erőlködéshangok formájában. Feladatunk, hogy kiszabadítsunk mindenkit (legyen a fa természetes vagy természetellenes rezidense), elűzzük a mutáns pókokat és helyreállítsuk a világ rendjét. Ehhez be kell járnunk az egész, tágan értelmezett fabirodalmat, úgy mint az ágak külsejét - kicsit Tarzant idézi -, az üregek belsejét, alatta, a kis tavat, Gesztenyefalvát, a kevésbé szimpatikus mélyvízi világot, egy alvilág-szerűséget és különböző rejtvényeket kell megoldanunk. A háttér gyönyörű és interaktív, nálunk hatszor akkora méhek repkednek, ami meg se kottyan kis hőseinknek, halak úszkálnak, a faágakkal egy szinten levő tóban, minden integet, világít, mozog, ha más nem, kattintásra vagy finom szélfújásra. Az eleinte csöndes fának nagyon hamar százszorosára növelhetjük a populációját. A végén annyi szösz és rovar dong körbe, hogy a valódikra is kevesebb undorral nézek. A labirintusoktól nem szabad megijedni (a lehetséges útvonalakat nyilak jelzik), idővel felénk fúj a szél egy realisztikus, napfénnyel átitatott levél-térképet a könnyebb tájékozódáshoz, de az üregben, például neonfehér ábrák jelzik, hogy melyik folyosó hova vagy minek a közelébe vezet és úgyis mindent be kell járni. A legelején lassúnak, túl könnyűnek, szinte unalmasnak tűnhet (ez csak a bemelegítés), hozzá kell szokni a stílusához, ám később egyre bonyolódnak a rejtvények, tágul a tér, és nehezedik a tájékozódás. Mindeközben, rengeteg geg szórakoztatja a játékost (pl. a koncert után begubózó zenekar). Menet közben achievementet achievement után oldhatunk fel, miközben megismerkedhetünk az állatkák cseh (fantázia)nevével - a Botanicula felér egy jó kis biológiaórával.

 

A szereplők

Ahogy már említettem, mi koordináljuk, egy öt fős banda minden tagjának minden lépését (akár a Fly'N-ban). A feladatok zöméhez csapatmunkára van szükség, de olykor-olykor csak az tud segíteni, akinek van bizonyos különleges képessége. Mindegyikük kiforrott személyiség, érdemes megfigyelni, ki hogy áll hozzá, egy Arcade Volleyball-szerű meccshez vagy ki milyen kívánsággal járul a varázsló elé. 

Csúcsos magocska: a "főszereplő", vele találkozunk legelőször. Sötétben fényt képes kibocsátani és más magocskákat bekebelezni, miközben végig megtartja apró térfogatát.

Kövér gomba: a legerősebb testalkatú, akkor hívjuk segítségül, ha védelmezni kell a többieket vagy nagyobb erőt kell kifejteni, de tutajként is remekül szolgál, nem beszélve, édes kis lábtempóiról.

Kisgyökér: bárhol képes legyökerezni és megsokszorozni nyúlványait, így messzebbre ér el, mint a többiek. Remek lopakodó, fejjel lefelé is könnyedén mozog, így olyan tárgyakat is elcsenhet észrevétlenül, melyekhez társai nem férnek hozzá.

Gombácska: Kisgyökér társa a lopakodásban - általában egyetlen, lapos kalappá redukálja magát és hangos szimatolással (!) közlekedik, a talajszinttel egy vonalban (ezért ő a kedvencem).

Tollacska: a légi "haderő". Míg Gyökérke inkább horizontálisan és lefelé van a segítségünkre, addig Tollacska a magasan levő, nehezen elérhető tárgyakra szakosodott.

A rejtvények

A Botanicula stílusában és menetében teljesen a The Neverhoodot idézi: különböző feladványokat kell megoldanunk, ehhez fel kell zargatnunk a játék összes, aktív és passzív élőlényét, hol csak egy achievement feloldásához, hol pedig a továbbjutáshoz. Néha helyben kell megoldanunk kisebb talányokat (virág kivirágoztatása, szarvas körbefuttatása), máskor egészen összetett feladatok nyitjára kell rájönnünk (a víz útjának megtervezése, remek zenei aláfestéssel) és több helyiségen átcsoszognunk (a megszerzett bukósisakot vissza kell vinni az artistának), illetve a helyi illetékesekkel alkudoznunk (kacsa helyett adunk termést), ha éppen visszatartanak valamit, ami kell nekünk - ehhez érdemes olyan itemeket gyűjtögetni, mint labda, ollós bogár vagy pénzérme. Olykor mindössze pár precíziós mozdulatsor szükséges (lendület az ugráshoz, buborékok irányítása), máskor síró egyedeket vigasztalunk vagy, mivel nagyon rendesek vagyunk, segítjük őket céljaik elérésében (gilisztát viszünk a kis horgásznak, hogy foghasson repülő halat). Megesik, hogy kissé abszurdba torkollik a kaland, mint például a letépett hernyó-ufófej visszaszolgáltatása. Akció közben, többek közt, sült kacsát, kulcsokat, illetve tollakat gyűjtögetünk és megismerkedhetünk Gesztenyefalva bájos lakóival: Dr. Frankensteinnel, a szakáccsal, a háromgyerekes anyával, a jósnővel, illetve egy művésszel, valamint szomszédjaikkal, a különösen tehetséges artista-magocskákkal. Általában annyira nyugodtnak tűnik a környezet, hogy kell egy kis idő, mire rájön az ember, mit is kell csinálni. A titok nyitja, hogy minden, de tényleg minden odaillő vagy nem odaillő dolgot meg kell molesztálni, egy vagy több kattintással, illetve egérvezérléssel. Aki a hasznunkra van, az előbb vagy utóbb úgyis ad magáról életjelet vagy csinál valami hasznosat. Ahogy már említettem, az achievmenteket nagyon-nagyon könnyű feloldani, tényleg csak éleslátásunkra van szükségünk. A félelmetesebb ellenlábasok néha visszazavarnak minket egy-egy korábbi helyszínre, így az ő leszerelésük különleges tervezést igényel, de sosem kell túlbonyolítani. Na, ők azok, akiket néha arrébb kell tenni, mert az utunkba ülnek (például egy tollas szikla, akinek vissza kell szolgáltatnunk a tollait).

 

Női szemmel

Talán nem is volt eddig olyan játék, amit a humora, az ötletessége és a bájossága miatt, végig fültől-fülig mosollyal, sokszor feltörő, hangos nevetéssel játszottam. Hol a gyönyörű, élő környezetet csodáltam (pl. a háttérben kardozó édes, tüskés bogarakat), hol elnevettem magam a rázendítő békakóruson, rácsodálkoztam a hat bolygó élővilágának eredetiségére, együtt éreztem a síró gesztenyemamával, aki elvesztette gyermekeit és meghatódtam a csúnya féreggyíkmama gondosságán. A bolyhos bárányokat először bogaraknak néztem - annyira megszoktam, hogy nagyrészt ők vesznek körül -, hogy csak a bégetésük világosított fel valódi kilétükről. A kedvencem a 3. pálya/világ, azaz Gesztenyefalva volt - bájos városképe (pókháló-szőtte, bálna alakú kagylóotthonok) és lakói miatt, akik mind szórakoztató egyéniségek, nem mellesleg, meg kell zabálni őket. A legutolsó táj nagyon nem tetszett, mert hatalmas volt a kontraszt a pasztellszínű, letisztult babavilág és a fekete "alvilág" között, bár meg kell jegyeznem, az itteni rejtvények voltak a legizgalmasabbak és legkreatívabbak. A főhősök akkor a legédesebbek, amikor a kissé apokaliptikus környezetben teljesen az ágakra lapulva rejtőzködnek a pókok elől. A soundtrackkel nem igazán vagyok kibékülve, az egyéb hangeffektekkel viszont annál inkább! A hurrá és a juhé az eddigi legbájosabb, amit valaha is hallottam (Lomaxszal vetekszik) - kiejtésük meglepően hasonlít a a magyarra -, az icipici pók finom, pukkanó hanggal tépi le a levelet, illetve ha már pattogás, akkor ki ne hagyjuk a pici "ribizliszemeket", amik egy tölcsérbe ugrándoznak némi hátsó, kurzoros noszogatás eredményeképpen. A történet végződésért külön pluszpont jár.

 

Egy easter egg

Ha a hármas pályán, Gesztenyefalván kitekered az összes lehetőséget a bohócos zenedobozban, megláthatod a tervezők arcát, ugyanúgy, mint 12 évvel ezelőtt az MDK 2 csillagos egén.

Készítés éve: 2012