Azon kevés sportjátékok egyike, melyeket gamer pályafutásom során érintettem. Máig nagy kérdés, hogy ő, Aldo vagy az Alley Cat volt életem első játéka?
Ebben a ballban semmi volley nincs, igaz hogy repül, de a lila, kék szeplős (vagy fordítva), nagy orrú, szöcskelábú, zoknis figuráknak nincs is kezük, csak bólintgatnak. A szó klasszikus értelmében, tehát nem röplabda, nekem inkább a fociból ismert fejelgetéseket vagy dekázásokat idézi, de ezen nem is kell fennakadni (klasszikus futballba csak arra a néhány tizedmásodpercre bonyolódhatunk, amikor talajt ér a labda). Mi még el sem helyezkedtünk igazán, a legjobb barátommal, abban a hűvös, gépszagú helységben, a hatalmas számítógép előtt, hogy a szokásos fél óránkat lejátszhassuk ezzel, a Rodge-val, az MDK-val, meg az Észkerékkel, még fel sem osztottuk magunk között a billentyűzetet, de az izgága manók már fel is húzták a tornacipőt, egy szem lábukra és alig várják, hogy játszhassanak, a fejük fölött gondolatbuborékként pörgő labdával. Megmérkőzhetünk a gép vagy egymás ellen, még egérrel is - ez utóbbit, mondjuk, el sem tudnám képzelni, én világéletemben billentyűn játszottam, mert azzal elég precíz vagyok. Mekkora meccseket vívtunk anno! Az egyszerű, de nagyszerű tökéletes példája, ami órákra le tudott kötni minket (hol voltak még innen a későbbi, nagyszerű, sztori módos shooterek). A szabályoknak még csak távolról sincs közük a röplabdához, maximum annyiban, hogy a játékszer földet érése pont az ellenfélnek, a pöccintő mozdulatok és a meccsek 15-ösek; ezt leszámítva, szabályos, ha az ellenfél vagy a mi mögöttünk levő falról vagy a hálótartó rúdról még sikerül visszakaparnunk a labdát és átjuttatni tarkóval vagy orral, a másik térfelére. Egymás után háromszor érhetünk bele, saját térfelünkön a labdába, ha negyedszerre sem sikerül, az ellenfélé a játékszer, de nem jár érte pont, a bénázásunkért és nekünk sem, ellenkező esetben. Természetesen a sebességet is lehet szabályozni, egy-egy jól irányzott, egyszerre ugrással és haladással - ha sikerül.
Ebben a ballban semmi volley nincs, igaz hogy repül, de a lila, kék szeplős (vagy fordítva), nagy orrú, szöcskelábú, zoknis figuráknak nincs is kezük, csak bólintgatnak. A szó klasszikus értelmében, tehát nem röplabda, nekem inkább a fociból ismert fejelgetéseket vagy dekázásokat idézi, de ezen nem is kell fennakadni (klasszikus futballba csak arra a néhány tizedmásodpercre bonyolódhatunk, amikor talajt ér a labda). Mi még el sem helyezkedtünk igazán, a legjobb barátommal, abban a hűvös, gépszagú helységben, a hatalmas számítógép előtt, hogy a szokásos fél óránkat lejátszhassuk ezzel, a Rodge-val, az MDK-val, meg az Észkerékkel, még fel sem osztottuk magunk között a billentyűzetet, de az izgága manók már fel is húzták a tornacipőt, egy szem lábukra és alig várják, hogy játszhassanak, a fejük fölött gondolatbuborékként pörgő labdával. Megmérkőzhetünk a gép vagy egymás ellen, még egérrel is - ez utóbbit, mondjuk, el sem tudnám képzelni, én világéletemben billentyűn játszottam, mert azzal elég precíz vagyok. Mekkora meccseket vívtunk anno! Az egyszerű, de nagyszerű tökéletes példája, ami órákra le tudott kötni minket (hol voltak még innen a későbbi, nagyszerű, sztori módos shooterek). A szabályoknak még csak távolról sincs közük a röplabdához, maximum annyiban, hogy a játékszer földet érése pont az ellenfélnek, a pöccintő mozdulatok és a meccsek 15-ösek; ezt leszámítva, szabályos, ha az ellenfél vagy a mi mögöttünk levő falról vagy a hálótartó rúdról még sikerül visszakaparnunk a labdát és átjuttatni tarkóval vagy orral, a másik térfelére. Egymás után háromszor érhetünk bele, saját térfelünkön a labdába, ha negyedszerre sem sikerül, az ellenfélé a játékszer, de nem jár érte pont, a bénázásunkért és nekünk sem, ellenkező esetben. Természetesen a sebességet is lehet szabályozni, egy-egy jól irányzott, egyszerre ugrással és haladással - ha sikerül.
Készítés éve: 1989
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése