DOOM

A DOOM-sorozattal kapcsolatban körülbelül olyan szintű egyetemes, szinte megdönthetetlen fenntartásom van, mint anno a Half-Life-fal (azt pedig sikerült  szépen lassan lebontani), sőt még talán erősebb is. A címszavak a brutalitás, a lények és a túl sok gore - nem állítom, hogy a Wolfenstein barátságosabb, én mégis inkább annak rajongótáborát erősítem. 

Overwatch

Bár sosem rajongtam a multikért - főleg nem azokért, melyek sok-sok-sok játékost tömörítenek (az Age of Empires a legjobb barátommal, az más), egy ismerősöm addig-addig dicsérte és rágta a fülemet, hogy bár rettentő szkeptikusan, de beadtam a derekamat, egy ingyenes hétvége erejéig  - immár két éve, hogy azon a bizonyos próbaidőszakon egy csapásra eldőlt az Overwatchhoz való viszonyom.

Seasons After Fall

Adott egy különleges varázserővel (és kedves mentormedvével) bíró, édes rókafi, aki képes befolyásolni az évszakok váltakozását, mindezt gyönyörű, festői, kézzel rajzolt környezetben - ennyi elég volt ahhoz, hogy bejelentése óta lessem-várjam és természetesen, azonnal le is csapjak a Seasons After Fallra.

Unravel

Mivel leginkább a retróért rajongok, nagyon rég fordult elő velem utoljára, hogy izgatottan várjam egy új játék megjelenését (oké, a Rayman Adventurest leszámítva). Amióta hónapokkal ezelőtt megláttam az első gyönyörű kedvcsinálóban, a pici Yarnyt, azóta tudom, hogy mindenképpen be kell szereznem, méghozzá úgy alakult, hogy ezt kaptam ajándékba a mesterdiplomám megszerzéséért.

Fallout 4

Hosszú évekig nagyon úgy tűnt, akármerről is nézem a Fallout-sorozatot, nem, nem és nem, egyszerűen nem az én műfajom, pedig nagyon-nagyon szerettem volna, hogy az legyen - de nem is akartam belekezdeni valami ennyire végtelenül hosszúba, hiszen mostanában nem igazán kötnek le az ilyenek, inkább a gyorsan végigpörgethetők, lásd Serious Sam. Többszöri "hozzászagolás" volt szükséges ahhoz, hogy végül teljesen magával ragadjon ez az univerzum.

Apotheon

Az ókori Görögország a második kedvenc történelmi korszakom, így természetesen rögtön felkeltette a figyelmemet, ez a tematikus, csodálatos, egyedi grafikájú indie.

Assassin's Creed - Syndicate (Special Edition)

A Syndicate abban a szent pillanatban megnyert magának, ahogy kijött (nagyon kedves a szívemnek a viktoriánus kor).  A szülinapom közeledtével, egy akció-szerűség bukkant fel a Ubi oldalán, ami mint kiderült, kizárólag a PS4-verzióra vonatkozik... merő csalódottságomban (vérbeli XXI. századi "gyermekként"), csak jóval később fordult meg a fejemben, hogy utánanézzek a fizikai változatnak - és lám, egy hazai boltban szintén le volt árazva, ráadásul a special edition, így végre ő is hozzáadódott a gyűjteményemhez.

Ori and the Blind Forest (Definitive Edition)

Minél csillogóbb-villogóbb álomvilágban játszódik egy ügyességi platformer, minél édesebb figurákkal van telezsúfolva és olykor-olykor megható pillanatok is tarkítják - akár a Seasons After Fallt vagy a Child of Lightot, annál nagyobb az esélye, hogy megtalálható a gyűjteményemben.

Rayman Adventures (Android)

Hatalmas Rayman-rajongóként nagyon vártam december 3-át, hogy kézhez kapjam a legújabb játékot. Ez a hónap igazi dömping volt, hiszen hosszas tanakodás után, a Rayman Legendsre is beruháztam - csupán 2 évvel a megjelenés után. Félő volt, hogy a mobiljáték túlságosan is hasonlít a legifjabb Raymanre, de annak ellenére, hogy ez életem első okostelefonos játéka, abszolút pozitív élmény.

Wolfenstein - The New Order

Legalább 10+ évnyi kihagyás, plusz a Wolfenstein legutolsó végigjátszása óta anno, a megjelenéskor fontolgattam, hogy megvásárolom ezt az epizódot, de végül elvetettem - sose voltam a sorozat legnagyobb rajongója, mégis inkább vagyok wolfensteines, mint doomos. Ez abban az időszakban történt, amikor "visszatértem" a gaming világába és rácsodálkoztam, micsoda pixeltengerből indultak az egykori, nagy klasszikusok (Zelda, Fallout, Rayman) és milyen csoda lett belőlük, cirka 20 év elteltével.