Portal

Egy megosztott Steam-fióknak hála ismerhettem meg ezt a klasszikust, amiről fél füllel már rengeteg jót hallottam és nagyon kíváncsivá tett - a koncepciója amúgy is megragadott (pont úgy, mint az Assassin's Creed esetében), így mondanom sem kell, azonnal beleszerettem.

A játék

Egy elhagyatott, elzárt, önkéntes tesztalanyok által jó messzire elkerült, tudományos komplexumban ébredünk, némán, in medias res, legszebb álmunkból, majd egy nyugtalanítóan titokzatos hangtól kísérve, a kezünkbe nyomnak egy vadiúj, eddig ki nem próbált "fegyvert", hogy tessék, ismeretlen cirkuszi látványosság, ha ki tudsz jutni, mehetsz! Az út számtalan, gyanús teszten át vezet, amiket nem is kell tesztelni ahhoz, hogy az első pillanattól kezdve tudjuk, hogy életveszélyesek (valahogy úgy, mint az Abe's Oddysee-ben vagy a BioShockban). Pimaszul odabökve, üres kézzel indítanak és eleinte hétköznapi módon, gyalogszerrel kell kockákat pakolgatni és gombokat nyomogatni, majd miután eltulajdonítottuk a portálvető egyik felét, ezt összekapcsoljuk némi alapvető fizikai ismeretekkel, lendületvétellel, elfordulásokkal, magasságok és mélységek áthidalásával, időzítéssel, hogy az egymásra épülő szobákban eljussunk A-ból B-be és útközben megpróbáljuk kideríteni, mi (volt) a funkciója, ennek a bizarr épületnek és ki működteti? Amikor végre megkapjuk a portal gun másik felét is, rövid időre úgy érezhetjük, miénk az Aperture Laboratories, de életünk kéretlen narrációt kap és már éneklő droidok is "loholnak a nyomunkban". Mindezen itt felsorolt, életveszélyes tényező ellenére, a Portal szokatlanul csöndes és "nyugodt", a többi játékhoz képest, amolyan neverhoodosan, nyugtalanítóan nyugodt. Ellenségeink gyakorlatilag nincsenek, se HP-nk (csak a kiplaccsant vérből lehet, saccperkábé tájékozódni) és egy szem "fegyverünk" sem mondható kifejezetten tömeggyilkosnak, inkább a könnyebb és gyorsabb haladást szolgálja. A 19 fejtörő között vannak nagyon primitívek, precíziós-ügyességiek és olyanok, amik megoldásához rendesen meg kell kell forgatnunk az agytekervényeinket.

A portal gun

Ha megkérdezik, melyik fantáziafegyvert szeretném birtokolni, gondolkodás nélkül rávágom, hogy a portal gunt (vagy ugyanezt szupererőben). Gyakorlatilag nem fegyver, hiszen nem tudunk vele megölni senkit - maximum, a fejére buccantani egy súlyos kockát vagy mögé lopódzva, hátulról letámadni -, inkább a furfangos, kismillió felhasználási módban rejlik zsenialitása. Az Aperture Laboratories valódi mesterművéből távozó, holdkőből kinyert energiabomba képes, szinte bármilyen felületen (kivéve üveg, folyadék, vasrács, lemezelt, tömör fal vagy mozgó lemez) megnyitni két pontot a dimenzióban, melyek - az univerzumon kívülről - összeköttetésben állnak egymással és szabad, biztonságos átjárást biztosítanak egymás közt. Le van esve egy kocka egy medencébe? Nyiss egy portált alatta és a fejed fölött és le se kell ugranod érte! Át szeretnél jutni egy árok fölött? Dobj egy portált magad mögé, valamint a túloldalra! Becsukódott az ajtó? Állj a nyitógombra és küldj egy portált a túloldalán lévő terembe! Szeretnél mederbe terelni egy virgonc energiagömböt/lézernyalábot? Jelöld ki az útját, két portál között! Faltól falig üvegfal állja az utad? Mássz fel magasra, nyiss egy portált magad alatt, egyet meg a túloldalon, vegyél egy nagy levegőt és ugorj bele! Stb., stb.. Persze, használatának van néhány feltétele, mint amikor az egyik kapuban, illetve a kettő válaszvonalán állsz, nem nyithatsz újat, valamint kalkulálni kell a furfangos energiafüggönyökkel, melyek beszippantják áldozatosan kijelölt útvonalunkat (valamint bármilyen laboratóriumi tárgyat, amit át szeretnénk vinni rajta).

  

A hangulat

A környezet - ellentmondásos módon - egyszerre nyugodalmas és vérfagyasztó és ezek egymásból következnek. Utóbbi hangulatot elősegítik a steril, hideg, szürke falak, az egyedüllét, a szűk terek, a szinte teljes csönd, az egyre nehezedő fejtörők és a fenyegetések/demotivációk - itt meg kell állnunk egy pillanatra, ugyanis az MDK-t idéző, morbid szituáció áll fenn: a feszült, világvége-hangulatot fekete humor próbálja oldani, méghozzá fergeteges módon. A már említett narrációt a titokzatos GLaDOS, a laboratóriumot irányító, meghackelődött, szarkasztikus, hazug AI szolgáltatja, akit egyúttal kinevezhetünk a világ legpocsékabb motivációs trénerének. Torzított, szinte énekelve beszélő robothangja egyszerre nyomasztó és hihetetlenül komikus, főleg azzal a sok -sok sületlenséggel, amit összehord. Csak hogy két kedvencemet említsem, a számtalan közül: a vér íze a szánkban nem volt betervezve, de a kísérlet következtében megindulhatnak kifelé a koronák, a fogtömések, sőt maguk a fogak; valamint a legutolsó, sikeres teszt után, a jutalomsüti mellé gyásztanácsadás is jár ...

Forrás: optimalhumanmodulation.com

Női szemmel

A játékot már ezerszer kijátszottam és utólag hitetlenkedve néztem vissza: mi volt nekem ezen olyannyira nehéz és minek kellett annyi idő, első alkalommal, a végigviteléhez? Valószínűleg azért, mert nem "bíztam" ebben a szokatlan műfajban és játékmenetben és még sosem találkoztam előtte hasonlóval. Az első "pályán" kifejezetten rettegtem és végig azt vártam, mikor fog valami üvöltve előugrani a sarokból; illetve eléggé gondot okozott, hogy az első portál mindig le volt fixálva és nekem csak a másodikat kell mozgatnom - pedig ezt elvileg, pont könnyítésnek szánták, de nem láttam át túl jó a helyzetet. Az energiafüggöny se tűnt túl barátságosnak, nem is mertem átmenni rajta, pedig az első teremből csakis felé vezetett az egyetlen út. Eleinte teljesen random bújtam, portálból portálba és kitörő örömmel fogadtam, ha véletlenül jó helyen lyukadtam ki. Mondanom se kell, lenyűgöző élmény volt először viszontlátni egy-egy hátramaradt testrészemet, a másik portálban. Nagyjából a 14. kamráig, többé-kevésbé sikerült egyedül megoldanom a feladatokat, utána viszont eléggé beragadtam. Azon a pályán, ahol a  Shadows of the Empire-t (1996) idéző trutyi felett, végtelenül jönnek, majd tűnnek el a platformok, sokkal több időt töltöttem, mint szerettem volna. Ott is leragadtam egy időre, ahol már említett, lágy energiafüggöny szépen beszippantja az összes portált, amit nagy gondosan leraktam, hogy így terelgessem az energiagömb útját. Rengeteget küzdöttem, a - talán - utolsó előtti kamrával, annak is pörgő-forgó energialövőjével és a kiskapuval, ami kb. 3 másodpercig van nyitva. Összességében, mégis azt kell mondanom, hogy ez a játék zseniális, lenyűgöző, magával ragadó és kihívást jelent, amennyiben elkaptad a mechanikáját.

  

Utóhatás

Kartonból elkészítettem egy életnagyságú portal gunt, itt részletesen írok a folyamatról; valamint a második rész főhősnőjének öltöztem, életem első cosplay conventionjén, 2019 őszén.

Készítés éve: 2007