Amikor már azt hittem, minden gyerekkori játékunkat megtaláltuk, a legjobb barátom spontán megemlített még egyet, amit ő nagyon szeretett és régóta keresett. A cím önmagában nem mondott sokat és a műfajt illetően - amiért nem igazán rajongok, kivéve kicsi Revoltot és a Legoracerst - is voltak kétségeim, ám a teaser videó hatására feltörtek az emlékek.
Mire emlékeztem gyerekkoromból?
Említett mozgóképet éppen a gyáros pálya képkockáinál állítottam meg, ami elég volt ahhoz, hogy örömködve ráismerjek erre a nyúlfarknyi élményre (mint később kiderült, ez a terep maga, a rémálom). Érdekes módon, több évtized távlatából kivétel nélkül, tökéletesen emlékszem a retro játékmenükre (ha másra nem is) és most sem volt másként (lásd, Rogue Squadron, Freespace, Red Alert). Ezen felül olyan foszlányok ugrottak be, mint a Cupheadéhez hasonló vidám, ám többnyire érthetetlen narrátor (aki elvileg próbál hasznos tippeket adni), a kékesfehéren izzó nyereménygömbök vagy éppen a checkpointkapuk.
A játékmódok
A Plane Crazy ugyanazt a rutint követi, mint minden valaha volt versenyzős játék: az öt játékmóddal bejárhatjuk a teljes szamárlétrát, a gyakorlópályától egészen a verseny-megmérettetésig (az ötös valamiféle szerencseszám lehet a készítők számára, ugyanis ugyanazon az öt helyszínen zajlik mindez). Az elején szűk alaptőkéből kozmetikázhatjuk ki hajónk hajtóművét, géptestét, szárnyát és farkát és avatarunk mellett őt (!) is elnevezhetjük (akár a Breath of the Wildban a hátasainkat). A legkezdetlegesebb edzésen a címre egyáltalán nem jellemző színtelen, klasszikus ringben lehet gyakorolni az irányítást, minden fölösleges extra nélkül, úgy mint riválisok, checkpointok (akkor is regisztrálja, ha csak a sarkát érinted) vagy power up-ok. A hangzatos szellemmeccseken piedesztálra állíthatjuk legjobb időnket magunk vagy mások elé, nem mellesleg immár végigpörgethetjük a konkrét pályákat és megfigyelhetjük, hogy jönnek egymás után a kanyarok és hogyan fordíthatjuk előnyünkre a környezetet, egérutak vágásával vagy akadályok görgetésével - erre van egy "besúgónk". Nagy szükség van rá, ugyanis le a kalappal, versenyhez képest igen kreatív a layout: a gyűrűk tele vannak irányváltó kanyarulatokkal (csak óvatosan a turbóval!), barlangokkal, alternatív útvonalakkal, minden irányból kiálló tereptárgyakkal (cső, szikla, farönk, elektromos pózna, épületdíszek) és maga, a táj is interaktív (pont, mint a Second Encounterben), olykor a mi kárunkra (lásd, lávafolyam, széllökések; a tűz viszont ártalmatlan...). A következő szinten barátainkkal, avagy AI-ellenfelekkel futhatunk le egy (nem fölösleges) kört, itt már minden járulékkal. Amikor pedig elég magabiztosnak érezzük magunkat, benevezhetünk a folyamatosan zajló, busásan jutalmazott helyi bajnokságra, melyen ha dobogós helyezést érünk el, csörren a kassza és nagyobb teljesítményűre pimpelhetjük járgányunkat, hogy biztosan pole pozícióból induljunk.
Az irányítás
Bár ködösek az emlékeim az eredetiről, remaster létére elég döcögős a kontroll – lehet, hogy szokás szerint csak nincs elég kiforrott skillem a versenyjátékokhoz. Egy légi járműnek talán szüksége is van némi könnyed, lebegő kacsázásra - ebben kissé a Forsakenre emlékeztet, csak hálistennek itt kevesebb a gomb. A mai megjelenésekhez viszonyítva szokatlan, hogy a billentyűzeten kívül semmi másra nincs szükségünk (pedig már készítettem a kezemet az egér-kamerára). A gépmadár rendelkezik két fékpedállal (szűk fordulókban ideális), valamint két „ágyúval”: egyikkel a terepet bombázhatjuk, másikkal az ellenfeleknek tehetünk keresztbe (akár egy jókora szirtet), szó szerint, de a kettő nem kombinálható vagy cserélhető fel. A folyamatos, váratlan környezeti változások és ad hoc események lereagálásához bizony kiváló reflexekre van szükségünk. Az ütközés még nem jelent azonnali diszkvalifikációt - van 2-3 figyelmeztető kocc-tolerancia -, viszont ha megtörténik, könyörtelenül az adott szakasz elejére dob vissza, miközben mindenki kacagva lehagy.
A nyeremények
Előfordulhat minimális különbség a műfajban: a power-upokkal egyre sűrűbben fűszerezett útvonalakon minden alkalommal összetesszük a kezünket, hogy az égiek az éppen szükséges (legszemetebb) nyereményt osszák ránk (ReVolt) vagy tudatosan rámegyünk arra, ami kell (Legoracers). Jelen esetben az első variáció érvényes, melyben összesen 8 nyeremény pördül ki random a képzeletbeli szerencsekereken, melyek közt találunk "önfejlesztőket" (kisebb és nagyobb turbó, láthatatlanság) és megregulázókat - különböző típusú, de minden esetben követős megrázó, bolondító vagy lehúzó élményt nyújtva a delikvensnek. Ügyes manőverezéssel (megfelelő hely birtokában) elkerülhető a mellékhatás és ha nagyon nem jönne be, amit a sors dobott, rárepülhetünk a következőre (a robbanás is kioltja, csak az kevésbé kellemes).
Kiadás éve: 2025
(Készítés eredeti éve: 1998)