Kereső

2013. július 25., csütörtök

Ügyességi játékok


Ebben a bejegyzésben azokat a retro játékokat gyűjtöttem össze, amik önálló poszthoz túl rövidek, együtt viszont nagyon jól mutatnak és mind egy kategóriába tartoznak: ügyesség- és képességfejlesztőek. Ezekkel játszottam, amíg nem volt internet.

2013. július 14., vasárnap

Reszkessetek, betörők!


A film címe alatt több játék is fut, így, bár nekem nem kellett konkrét, kihelyezett csapdáktól tartanom, mégis igen körülményesen találtam csak meg. A filmet senkinek sem kell bemutatni - én egészen tavaly karácsonyig imádtam, amikor is négy egymást követő nap egyfolytában az első részt adták, bármelyik napszakban is kapcsoltam be a tévét.

2013. július 3., szerda

Ski Free

A Ski Free a Tom & Jerryhez (1994) és a Tomb Raiderhez hasonlóan, sosem volt a szívem csücske, ehhez képest mégis igen sokat nyúztam gyerekkoromban, unalmas óráimban.

2013. június 23., vasárnap

Dyna Blaster


Az általános iskolai informatikaórák hőse, a Terep 2-vel (1996) és a Wolfensteinnel egyetemben, ugyanis amikor előbb végeztünk az órai feladattal (és ez gyakran megtörtént), a maradék időben ezekkel játszhattunk.

2013. június 12., szerda

Arcade Volleyball



Azon kevés sportjátékok egyike, melyeket gamer pályafutásom során érintettem. Máig nagy kérdés, hogy ő, Aldo vagy az Alley Cat volt életem első játéka?

2013. június 1., szombat

Aldo's Adventure


Lehet, hogy szentségtörés, de sose voltam nagy mariós. Sokkal jobban szeretem a háttérben békésen meghúzódó, keleties külsejű fivérét. Életem egyik első, 8-bites játéka, még anno a böhöm nagy, asztali számítógépen kalandoztunk együtt. 


2013. május 20., hétfő

Alley Cat


2013 nyarán éppen a szakdolgozatomat írtam és teljesen véletlenül ráakadtam erre a játékra - azt hiszem, valaki éppen megosztott róla egy videót Facebookon. Azonnal megrohant a nosztalgiahullám: feléledt a gyerekkori, ám sosem feledett videojáték-mánia, minek hatására elkezdtem felkutatni azt a kismillió játékot, amiket akkoriban játszottam; innen született az egész blog ötlete.