Unravel

Mivel leginkább a retróért rajongok, nagyon rég fordult elő velem utoljára, hogy izgatottan várjam egy új játék megjelenését (oké, a Rayman Adventurest leszámítva). Amióta hónapokkal ezelőtt megláttam az első gyönyörű kedvcsinálóban, a pici Yarnyt, azóta tudom, hogy mindenképpen be kell szereznem, méghozzá úgy alakult, hogy ezt kaptam ajándékba a mesterdiplomám megszerzéséért.

A játék

Az ügyes kezű, de magányos nagyanyó kosarából megszökik "mesterműve", a kalandvágyó, mély érzésű gombolyag, aki segít visszaidézni az unokákkal és a családdal kapcsolatos, legszebb közös emlékeket  Egy olyan aprócska fonalmacska számára, mint Yarny, rögös út vezet a kaland abszolválásához, ebben a hatalmas világban, pedig amilyen pici, olyan vagányan áll helyt, minden szituációban. Csinosan berendezett lakásunk minden alfája és ómegája, hiszen mindamellett, hogy bemelegítésként, az első perctől kezdve gyakorolhatjuk az alpinizmust, a különböző magasságokban felakasztott fényképek között - melyek a kapu, egy-egy világ felé -, mindig ide fogunk visszatérni, miután sikeresen, teljes egészében visszaidéztünk egy bizonyos emléket, hogy kidíszítsük és főleg, kibővítsük nagyanyó féltett kincsét, a kopott családi fotóalbumot, hiszen jutalmunk, minden alkalommal egy csokornyi kép, illetve egy sor bájos, horgolt figura.

Az irányítás

Kizárólag balra, illetve jobbra mozdulhatunk el, valamint aprókat szökkenhetünk, ez van az "alapcsomagban". Ezt egészíti ki, a fonallal végezhető tevékenységek széles választéka. A nevében különleges képességére predesztinált Yarny, az utazás hevében egészen belefogy az izgalomba - ilyenkor el kell irányítani a legközelebbi töltőállomáshoz (és egyben checkpointhoz), hogy gyorsan feltekerje magát, ugyanis minden egyes, kivetett / kikötött / felgöngyölített fonal saját, amúgy is bájosan vézna testünkből vesz el, így okosan kell gazdálkodnunk, de nyugalom, általában pont elég szokott lenni, két váltópont közötti távolságra. Lehet, hogy túl sok Uncharted-gameplayt néztem mostanában, de párhuzamot vélek felfedezni Nathan és Yarny között, hiszen a cuki gombolyagmacska is rengeteget lengedezik kötélindákon, hogy elkerülje a veszélyes talajelemeket vagy (számára) elképesztő magasságokat hidaljon át vagy a környéken pont, véletlenül ott levő tárgyakat (dobozokat) használjon fel, a maga segítségére, akár a Valiant Hearts hősei. Emellett készíthet magának, magából trambulint, a már említett módon "hegyet mászhat" bárhol, ahol apró "súgóként" kampók  csillámlanak vagy éppen, hurkot vetve, beakaszthatja a piros fonalat, hogy elhúzzon-vonjon valamit - amennyiben a madzag rendeltetetés-szerűen van használva, felviláglik, pont mint a Machinariumban. Egyetlen alapvető fizikai törvény uralja ezt a világot: a fonal mindent (de mindent) kibír, így erőemberként (bocsánat, erőfonalként) ugyanúgy végiggurigázhatunk rajta egy piciny, pehelykönnyű tobozt, mint egy termetes szikladarabot, a kicsi híd még csak meg sem fog hajolni, mondhatni, egy fonalszála sem görbül.

 

 

A rejtvények

A mi világunk hatalmas, ijesztő játszótér Yarny számára, akinek macska létére, természetesen a vízzel, a vízen való átkeléssel, illetve saját, nem túl tekintélyes méretével  gyűlik meg a baja, így leggyakrabban apró pódiumokat, illetve hidakat kell építenünk, mindenféle tárgyakból. Azért szerencsére, nem ennyiből áll a dolog: rengeteget "libikókázunk", mindenféle járművet vezetünk, teszünk egy gyárlátogatást (védősisakocska nélkül), varjakat szelídítünk, sárkányt eregetünk vagy szimplán kihasználjuk a fonal természetes fizikáját és húzóerőt fejtünk ki vele, hogy felnyissunk egy zsilipet. Nem állunk túl jó barátságban a környező állatvilággal: utunk során varjak és rákok próbálnak meg finoman keresztbe tenni, egy olyan aranyos, ártatlan lénynek, mint Yarny, aki még a pillangónak sem tudna ártani, ráadásul szegénynek még HP-je sincs. Azt is lehet sejteni, hogy az egész család imád(ott) kirándulni, hiszen kicsi fonalmacskánk is gyakran veti bele magát, a természet berkeibe, az övéi nyomán járva. A feladványtípusok egy idő után ismétlődnek, akár a Valiant Heartsban, de bőven akad olyan, ami azért alaposan megcsavarja az agytekervényeinket - többek között azért, mert alig észrevehető a felhasználandó tárgy vagy nem éppen logikus, hogy minek is vehetjük hasznát, de egy kis izgés-mozgás és minden eltologatása-forgatása után, erre is rá lehet jönni; illetve  segít, ha már kiismertük a játékmenetet, így ilyen értelemben hasznos is, az ugyanolyan rejtvénytípusok vissza-visszatérése (a titkos, gyűjthető nyereményekért amúgy is érdemes "eltévedni").

A grafika

A Samorost (2003) óta nagyon-nagyon tetszenek azok a típusú játékok, ahol a valós környezetet vegyítik rajzolt figurákkal - az Unravelben pontosan ez történik: az apró fonalbábu Svédország lélegzetelállító tájain kacsázik - csak azt sajnálom, hogy mindössze jobbra, illetve balra van mozgás- és látóterünk, a háttér mindig sejtelmes homályba vész, pedig látszik, hogy ott is rengeteg szép dolog rejtőzik és annyira, de annyira kíváncsi lennék rájuk! Egyszerűen elképesztő minden körülöttünk: kristálytiszta a víztükör, vakítók a napfoltok, harapnivalók a bogyók és almák, szikrázik a hó, de ami leginkább lenyűgözött, az a két, hideg csillogású barlang.

Női szemmel

A játék abszolút sztárja kicsi Yarny, akiről egyenesen szívfájdító elhinni, hogy egyáltalán távozhat az élők sorából, pedig sajnos ez is megtörténhet - más macskákhoz hasonlóan, ő sem szívleli túlságosan a vizet és nem tud úszni. Nagyon szeretem benne, hogy nulla mimika és annak ellenére, hogy az arcát egyetlen, hatalmas szempár alkotja, mégis mennyi érzelem szorult belé - például, abban a megmosolyogtató pillanatban, amikor átcsörtetett előtte egy jókora jávorszarvas, tisztán látni rajta a megdöbbenést. A főszereplőn kívül a számos bájos, szeretetteljes részlettel fogott meg a sztori, mint a legelején a homokozó, az apró gyerekjátékokkal, az ijedten a bokorba sündörgő süni vagy, amikor Yarny megtalálja a halas brosst és úgy megörül neki, hogy alaposan megölelgeti. Hatalmasat nevettem, amikor egy felfordított fémvödröt kellett magunkra húznunk, hogy épségben átjussunk a madárrajon. Az Unravel olyan megnyugtató és csodaszép, hogy terápiás jelleggel kéne felírni mindenkinek. Kimondhatatlanul jólesik, egy pörgős Deadcore vagy egy véres Assassin's Creed után. Éppen ezért, igen meglepődtem, amikor nyugodalmasan sétafikáltam, majd felcsendült egy nagyon klassz klasszikus zene és akkor, hirtelen, elkezdett üldözni egy hörcsög - ezt a poént utoljára az Earthworm Jimben láttam, de még mindig vicces -; a konfliktus oka máig tisztázatlan. A negyedik pálya, ahol mindez történt, minden tekintetben a kedvencem, mind zeneileg, mind látványvilágában, mind kihívásaiban. Az idill drámai megszakadása, a középső szakaszon (az MDK 2 ötös pályáját idézve) teljesen váratlanul ért és kifejezetten nyomasztóan hatott rám, vagyis inkább nagyon elérzékenyültem, ismét, mint a Valiant Hearts esetében. Majd megszakadt a szívem, az ázó-fázó Yarnyért és a nagypapáért, de szerencsére túllendültem rajta és a végén kimondottan élveztem az izgalmas, kicsit komorabb kalandokat, ám kitörő örömmel fogadtam, amikor később körkörösen visszacsatoltunk a vidám, színes környezetre és hála Istennek, happy enddel végződött. Ezzel a játékkal egyetlen, aprócska problémám volt, ugyanaz, mint a Rayman Legendsszel: túl hamar véget ért.

Unravel vs. Earthworm Jim anno

Radioaktív folyadékok 2000-ben (MDK 2)
és 2016-ban (Unravel)

Utóhatás

A képi világ olyannyira megihletett, hogy fogtam Yarnyt és picit "életre valóbbá" tettem és felszereltem néhány kiegészítővel, így már ő is teljes gőzzel élvezheti élete apró jeleneteit; illetve így képzeltem el őt, Nathan Drake univerzumában:

Készítés éve: 2016