Ismét pályaleírás, ezúttal kicsit másként. Míg a Maradj, de készüljben! (MDK) és a Megint Doki küldöttben (MDK 2) a külső narrációra, a saját reakcióimra és a háttértörténetre koncentráltam, addig itt befelé fordulok, azonosulok a hősnővel: miket lát maga körül, hogyan látja, mit érez, mire gondol, miközben végrehajtja a küldetést? Ismét a végigjátszó videót hívtam segítségül és azt végignézve gondolkodtam el, hogyan festhet a 11-es pálya, a Mysteries of the Sith Mara Jade-ének fejében.
A futástól
kifulladva kuporogtam, néhány egymásra polcolt doboz mögött, kezemben a
pisztolyommal. Sikerült észrevétlenül bejutnom a bázisra. Csak most volt alkalmam körülnézni, pontosan
hol is vagyok. Mögöttem éppen kelt fel a nap, a sötétnarancs eget
halványnarancs pamacsok foltozták. Fülsüketítő volt a zaj a hangárban, egy
ideig a fülemre kellett tapasztanom a tenyeremet, amíg megszoktam. A hajók villámsebesen érkeztek
és távoztak, a többi pedig, kis fekete pontként cikázott, a messzi
távolban. Minél hamarabb meg kell találnom a holocront. Ha megvan, elkötök egy
hajót - van itt elég - és akkor elég gyorsan el fogok tudni menekülni. Óvatosan
kilestem két doboz között. Két feszes tartású, szigorú tekintetű őr járkált fel-alá, kezük a hátuk mögött összekulcsolva. Megmarkoltam a pisztolyomat,
hunyorítottam és céloztam, a keskeny lyukon át. Néhány lövés, egyikük máris
eldobta a fegyverét és a csuklójához kapott. Üvöltése visszhangzott a hatalmas
térben. Társa riadtan nézett körbe és nekilapult a falnak. Vettem egy nagy
levegőt és egyenesen odafutottam hozzájuk. A férfi észrevett, de én voltam a
gyorsabb. Amikor mindkettejükkel végeztem, magamhoz vettem az elejtett
fegyvereket és felcsatoltam az övemre. A hangárba vakító, pimasz napsugár sütött
be. Megálltam az ajtó előtt, a szemem elé emeltem a kezem és még egyszer, utoljára visszanéztem. Finom, langyos szél borzolta a hajamat. Vízcsobogást,
énekszót és koccintásokat hallottam bentről. Elindultam a hang után. Kisebb, kör alakú terembe érkeztem. Kétoldalt halványzöld, félkör
alakú oszlopcsarnok ölelte körül, velem szemben vízesés csordogált, a víz zöld
csempés, kerek medencébe gyűlt. Szívesen megálltam volna, hogy megmossam az
arcom, ám kiáltozásra és léptek dobogására lettem figyelmes. Két katona rontott
rám, de reflexből elhajoltam a lövések elől, majd előrántottam egyik, frissen
szerzett fegyveremet és tüzeltem. Ellenfeleim meglepetten álltak a
kereszttűzben, majd mindketten térdre rogytak és hasra dőltek a hideg kövön. Élettelen
ujjuk lassan elengedte pisztolyukat. Elégedetten forgattam az enyémet, elfújtam,
majd a tokjába dugtam. Odasétáltam az oszlopcsarnokhoz és kíváncsian lestem be
mögé. Idáig már nem ért el a fény. Kezemet végig az egyik oszlopon
tartottam, ami biztonságérzetet adott. Hirtelen büdös csapta meg az orromat és éreztem, hogy valaki
vagy valami, forrón liheg a nyakamba. Hátrafordultam és majdnem felsikoltottam:
egy óriási, majomszerű lény sziluettje bontakozott ki előttem. Óvatosan
hátráltam néhány lépést, miközben a fénykardom után tapogatóztam. Rózsaszín
fényénél jobban szemügyre vehettem: tűéles tőrt tartott a mancsában és
vicsorgott. Méretét meghazudtolóan gyorsan mozgott. Nem tétováztam:
fénykardommal levágtam néhány ujját, mire elejtette a kést, majd levágtam
a fejét. Hatalmas remegés rázta meg a termet, ahogy eldőlt és hátborzongató halálhörgéseket
hallatott. Most már tényleg kíváncsi voltam, honnan jön, az egyre erősödő dalolászás,
így bementem a jobb oldali ajtón. Egy kantinba érkeztem. A teremből hat félreeső boksz nyílt, előttem a bárpult. Nevetés és élénk beszélgetés hangzott
mindenhonnan. Éppen némán sarkon akartam fordulni, amikor az összes
bokszból mérges, vörös fejek bukkantak elő. Mind előjöttek és golyózáport
zúdítottak rám. Kardomat az arcom elé emelve hátráltam, az ajtó mögé
(néhány visszapattanó lövedék elkezdett ugrálni a falak között, majd
ellenfeleimbe fúródott), gyorsan fegyvert kaptam a másik kezembe és ki-kilőttem.
Amikor látszólag minden elcsendesedett, még vártam egy kicsit, hátha rejtőzik valahol
egy őr. Végül megbizonyosodtam róla, hogy biztonságos a terep, átléptem a
holttesteken és óvatosan belestem az összes kabinba. Az egyikben találtam egy pohár
konyakot, azt fölhajtottam és jólesően sóhajtottam. Megtöröltem a számat, összegyűjtöttem
az elhullajtott töltényeket és visszamentem a szökőkúthoz. Leguggoltam,
letettem magam mellé a pisztolyomat és belemártottam a kezemet a vízbe.
Jéghideg volt. Lemostam a vért és egy kis vizet lögyböltem az
arcomra. Már elviselhetetlen volt a bűz, így felálltam és átsiettem a helyiség
másik végébe. Egy színtelen folyosóra érkeztem, ahol két őr állt, nekem háttal.
A hatalmas, háromszög alakú üvegablakokon át leláttam a hangárba, de semmilyen
zaj nem szűrődött fel. Hangtalanul lopóztam az egyik férfi mögé és teljes
erőmből fejbe vágtam, a pisztolyommal. Társa hirtelen felém fordult és fegyvert
fogott rám, de mellkason lőttem. Keresztben terült el előttem. A folyosó végén
meglepően világos, apró helyiség várt. Az íves kőhidat narancssárga póznák
vették körül, alattam ráérősen folydogált a víz. Kétoldalt citromsárga, frissen
festett fal, mindkét oldalon, csipkézett szélű kőerkély. Ásító belsejük végtelennek
tűnt. Az ajtóhoz érve, újra a szabad ég alá érkeztem. Egy hatalmas, széles csigalépcső
tetején álltam, korlátját nagy gombok tarkították. Errefelé már nem repkedtek
hajók. Kihajoltam a korláton és lenéztem: alattam hatalmas,
vízzel teli medence. Egyik végén fekete rácsokat csapdosott, a másikon sebes
vízesésben folytatódott. Tőlem rézsút, balra hatalmas, csatos fémajtó, mellette, kétoldalt a magasban, egy-egy balkon. Az egész helyiséget magas, szürke kőtömbök
vették körül. Fokról fokra sétáltam lefelé, kezemmel végig a korlátot
simítottam. Sehol egy árva lélek. A lépcső alján két, az előzőhöz hasonló ajtó
fogadott, köztük a nyitógombok. Odaérintettem a tenyeremet az egyikhez, mire csikorogva kinyílt. Beljebb léptem és egy labirintikus terembe érkeztem,
Érezhetően lehűlt a levegő. A félhomályban koszos, sárga ponyvák rajzolódtak ki. Néhány őr sétálgatott köztük. Gyorsan elbújtam egy doboz mögé
és körülnéztem. Magam körül magas, sötét falakat láttam, de ott messze, mintha
az egyik alacsonyabb lenne a többinél … Hirtelen, nagy zaj kíséretében becsapódott
mögöttem az ajtó. Összerezzentem és hátranéztem, de senki sem reagált rá. Az egész helyiséget valami
varázslat lengte körül, pedig teljesen átlagos piacnak tűnt. Embertömegek vidám
alkudozása hallatszott mindenfelől, de egyetlen kofát vagy vásárlót sem láttam.
Megdörzsöltem a szemem. Továbbra is hallottam a hangokat, de nem láttam a gazdájukat.
Lábujjhegyen osontam tovább, a ponyvák alatt. Az egyik rejtekéből gránátot hajítottam
az őrre. Csak a füstfelhőt láttam és azt, ahogy összeroskadva fekszik a padlón.
A férfiak fegyvert ragadtak és szétszéledtek. Egyikük épp előttem szaladt el.
Rögtön háton lőttem, ő pedig kitárta karjait és előrezuhant. Meggörnyedve
haladtam tovább és egyfolytában jobbra-balra sandítottam. Megtorpantam egy
teljes sötétségbe burkolózó ponyva előtt. Furcsa volt, ugyanis ennek kivételével, mindegyik alá
beszűrődött a fény. Ideges kotorászást
hallottam mögüle. Óvatosan az illetőhöz lopóztam és elvágtam a torkát. Találtam
nála egy értékes rakétás fegyvert, amit eltettem. Még mindig nem lehettem nyugodt,
óvatosan és lassan lépkedtem. Hirtelen, a semmiből katonák vettek körül. Gyorsan
felmértem a terepet. Zsákutcába szorítottak, innen már sehova se mehettem
tovább, viszont szemmagasságtól kicsit feljebb, megpillantottam azt az alacsonyabb falat. Oldalra lestem, a vicsorogva közeledő katonák felé, újra
felnéztem, majd két éles pisztoly. kettejük oldalába és kitörtem. Ők hatalmas
kínok között estek el, a többiek egy pillanatig tétováztak, majd utánam
eredtek. Már majdnem utolértek, én pedig teljes
erőmből nekiiramodtam. Bemértem a távolságot, elrugaszkodtam és ugrottam.
Valaki utánam kapott, de már csak levegőt markolt és hasra esett. Ujjaimmal elértem a fal peremét és felhúztam magam. Odafenn leguggoltam és lenéztem. Az
őrök szitkozódtak és mutogattak. Egyikük a falat méregette és rátette a kezeit. Abban a pillanatban ragadtam pisztolyt, amikor valaki lent ugyanígy
tett, de én tüzeltem elsőnek. A biztonság kedvéért, mindegyikbe golyót
eresztettem, ők pedig holtan dőltek egymásra. Az, aki a falat vizsgálta, egészen
hozzásimult, egyedül őt nem tudtam becélozni. Tudtam, hogy riadóztatja a többieket. Felálltam, nekifutottam és lendületből
átugrottam, egy azonos magasságú peremre. Egy lövedék süvített el, közvetlenül mellettem, de még időben elhajoltam. Így is majdnem leszédültem, ezért kitártam oldalra a karjaimat. Vigyázva
egyensúlyoztam, néha le-lenéztem, de még nem követett senki. Egyszer csak, ismét
nem volt hova mennem. Épphogy nem estem le. Az éjfekete semmi felett álltam. Egy vastag, piros neoncsövekkel kivilágított, henger alakú tartóoszlop
volt közvetlenül, alattam. Nem volt néma csend, az erős, susogós légörvény a hajamat kócolta. Vettem
egy nagy levegőt, becsuktam a szemem, kitártam a karom és sóhajtva előredőltem.
Nagy meglepetésemre, megtartott az áramlat. Óvatosan,
lépésről lépésre tapostam lefelé. Ahogy megérkeztem, nekivetettem a hátamat a hideg
hengernek. Hangosan vert a szívem. Felnéztem. Egy sötét alakot láttam, amint lebukott. Tőlem jobbra keskeny
fémpalló húzódott. Odaoldalaztam a keskeny peremen és tyúklépésben indultam el rajta.
A hidacskát kisebb, vakító fényű fémhengerek szegélyezték. Ahogy a végére
értem, tovább akartam menni, de hirtelen aktiválódott, az addig
láthatatlan elektromos mező, én pedig hátraestem. A lézerkardom leesett és elgurult.
Utána ugrottam és szorosan visszacsatoltam az övemre. Ahogy kiegyenesedtem, egy rozsdás liftet láttam magam előtt. Ráálltam és benyomtam a gombot. Nyikorogva indult meg felfelé. Egy szűkös irányítópultba
érkeztem, ahol két katona fogadott. Az övemhez nyúltam és előkaptam azt, amit
legelőször értem: a rakétás fegyvert. Hatalmas erejétől, ők azonnal holtan
rogytak össze, én pedig nekivágódtam a falnak. Itt nem találtam semmi mást, így
lementem, felkapaszkodtam a pallóra és négykézláb visszakúsztam a legnagyobb
hengerhez, hátha találok valamit. Ahogy odaértem felálltam, mutatóujjammal
végigsimítottam az oszlopot és kíváncsian körbesétáltam. Egyszer csak
megpillantottam egy őrt. Még a kezemben volt a rakétás pisztoly, így tüzeltem,
ő pedig lövedékkel a hátában, annak tolóerejétől taszítva előrerepült és
leesett a sötétségbe. Két karommal kapaszkodva öleltem az oszlopot, úgy néztem utána. Ahogy megfordultam, egy kapcsolóval kerültem szembe.
Megnyomtam, de látszólag nem történt semmi. Újra odamentem, a híd végén levő
ajtóhoz és óvatosan előretartottam a kezem. Sérülés nélkül át tudtam nyúlni
rajta, már nem védte a mező. Egy alacsony plafonú szellőzőnyílásba érkeztem,
ami tele volt halkan zizegő, algával borított, elektromos dobozokkal. Odalentről
fény szűrődött fel. Letérdeltem és lenéztem. Tiszta. Leszökkentem és egy
fémhengerbe érkeztem, ami nem volt túl mély. Középen egy keskeny híd vezetett
végig. Körülöttem minden csupa moha és dohszagú, néha rettenetes
üvöltések hallatszottak, valahonnan messziről. Egy szőrös, lila mancs integetett
alulról. Rémülten láttam, hogy ismét a majom az, ráadásul kettő! Megpróbáltak felkapaszkodni, de rájuk tapostam. A tőrüket suhogtatták felém. Keresgéltem a pisztolyok között, találomra választottam
egyet, mindkettőt fejbe lőttem, majd tovább inaltam az ajtóig. Idegesen
kerestem, hogyan aktiválhatom a kapcsolót. Alig nyílt ki, bentről valaki máris
tüzet nyitott rám és a háttérben éles susogás hallatszott. Szerencsére, rögtön be is csapódott az ajtó. Előkészítettem a lézerkardomat és újra kinyitottam. Egy
lövedék tartott felém, de rögtön vissza is pattant, egyenesen ellenfelem
szívébe, aki megtántorodott és lehanyatlott. Ahogy elcsendesült a terep,
körülnéztem és csak most vettem észre a suhogás forrását. Két szellőzőcsatorna
állt ki a falból, egymással szemben. Nem védte őket rács, ellenben csalogató,
angyali fény áradt belőlük. Megpróbáltam átegyensúlyozni közöttük, de a
légörvény erősebb volt nálam, derékon kapott és behúzott, én pedig alig
kaptam levegőt és többször bevertem a fejem. Inkább becsuktam a szemem. Zuhantam, zuhantam, nagy sokára pedig, teljes erőből belecsobbantam, egy hatalmas
medencébe. Azonnal a felszínre eveztem és hevesen tempóztam, hogy
fennmaradjak. Ismét a szabad ég alatt voltam. Alighogy kiráztam a szememből
ázott tincseimet, két lövés süvített el a fülem mellett. Felnéztem, honnan
jöhettek. A magasban egy katona állt és egyenesen rám célzott.
Gyorsan a balkon alá úsztam és az Erő segítségével
felugrottam hozzá. Meglepetten esett hátra, elejtette a fegyverét, én pedig
lesújtottam. Egy töltény csapódott, közvetlenül mellettem a falba.
Megpördültem a tengelyem körül. Velem szemben, egy másik erkélyről, újabb
rosszfiú hadonászott, majd újra célzott. Elővettem az orvlövész puskámat,
belehunyorítottam a távcsőbe és tüzeltem. Elsőre beletalált. Átbukfencezett a
korláton, beleesett a vízbe és magával vitte az áradat. Magamhoz vettem
mindkettejük töltényeit, majd lenéztem a magasból és tekintetemmel a szélcsatornát
kerestem. Most már halványabban, de még mindig huncutul villódzott a fénye.
Nagy levegőt vettem, beleugrottam, keresztbe fontam a karomat a mellkasomon és
becsuktam a szemem. Már tudtam, mi fog történni. Most gyorsabban
visszaérkeztem, a lendülettől pedig leültem. Még dideregtem a vizes ruhámban. Leugrottam a hidacska alá és négykézláb kúsztam végig, a
csövek alatt, még mielőtt ismét magába szippantanának, majd közvetlenül, az ajtó
előtt, újra felkapaszkodtam és átmentem a következő terembe. Előttem újabb
hatalmas medence terült el. A víz olyan sebesen futott, hogy beleszédültem a
látványába. Fülsüketítően zúgott, a habok agresszívan csapkodták a falat, még a
saját gondolataimat se hallottam. Felkaptam a fejem és balra néztem. Egy őr
sétálgatott és hümmögött, hátul összekulcsolt kezekkel. Még nem vett észre. Odalopóztam hozzá
és hosszában kettévágtam a fénykardommal. Éppen egy kapcsoló előtt álltam. Le
akartam húzni, de nem mozdult. Mindkét kezemmel belecsimpaszkodtam és
kitámasztottam a lábammal. Végre sikerült aktiválnom. Nyikorgást hallottam a
hátam mögül: három fémkocka bukkant elő a víz alól. Nekifutottam és ráugrottam
a középsőre. Vészjóslóan billegett alattam. Bal oldalamon piros üveg takarta az
újabb kapcsolót. Előrenyújtottam a karom, széttártam az ujjaimat, becsuktam a
szemem és koncentráltam. A gomb lassan engedett az akaratomnak. Újabb három
kocka jelent meg előttem. A víz a lábszáramat csapdosta. Még
egyszer megismételtem az előző folyamatot, így könnyedén átjutottam a
túloldalra és újra szilárd talaj volt a lábam alatt. Guggolásba érkeztem. Visszanéztem a túlpartra. Néhány őr rontott a
terembe. Gyorsan befutottam az üveg mögé és visszaállítottam a kapcsolókat.
Bambán bámulták, hogyan húzódtak vissza a kockák, sodrás alá. Így már nem
érhettek utol. Előttem vaksötét volt, így bekapcsoltam a lézerkardomat.
Rózsaszín aura vett körül az alacsony, szűk folyosón. Mindenhol kontrollpanelek
pityogtak. A szoba egyik sarkában rácsos szellőzőnyílás rejtőzött. Letérdeltem,
szétvágtam, számba vettem a fénykardomat és előreugrottam. Egy mély úszómedence legalján találtam magam. A felszínén alagútszerűség vonult végig, félig a vízbe süllyedve.
Tempózás közben mozgásra lettem figyelmes. Közelebb érve láttam,
hogy drugonok. Gyorsan arrébb úsztam,
mivel a piros, halszerű lény tátogva tartott felém. Pont
elfogyott a levegőm, így frissítő volt a felszínre érni, jól megszívta ma tüdőmet friss levegővel. Csípős szél fújt, a
nap már teljesen felkelt. Hajam csöpögve tapadt a homlokomra. Gyorsan felkapaszkodtam
az alagút tetejére, ami nem volt könnyű, mert henger alakú. Alattam újabb két
rács, mindkettőre lyukat vágtam és beleugrottam. Odalenn nagy üvegablakok
szegélyezték a folyosót, a fal citromsárga, a plafon csipkés, mint az erkélyek.
A drugonok kíváncsian tapadtak az
üvegre és tovább tátogtak, de már nem bánthattak. Cikkcakkban futottam neki az
őröknek és mindhármat kettévágtam derékban. Végigmentem a szűk folyosón, amit kör
alakú terem szakított meg, közepén kúttal. Kíváncsian megálltam,
letérdeltem és könyékig beledugtam a karomat. Nem volt túl mély. A
fenekéről egy túlélőcsomagot rejtő hátizsákot halásztam ki. Levettem a vizes
kabátomat, eldobtam és gyorsan a vállamra vettem friss kincsemet. A szoba végébe
érve megpillantottam a hőn áhított, kissé rozsdás holocront. Két katona
őrizte. Lendületből egy suhintás balra, egy jobbra és máris mindkettő
élettelenül terült el mellettem. Előrébb léptem és sóvárogva kocogtattam meg az üveget, majd mélázva sétáltam át a másik terembe. Itt egyetlen, sokszög alakú
medencét láttam, közvetlenül a fal mellett. Négykézlábra ereszkedtem és
belenéztem. Sötét volt, nem láttam semmit. Sóhajtottam, belemásztam, befogtam
az orrom és ellöktem magam a peremtől. Elkezdtem lefelé tempózni. Egy ideig
békésen úsztam, a nagy kékségben, majd hirtelen magával ragadott az áramlat és
könyörtelenül húzott lefelé. Kétségbeesetten tiltakoztam, de jóval erősebb volt
nálam. Megláttam magam előtt egy csatornát és megindultam felé, de a víz nem
engedett. Teljes erőmből nyújtózkodtam, hogy elérjem, de mintha láthatatlan kéz
fogta volna vissza a bokámat. Már-már
azt hittem, megfulladok, annyira zúgott a fülem, amikor utoljára
megpróbáltam kinyitni a szemem és észrevettem, magam alatt, egy újabb csatornát. Utolsó nekifeszülésből alábukfenceztem. Egy kis medencébe dobott a vízsugár.
Prüszkölve ugrottam a felszínre, de nem sokáig élvezhettem a levegőt, hiszen többen tüzeltek rám. Előkaptam a fénykardomat és eldobtam, mire az körbepörgött és minden őrbe belevágott. Kivonszoltam magam a partra és leültem
a padlóra. Becsuktam a szemem, hátradőltem és zihálva próbáltam, minél több levegőt magamhoz venni.
A lézerkardom csak most esett le és mellém gurult. Nem volt erőm utána nyúlni. Oldalra fordítottam a fejem és gyűlölettel néztem a törött csőből áradó vizet. Még mindig támaszkodva felültem és körülnéztem, hová is jutottam. Egy fémes szobában voltam,
előttem kontrollpanelek villogtak és úgy csipogtak, hogy belesajdult a fejem.
Lassan összeszedtem magam, feltápászkodtam, felvettem a kardomat és tovább indultam.
Most jól jött volna egy pohár konyak. Továbbmentem, a
neonfényekkel gyéren megvilágított folyosón és lekaszaboltam minden szembejövő
árnyékot. Az ajtó akkora volt, hogy széltében beterítette az egész teret. A tetejét
már alig láttam, teljes homályban veszett. Különleges folyosóba torkollott:
kékeszöld volt, egyszerre tűnt folyékonynak és szilárdnak, mégis csak nagy
nehézségek árán tudtam végighaladni rajta, mintha mocsárban gázolnék. Körülötte vaksötét volt, azt se tudtam, kinn vagyok-e vagy benn. Egy égbe nyúló, rozsdás csőbe érkeztem. Felnéztem és elmosolyodtam. Jól sejtettem, az üvegfal
túloldalán voltam. Teljes erőmből elrugaszkodtam, felugrottam, zsebre vágtam a piedesztálon nyugvó holocront, majd levetettem magam. Alighogy
megérintettem az ereklyét, máris teljes erejéből megszólalt a riasztó. Beletalpaltam a padlóba, az pedig betört alattam. Ismét egy
medencébe érkeztem és kicsit megtántorodtam. Szerencsére sekély volt a víz, épphogy
a bokámig ért. Friss festékszag csapta meg az orromat. Ez a helyiség is sárga
volt, négy kis barlang ásított belőle. Még nem kászálódtam ki a
medencéből, ugyanis két majom kapkodott felém, a peremről. Annyira behúzódtam,
amennyire csak tudtam, majd mindkettőnek golyót eresztettem a pofájába.
Körülnéztem és végül az egyetlen olyan járatot választottam, amiből a többihez
képest, valamicske fény áradt. Kiléptem, a vastag betonrudakból álló hídra.
Lenéztem, egy pillanatra megszédültem a magasságtól és meg kellett kapaszkodnom.
Megráztam a fejem és futás közben már messziről rakétát eresztettem
az ellenszegülőkbe. Feltéptem az ajtót és felszaladtam a lépcsőkön. Kulcslyuk
alakú résen sétáltam át, a következő szobába. Háromemeletes volt, mindegyik
szint csipkés szegélyű, négy zöld oszlop tartotta, középen pedig egy nagy
fémkocka. Ahogy felálltam rá, megcsikordult és megindult felfelé.
Hirtelen két őr ugrott mellém a magasból, karon ragadtak és megpróbáltak
letaszítani, de kipördültem, böktem egyet a lézerkardommal, mire elvesztették
az egyensúlyukat és ők estek le. Ahogy felértem, rögtön visszaengedtem a liftet,
hogy agyonnyomja őket. Odafenn alig láttam valamit. Kilőttem egy
rakétát, amitől egy pillanatra világosság támadt, majd minden újra elsötétült
és valami hörögve rogyott össze. Ismét
megcsapta az orromat az ismerős bűz. Már nem volt túl sok időm és feltehetőleg
rengetegen voltak a nyomomban, így óvatosan, szigorúan a fal mellett távoztam, a
homály jótékony oltalma alatt. Lesiettem a három fokos létrán és kiértem egy széles
erkélyre. A tetőablakon teljes erejéből sütött be a déli nap.
Lebuktam és kilestem a korlát mögül. A hosszú folyosó látszólag üres volt, zöld
oszlopok szegélyezték, azonban itt sem láttam mögéjük a baljós árnyékoktól.
Balra hatalmas, csatos ajtó. A sárga falból kétoldalt vízszintes, narancssárga tartórudak tolakodtak
előre. Nekifutottam és leugrottam. Rengeteg őr tört elő rejtekéből, én pedig hátra
se néztem, csak a vállamra fektettem a pisztolyomat és többször meghúztam a
ravaszt. A kiáltásokból tudhattam, hogy eltaláltam őket. Már azt hittem,
minddel végeztem, amikor egyikük orvul mögém lopakodott és a nyakamra
szorította a karját. Villámgyorsan megfordultam és akkorát taszítottam rajta, az
Erő segítségével, hogy egyenesen a terem másik végéig repült, beverte a fejét a
falba, előrebukott, arccal a medencébe. Gyorsan kinyitottam az ajtót és
a meglepettségtől eltátottam a számat. Nagyon ismerős volt a terep. Felnéztem.
Jól gondoltam: fölöttem jobb és bal oldalon, egy-egy erkély, előttem a kőtömbök
és a sebes vízáradat, szemben fenn pedig, a csigalépcső. A piac előtere. Most viszont
egyáltalán nem volt nyugodt, a katonák összegyűltek és tárt karokkal
vártak. Előkaptam a lézerkardomat, nekifutottam és a nevemet rajzoltam a
levegőbe. Itt is, ott is vér fröccsent. Kettesével szedtem a fokokat,
majd inkább lebuktam a korlát mögé és kúszva folytattam. A kis, sárga teremtől
újra felpattantam, végig a szürke folyosón, a vízesést és a kantint hátrahagyva,
egyenesen vissza, a hangárba. Láttam, hogy még mindig sokan követnek, így
eldobtam az egyik fegyveremet. Valaki megcsúszott rajta és kapálózva rántott
magával másokat. Most a jobb oldali ajtó
felé vettem az irány. A katonák üvöltözését elnyomta a hajómotorok zúgása, de
még hallottam, ahogy parancsot adtak, az összes ajtó lezárására. Viharos szél tombolt,
majdnem engem is kirepített, de elszántan törtettem előre. Egy hatalmas
futószalag kanyargott, végig a terem közepén. Felpattantam rá, hiszen így
gyorsabban haladtam. A pisztolyomat a mellkasomhoz szorítottam.
Semmi egyebet nem láttam magam mellett, mint egymásra kupacolt, szürke
dobozokat. Valami piros felirat volt rajtuk, amit nem tudtam kibetűzni.
Hirtelen elektromos mező zizzent fel előttem. Próbáltam tenni egy lépést hátra,
de magával rántott a szalag. Felnéztem. Egy őr állt vigyorogva, az aktiváló
kapcsoló előtt. Megfordultam és le akartam ugrani, de megtántorodtam és
leültem. Felpattantam, gyorsan magam elé dobtam néhány dobozt, de már nagyon
közel volt a sistergő fal. Becsuktam a szemem és ökölbe szorítottam a kezem.
Amikor újra kinyitottam, már a túloldalon voltam és semmi bajom nem esett.
Csodálkozva néztem körbe. Ívesen repkedtek a fejem fölött a töltények, én pedig fél térdre ereszkedtem, elővettem a lézerkardomat és védekezően
tartottam az arcom elé. A golyók nagy része a dobozokba csapódott vissza, csak
néhány vakmerő esett össze holtan, akik éppen a rossz pillanatban lestek ki. Egy idő után már tudatosan forgattam a kardomat, hogy egyenesen az
ellenfeleimre pattanjon vissza. Az egyik viszont, engem talált el és levágott néhány
centimétert, a copfom végéből. Idegesen
kaptam a tarkómhoz és a kezemben maradt hajcsomóra meredtem. Dühömben mindkét
kezembe rakétás pisztolyt vettem és úgy kezdtem lövöldözni, mint az őrült, üvöltve, behunyt szemekkel. Rémült tekinteteket láttam magam körül, kupacba
gyűltek a holttestek. Így haladtunk a végeláthatatlan, szürke falak között. A
szalag békésen mormogott, néhány doboz legurult a kanyarokban, az őrök pedig
mellette futottak és ahogy közel értem, lőttek. A terem vége homályba burkolózott, de mintha egy alagút vezetne tovább ... egy lépcső! Leugrottam a szalagról, felfutottam, a fordulónál pedig megálltam egy pillanatra, leguggoltam és óvatosan körülnéztem. Semmi mozgást nem
láttam. Továbbmentem, egészen a tetejéig. Egy kör alakú terembe érkeztem, amelynek lyukas volt a közepe és le
lehetett látni, a futószalag egy szeletére. Az eddig a kontrollpaneleken dolgozó
őrök fegyvert fogtak rám, én pedig letaszítottam őket és gyorsan
aktiváltam az elektromos mezőt, ami alaposan megrázta őket. Mivel itt semmi mást nem találtam, kikapcsoltam a kapcsolót és utánuk ugrottam. Zsákutcába kerültem. Hirtelen katonák újabb, még nagyobb csoportja rontott rám. Kiszúrtam egy
rácsos tartógerendát, a fejem fölött, nekifutottam és felugrottam. Két kézzel
csimpaszkodtam. Ellenfeleim megindultak felém, de meglendítettem magam és jól
orrba rúgtam őket, majd felhúztam magam. Nagyon keskeny
volt a palló, inkább négykézláb maradtam. Aki szembe jött, annak kihúztam alóla a lábát. Egy hatszög alakú helyiségbe érkeztem, aminek lejtett a talaja és ez is lyukas volt középen. A falhoz lapulva tudtam csak haladni. Semmibe se lehetett kapaszkodni, ráadásul egyszer megcsúszott a lábam, de még időben visszahúztam. Most egy keskeny irányítópultban voltam, aminek üvegablakai szintén a
dobozokkal teli teremre néztek. Fellöktem a pultnál tevékenykedőt és tovább
rohantam. Újabb szűk, sötét szellőzőnyílásba érkeztem, a barna csövekben víz dörömbölt.
Errefelé egyre sokasodtak az ellenséges katonák, de nagy meglepetésemre, többek
arcán halálos rettegést láttam, némán tátogva, meggörnyedve dőltek a falnak és remegtek. Egyikük, viszont büszkén feszített, a plafonra tette a tenyerét és gúnyosan mosolyogva állta el az
utam. Belelőttem a napszemüvegébe, ő az orrához kapott és hátraesett. Átfutottam
rajta és rátapostam. Innen szabad volt az út, a következő terembe. Most már
mindenki utánam iramodott. Újra a hangárban álltam, az ajtó, valamilyen csoda folytán, ismét
nyitva. Előttem két hajó parkolt. Gondolkodás nélkül beszökkentem a jobb
oldaliba. Letettem magam mellé a holocront az ülésre, becsuktam a fülkét,
összedörzsöltem a tenyeremet és szemügyre vettem az irányítópultot. Befűztem
magam és rátenyereltem az indítógombra. Megfordítottam a hajót és nekimentem a
vérnarancs végtelenségnek. Mellettem piros tűzijátékként szikráztak, a célt tévesztett
lövedékek. Az összes ellenség a hangár ajtajában állt és bénán bámultak utánam.
Rengetegen voltak. Hirtelen egy fekete csuklyás férfi lökött félre mindenkit és
tolakodott az első sorba. Nevetve rántottam magamhoz messziről piros
lézerkardját, mire ő szitkozódva rázta az öklét utánam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése